Vb 2014: Románia csak a görögök jóvoltából nem került 3-0-s hátrányba

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.21. 17:59
null
A visszavágón már Tatarusanu védett, aki egy gólt kapott, valamint lézeres fogkezelést (Fotó: Reuters)
A görög labdarúgó-válogatott csapatfőnöke, Takisz Fisszasz szerint csak a sportszerűségük miatt nem szereztek 3–0-s előnyt a Románia elleni vb-pótselejtezőjük első felvonásán. Figyelmeztették ugyanis ellenfelüket arra, hogy megszegték a FIFA szabályait.

 

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség előírásai szerint a vb-mérkőzéseken és vb-selejtezőkön minden válogatottnál három kapusnak kell szerepelnie a 23 fős keretben. A görög–román párharc első mérkőzése előtt a vendégek első számú hálóőre, Ciprian Tatarusanu megsérült, és a szabályról megfeledkező románok csak két kapust (Bogdan Lobont-ot és Costel Pantilimont) neveztek az athéni összecsapásra.

A mulasztásra a FIFA küldöttei sem figyeltek fel, így a görögök „csendben is maradhattak volna", hogy aztán megóvják a mérkőzést, amelyet elvileg 3–0-ra megnyertek volna a zöld asztalnál. Ehelyett azonban figyelmeztették ellenfelüket, akik ezután egy mezőnyjátékost jelöltek meg harmadik kapusnak, így végül is szabályos keretet neveztek a meccsre.

„Hatalmas volt a tét – a vb-részvétel kivívása, ami szép anyagi hasznot is hoz a Görög Labdarúgó-szövetségnek –, így hallgathattunk volna a hibáról, hogy aztán a zöld asztalnál nekünk ítéljék a meccset, mi azonban inkább a pályán szerettük volna kivívni a világbajnoki szereplés jogát” – nyilatkozta a görög SportFM nevű rádiónak Takisz Fisszasz, aki a görög válogatott szövetségi kapitányával, a portugál Fernando Santosszal egyetértésben döntött úgy, hogy a sportszerű utat választják, és szólnak a románoknak.

A görögök végül jól jöttek ki a dologból, hiszen 3–1-re nyertek hazai pályán, majd a bukaresti visszavágón – ahol a románoknál a felépült Tatarusanu védett, a kispadon pedig két „igazi" kapus, Lobont és Pantilimon foglalt helyet – pedig 1–1-es döntetlent értek el.

Legfrissebb hírek

Magyarországot ábrázoló pólója miatt került konfliktusba a román szövetségi kapitánnyal a székely birkózó

Birkózás
1 órája

Döntött az IFAB, bejelentették, milyen szabályváltozás lesz a labdarúgásban

Minden más foci
2025.03.01. 17:11

A versenylovak ideje lejárt! – Vincze András publicisztikája

Minden más foci
2025.02.16. 23:32

Érvényben marad a románok zárt kapus büntetése

Minden más foci
2025.02.13. 18:22

Itt az UEFA újabb ötlete: jönnek a BL-meccsek az Egyesült Államokban?

Bajnokok Ligája
2025.02.13. 11:09

Az elmúlt év rekordszámú átigazolást és a második legtöbb költést hozta a nemzetközi futballban

Minden más foci
2025.01.30. 20:54

Edzőt váltott a román kiesőjelölt, Miriuta lesz az új szakvezető – sajtóhír

Minden más foci
2025.01.27. 14:02

Nem változott a magyar válogatott helyezése a FIFA világranglistáján

Magyar válogatott
2024.12.19. 11:20
Ezek is érdekelhetik