Volt miért Jabulani!

1. Paul

Ki hitte volna a világbajnokság előtt, hogy lepkéző kapusok ide, négy méterről mellélövő vagy gólkirályi címet elérő csatárok, középpályások oda, csodatévő kapitányok amoda, a vb legnagyobb felfedezettje és médiasztárja egy polip lesz. Az „oberhauseni tropikárium mirákulum-orákuluma" ugyanis csalhatatlanul jósolta meg a dél-afrikai mérkőzések végeredményeit (eleinte csak német szakos volt), a finálét is beleértve.

A vb-helyszíneken se szeri, se száma nem volt a paulos relikviáknak és a neki küldött fenyegetéseknek – egyesek különböző egzotikus receptekkel célozgattak szegény pára étkezési célú hasznosítására –, és Magyarországon is jelentős rajongótábora alakult ki az egyesek szerint angol, mások szerint spanyol születésű nyolclábúnak. A fanok számára rossz hírrel szolgálhatunk: a hozzáértők szerint Paul és fajtársai mindössze három esztendőt élnek meg, jó esetben négyéves korukban kimúlnak. Szegény Paul, mennyi ellenséget szerzett rövidke élete során – és még „hölgypolippal" sem találkozott soha...

2. Vuvuzela

Következzék három plasztikalapú vb-emlék, és naná, hogy a vuvuzelával kezdjük polimeres beszámolónkat. A szegény ember pszichológiai hadviselő eszköze igen szép példa arra, miként lehet csekélyke anyagi ráfordítással őrületbe kergetni egymilliárd embert a XXI. században. Mások szerint a hangszer mértéktelen és indokolatlan használata hozzátartozik a rendező ország vb-kultúrájához, mint a mexikói tornához például a hullámzás. Utóbbi mellékhatásai nem ismertek, a vuvuzelának viszont jelentős ellentábora alakult ki, majd szép lassan lecsengett a vuvumizéria, és bármibe lefogadom: a sótlan magyar bajnokik közben egyes elvetemülteknek még hiányozni is fog.

„Tizenegy nyelvet beszélnek Dél-Afrikában, de csak egyetlen olyan hang járja be az országot, amelyet mindenki egyformán megért: a vuvuzeláé" – nyilatkozta Neil van Schalkwyk, aki saját magát az alkalmatosság feltalálójának tartja. Igaza van: az őrület nemzetközi nyelven beszél, nem mellékesen hajlandóak vagyunk sokat fizetni azért, hogy másokat bosszantsunk, azaz a zelák nagyipari elterjesztése üzletnek sem volt utolsó.

3. Jabulani

Nem kimondottan a kapusok össznépi diadalmenetét hozta a vb, amiről a kesztyűs emberek szerint főképpen a hivatalos vb-labda, a Jabulani (jelentése zulu nyelven: ünnepelni) szitáló, kiszámíthatatlan röppályája tehet. Az Amerikai Egyesült Államok Nemzeti Légügyi és Űrhajózási Hivatala (NASA) vizsgálatából is kiderült, hogy 70 km/h-s sebesség fölött a Jabulani mozgása kiszámíthatatlanná válik. Űrtapasztalatok nélkül is láttuk, hogy a Jabu váratlanul képes lecsapni a levegőből a gyanútlan futballistákra, vijjogva, sírva, kergetőzve, netán jajongva és busongva lehullani a tél-afrikai avarra. Nem mellékesen a reklámtáblákat indító, VIP-páholyt belövő, fotós eszcájgot levadászó, válogatott mezbe bújt „fakitermelők" is tudtak mire mutogatni: a Jabu a hibás!

Nem a kritikák miatt játszottak egyébként a Jo'bulanival, a Jabulani aranyszínű unokatestvérével a döntőben, hanem a sárga színnel emlékeztek meg a finálénak helyszínt adó Johannesburg aranyőrületére.

4. Larissa Riquelme

Ha már műanyag: a paraguayi szilikoncsoda, Larissa Riquelme nagy feltűnést keltett csodálatra/irigylésre méltó halmaival, amikor a nemzeti büszkeségtől (is) duzzadó mellel szurkolt odahaza a paraguayi válogatottnak. A fotógalériák főszereplője hazánkban is egy csapásra ismert lett, majd rengeteget cikkeztek arról a lapok, hogy megígérte: ha megnyeri Paraguay a vb-t, meztelenkedik egy kiadósat. No, nem mintha már jóval előtte nem lett volna tele a pucér fotóival a net... A kiesés ellenére levetkőzött (azaz végezte a munkáját), de ez az ügy nem is csak emiatt érdekes, hanem mert a csoportkörben a Larissa-mánia által is bebizonyosodott: ha unalmasak a mérkőzések, kínjukban bármivel képesek foglalkozni a futballszurkolók és a sajtó.

5. Gólszegénység

A csoportszakasz első körében kínosan kevés gólt értek el a csapatok, és ezt anélkül is leszögezhetjük, hogy különféle unalmas statisztikákkal rontanánk az olvasók szemét. Később valamivel javult a helyzet – vasárnap, a döntő utáni éjszaka a rádióban bemondták, hogy „kettő egész kétszázad centiméter" lett a vb gólátlaga –, de nem lehetett nem észrevenni: ha megszerezte a vezetést egy gárda, akkor az esetek döntő többségében elölhagyott csapot-papot, és hátravonult védekezni, bármennyire is jól játszott előtte. Ebből a szempontból azok mentették meg a vb-t, akitől nem vártuk: a birkózós stílusuk miatt régebben örökké kritizált németek gólerős, látványos támadásokkal operáló futballja a torna üde színfoltja volt. Igaz, vb-t nyerni is elfelejtettek.

6. Kidőlő nagyok

Ha szép, érdekes és gólokban gazdag futballt nem is hozott a csoportkör, meglepetésekben nem volt hiány. Korszakalkotó módon az előző világbajnokság mindkét finalistája három meccset érdemelt ki „fejenként". Az olaszok többnyire bűnrosszul játszottak, amikor pedig végre feléledtek, már késő volt, ezúttal ráadásul szerencséjük is elhagyta őket. Marcello Lippi szövetségi kapitányt lehet kritizálni válogatási módszereiért, de a szakértők szerint sokkal különb csapatot nemigen tudott volna más sem összehozni ilyen anyagból. A franciák esete sokkal szégyenletesebb volt, mert gyenge játékukat nemzeti csapathoz méltatlan viselkedéssel tették elviselhetetlenné. Igaz, a rossznyelvek szerint dél-afrikai szereplésük méltó volt kijutásuk körülményeihez... Hamarabb hazatértek a vártnál a saját magukat aranyesélyesnek kikiáltó angolok, illetve a „flúgos futballistennel”, Diego Maradonával súlyosbított argentinok – őket ugyebár a Nationalelf takarította el az útból. Nyögvenyelősen kezdett a szintén egy világbajnok, Dunga által vezetett brazil válogatott is, majd negyedórákra belelendült, ám a hollandok ellen saját maga is sokat tett azért, hogy kikapjon. 

7. Szinte semmire sem jó amerikai fölény

Igen jól szerepeltek a dél-, közép- és észak-amerikai válogatottak, hiszen csoportjából csak Honduras nem jutott tovább (amely azért elütötte a továbbjutástól a spanyolverő svájciakat). Nem sokáig „vigéckedtek" aztán, mert a legjobb négy közé már csak Uruguay került be, amely annak idején csupán pótselejtezős párharcot követően kvalifikálta magát a világbajnokságra. Az utolsó két mérkőzésükön már az uruk sem nyertek azonban, hiszen csak a negyedik helyen végeztek, vigasztalódhatnak azonban azzal, hogy játékosuk, Diego Forlán kapta a torna Aranylabdáját.

8. Európai célfutball

Még egy pár ilyen nagy futballesemény, és átnyergelünk más sportágakra, Larissát elnézegetve a mézbirkózás például több mint ígéretesnek tűnik. Gondoljunk csak bele: fergeteges támadószellem ide vagy oda, a végső győztes spanyolok egygólosnál nagyobb győzelmet az egész tornán csak Honduras fölött arattak (2–0), az egyenes kieséses szakaszban pedig rendre 1–0-ra nyertek. A holland válogatottat saját sajtója szedte apró pici cafatokra, tulipánlevél-ízekre, mondván, a nagy elődök után Wesley Sneijderék célfutballja kifejezetten gyalázatos és élvezhetetlen. Nem is nyerték meg a versengést, bár megvolt rá az esélyük, ám végül fogott rajtuk a hollandok vb-döntős átka. Mark van Bommel futtában elkövetett porcoperációi vagy Nigel de Jong Xabi Alonsón stoplikkal elkövetett nyitott szívműtétje láttán talán nem is olyan nagy baj ez...

9. Játékvezetők és asszisztenseik

Mindössze a vb nyitó meccsének kezdetétől a vb-döntő végéig tartott a játékvezetők kollektív kardba dőlése, hiszen egymást múlták alul a sípos emberek, akiknek asszisztensei is mindent elkövettek, hogy minél rafináltabban megvezessék „főnöküket". Sikerrel. Mondjuk meg őszintén, legalább egymás között

valljuk meg emberi gyarlóságunkat: minél több hibát követtek el a külföldi sporik, annál több esélye nyílott a további szereplésre a Kassai Viktor vezette különítménynek, és a hibaroham végül „magyar" elődöntőt szült számunkra. Ennyi futballsikerélmény nekünk is kijárt már a világbajnokságokon a Puhl Sándor által fújt 1994-es finálé óta, és ahogyan elnézzük a sportág jelenlegi helyzetét, Kassai 2014-es reménybeli brazíliai szereplése (finálé? naná!) hosszú ideig az egyetlen érdemleges magyar vb-megmozdulás lesz.

10. Rendezők

Nem a legszerencsésebb csillagzat alatt rendezték meg a dél-afrikai megatornát, gondoljunk csak a világválságra vagy a kezdésig naponta kidőlő futballcsillagokra, és sokan kétségeiket fejezték ki amiatt, hogy Dél-Afrika időben készen áll-e a majd vb-re. 2006-ban Németország sohasem látott magasságba rakta a lécet e tekintetben – nem is sikerült megközelíteni azt. A létesítményekre nem lehetett panasz, a közlekedésre és a bejutás megszervezésére már igen. Az egyszerű földi halandókat nyilván ez csak marginálisan érintette, a hangulatra viszont soha nem volt panasz, bár üres sorok azért akadtak a stadionokban, no és az esti mérkőzések bánatos esőfüggönyét és a gyepek borzasztó állapotát sem feledjük el. Mindent összevetve Dél-Afrika felszabadultan ünnepelhet, hiszen sikeresen rendezte meg az első afrikai világbajnokságot, ráadásul a finálén megjelent a nemzeti ikon, Nelson Mandela is. Egész Afrika is magáénak vallotta a tornát, szavak és gesztusok szintjén legalábbis mindenképpen, ugyanakkor természetesen az átlag helyi nyomortelepeket nem hatotta át a vb-láz. A rendező ország válogatottja viszont a világbajnokságok történetében először nem jutott tovább a csoportjából.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság korábban igencsak sok kritikát megfogalmazó elnöke, Jacques Rogge szerint is kiemelkedően sikeres volt a dél-afrikai labdarúgótorna. Mégis, alighanem hosszú ideig állhatott a déli napon az országot vasmarokkal vezető többnejű elnök, Jacob Zuma, mert azt nyilatkozta erre fel, hogy ezek után nem tudja, miért is ne rendezhetne az ország olimpiát, például 2020-ban... A FIFA elnöke, Sepp Blatter mindennel elégedett volt, és ez csak egyet jelenthet: hozta az elvárt nyereséget a vb.

11. Afrika

Most sem tudta átlépni saját árnyékát a fekete kontinensről érkező válogatottsereg. A torna előtt szinte mindenki egyetértett abban, hogy az elefántcsontparti csapat minden idők legprímább afrikai tizenegye, és olyan messzire jut, mint korábban még senki a földrészükről. Pelé is mellettük tette le a garast, ennek megfelelően Didier Drogbáék a csoportkört sem élték túl. Nem úgy a ghánaiak, akik akárcsak 2006-ban, ismét egyedüliként maradtak állva a legjobb 16 között az afrikaiak közül. Sőt ezúttal még egy kört mentek, és az elődöntőig is eljutottak volna, ha Asamoah Gyan berúgja azt a Ghána számára létfontosságú ominózus büntetőt Uruguay ellen a 120. percben. Bizony, Afrika és a szerencse nem járnak kéz a kézben, immáron időtlen idők óta. Semmilyen értelemben sem.

12. Nyilatkozatok

Íme, a három legjobb vb-duma

„Elnéztem John Terry játékát a németek ellen. Ha úgy játszanék, mint ő, nem mernék hazamenni" – mondta az argentin középső védő, Martín Demichelis, miután a németek  4–1-re lemosták az angolokat. Nem sokkal később ugyanilyen 4–0-ra verték az argentinokat a németek, miközben Demichelis szörnyen gyengén futballozott. Majd hazautazott.

„Négy évvel ezelőtt világbajnokként ünnepeltek minket, de most úgy játszottunk, mint a bakkecskék" – vélekedett az olasz Gennaro Gattuso, akit jobb napjaiban „Orrszarvú"-ként is becézgettek.

„Mindig nyernünk kell, de ha nyerünk, a szurkolók nem elégedettek, mert nem játszottunk szórakoztató módon. Ha szórakoztató módon játszunk, nem elégedettek, mert nem lövünk hat vagy hét gólt. Ha hat vagy hét gólt rúgunk, azt mondják, nem volt erős az ellenfél" – adott betekintést a brazil ördögi körbe Dunga, a brazilok kirúgott/lemondó/szerződést nem hosszabbító szövetségi kapitánya.