Hogy az előzményekkel is tisztában legyünk: az Afrikába Európa-bajnokként érkező spanyolok Chilét, Svájcot és Hondurast utasították maguk mögé a H-csoportban, majd az egyenes kieséses szakaszban Portugáliát (1–0), Paraguayt (1–0) és Németországot (1–0) gyűrték le.
A döntőbeli ellenfél, Hollandia az E-csoportban végzett az első helyen Japán, Dánia és Kamerun előtt, majd Szlovákia (2–1), Brazília (2–1) és Uruguay (3–2) legyőzésével jutott el a fináléig.
A július 11-én rendezett döntőt nagy küzdelem jellemezte, ezt többek között a 14 sárga lap és az egy piros lap is tanúsítja, előbbiből kilencet holland, ötöt spanyol játékosnak mutatott fel Howard Webb játékvezető.
A rendes játékidőben a rengeteg lehetőség ellenére nem született gól – Arjen Robben hatalmas ziccerénél például Iker Casillas hárított lábbal a 62. percben –, így következett a hosszabbítás. A 116. percben született meg a mindent eldöntő találat: a tizenhatos előterében Cesc Fabregas találta meg Iniestát a labdával, majd a spanyolok 6-osa – aki éppen ma 36 éves – egy labdaátvétel után a bevetődő Rafael van der Vaart mellett Maarten Stekelenburg kapujába lőtt.
Iniesta és a spanyolok ünnepelni indultak, míg a hollandok arcán látható volt: ez a hajó minden bizonnyal elment. Bert van Marwijk csapata nem is tudott egyenlíteni, míg Vicente del Bosque és válogatottja Spanyolország első világbajnoki címét szerezte meg.