Vb 2014: a spanyol mez még sosem volt ennyire vörös

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.13. 13:57
null
A spanyol válogatott mezét ismét az Adidas szállítja – meglepetés a tiszta vörös (Fotók: RFEF/adidas)
Bemutatta a 2014-es brazíliai labdarúgó-világbajnokságra készült új mezét a spanyol válogatott. Az egyik legnagyobb német sportszergyártó cég által készített dressz alapját továbbra is a vörös képezi, amely az ország és az egység szimbóluma, míg a sárga csíkokat arany váltotta fel, amely az elmúlt évek sikereit  – világbajnoki cím (2010), két Európa-bajnoki arany (2008, 2012) – örökíti meg. Íme, a vb-címvédő új meze!

A Marca beszámolója szerint sosem volt még ilyen vörös a válogatott meze. A dresszek egyben nagyon rugalmasak is. Ez az első világbajnokság, hogy a spanyol válogatott egyszínű szerelésben játszik, a kapusok meze teljesen kék.

Spanyolország 1947 óta mindig a vörös és kék kombinációját használta első számú mezként, 1938 és 1947 között mélykék, korábban vörös-fehér, fehér-kék vagy vörös-kék volt a szerelés. A német válogatott kedden mutatta be a szintén Adidas-gyártotta vb-mezét, amely a spanyolhoz hasonlóan eltér a tradicionálistól – a Nationalelf tiszta fehérben játszik a brazíliai világbajnokságon, és háromárnyalatos vörös díszítés van a mezen.

A SPANYOLOK VB-MEZE


A spanyol válogatott mezét ismét az Adidas szállítja – meglepetés a tiszta vörös (Fotók: RFEF/adidas)
A spanyol válogatott mezét ismét az Adidas szállítja – meglepetés a tiszta vörös (Fotók: RFEF/adidas)

A spanyol válogatott mezét ismét az Adidas szállítja – meglepetés a tiszta vörös (Fotók: RFEF/adidas)
A spanyol válogatott mezét ismét az Adidas szállítja – meglepetés a tiszta vörös (Fotók: RFEF/adidas)
A spanyol válogatott mezét ismét az Adidas szállítja – meglepetés a tiszta vörös (Fotók: RFEF/adidas)
A spanyol válogatott mezét ismét az Adidas szállítja – meglepetés a tiszta vörös (Fotók: RFEF/adidas)
Legfrissebb hírek

Szavazzon a XXI. század góljára! – Zsóri Dániel, 2019. február 16., Debrecen–Ferencváros 2–1

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 11:19

A nem fenomenális Fenomén – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
2025.02.28. 00:02

„Úgy látok biciklis embereket a városban, hogy Karcag-sállal a nyakukban tekernek”

Labdarúgó NB II
2025.02.26. 21:51

Videó: az Aston Villa cserekapusa miatt majdnem elmaradt a gyerekek tizenegyesrúgó-versenye

Angol labdarúgás
2025.02.26. 14:40

C. Ronaldo fejesével és Mané tizenegyesével nyert az Al-Naszr – videó

Minden más foci
2025.02.25. 20:15

Videó: tömegverekedés az U14-es hokimeccsen, közel 500 kiállításpercet osztottak ki a játékvezetők

Jégkorong
2025.02.25. 11:28

91. percben szerzett góllal mentett pontot idegenben a Mallorca

Spanyol labdarúgás
2025.02.24. 23:08

Iago Aspas büntetőjével nyert, és előzött a Celta Vigo

Spanyol labdarúgás
2025.02.21. 22:54
Ezek is érdekelhetik