Vb 2014: elképesztő hajrá; három piros, két büntető

Vágólapra másolva!
2013.06.15. 20:01
Nem akármilyen végjátékot követően nyerte meg világbajnoki selejtezőjét Gabon!

Niger az első negyedóra végén Seydou Yacouba találatával vezetéshez jutott, és bár a félidő hajrájában Pierre-Emerick Aubameyang büntetőből kiegyenlített, a hajráig úgy tűnt, hogy 1–1-gyel ér véget a mérkőzés. Aztán a 80. és a 86. perc között három játékost is kiállította a játékvezető, a hazaiak részéről Moulounguit, a vendégekéről Kowát és Kouroumát, utóbbit követően pedig újabb büntetőhöz jutott Gabon.

Aubameyang ezúttal is betalált, majd a 98. percben triplázott – ismét büntetőből! Előtte a 97. percben még Ecuele is eredményes volt, így Gabon végül 4–1-re diadalmaskodott.

A csoport másik mérkőzésén Burkina Faso idegenben 1–0-ra legyőzte a listavezető Kongói Köztársaságot, így egy pontra megközelítette az utolsó forduló előtt.

A J jelű kvartett sem maradt piros lap nélkül. Uganda ugyan előbb gól-, majd emberhátrányba került Angola ellen – Wasswa kapott pirosat a 62. minutumban –, nagy hajrában azonban így is begyűjtötte mindhárom pontot. A találkozó krónikájához tartozik még, hogy a vendégek részéről Mafutát a 85. percben szintén kiállították. Uganda ezzel a sikerrel átvette a vezetést a vasárnap Libéria ellen idegenben pályára lépő Szenegáltól, Angola pedig négy iksz után elveszítette veretlenségét, és egyben esélyét a vb-re.

VB-SELEJTEZŐK (AFRIKAI ZÓNA)
E-CSOPORT, 5. FORDULÓ
Kongói Köztársaság–Burkina Faso 0–1
(Bance 38.)
Gabon–Niger 4–1 (Aubameyang 43., 87., 98. – mindhármat 11-esből, Ecuele 97., ill. Seydou 14.)

J-CSOPORT, 5. FORDULÓ
Uganda–Angola 2–1
(Okwi 83., Mawejje 89., ill Etevao 57.)

A CSOPORTOK ÁLLÁSA
1. Kongói Köztársaság 5 3 1 1 5–1 4 10
2. Burkina Faso 5 3 2 6–4 2 9
3. Gabon 5 2 1 2 5–5 0 7
4. Niger 5 1 4 4–10 –6 3
1. Uganda 5 2 2 1 5–5 0 8
2. Szenegál 4 1 3 6–4 2 6
3. Angola 5 4 1 4–5 –1 4
4. Libéria 4 1 1 2 3–4 –1 4
A csoportgyőztesek 2013 őszén öt párban, oda-visszavágós alapon döntenek az öt vb-kvótáról.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik