26 U20-asnak sikerült az, ami Komannak, Holtbynak, Gansónak nem

Statisztikai vizsgálódásunk sokkal inkább a „Miből lesz a cserebogár?” megközelítésű kíváncsiságból indult ki, mint nagy következtetések megfogalmazásának céljával. Utóbbi már csak azért sem igazán lehetséges, mert az öt évvel ezelőtti korosztályos vb-n 14 válogatott szerepelt azok közül, amelyek az idei felnőtt seregszemlén is ott vannak, így minden játékos fejlődése aligha pontosan meghatározható, néhány általános összefüggést ugyanakkor meg lehet fogalmazni.

Az például ennyi év távlatából is egyértelműen látszik, hogy Ghána akkori győzelme egyáltalán nem véletlenek sorozatának tekinthető. Az akkor győztes afrikai gárdából öten – Samuel Inkoom, Jonathan Mensah, Emmanuel Agyemang-Badu, André Ayew, Daniel Opare – ott lesznek a vb-n, és Opare kivételével mindegyikükről elmondható, hogy meghatározó ember a „fekete csillagoknál”, sőt Agyemang-Badu és Ayew fiatal kora ellenére egy híján már ötvenszeres válogatott!

Érdekesség ugyanakkor, hogy az akkori győztesek legnagyobb sztárja, a 2009-ben a gólkirályi cím mellett az MVP-címet is begyűjtő Dominic Adiyiah nem tudott biztos helyet kiharcolni a válogatottban. Adiyiah négy éve már ott volt a dél-afrikai vb-n, ám az Uruguay elleni negyeddöntő tizenegyespárbajában elkövetett hibája visszavetette a nemzeti csapatbeli karrierjét is. A csatárhoz hasonlóan egyébként Inkoom, Mensah és Ayew is ott volt a 2010-es vb-csapatban, akárcsak a kapus, Daniel Agyei, aki azóta szintén megrekedt a fejlődésben.

Brazíliában jóval nagyobb a konkurencia, talán mégis meglepő, hogy a 2009-es U20-asok közül senki sem jutott el a hazai vb-ig. Összehasonlításképp: az azt megelőző, „2007-es korosztályból” David Luiz, Marcelo, Willian és Jo is megízlelheti a hazai fociünnepet, miközben Alexandre Pato 24 évesen már, könnyen lehet, hogy túl van a fénykorán, bizonyos Ji-Paraná pedig Győrön és az arab világon át egészen Innsbruckig jutott. De visszatérve a 2009-esekre: abból a csapatból alighanem Ganso a legismertebb név, aki sokáig Neymarral együtt brillírozott a Santosban – Libertadores-kupát nyert –, azóta azonban nem tudott előrébb lépni. Gansóhoz hasonlóan az akkori csapatkapitány, Giuliano is bemutatkozott már a felnőtteknél, megjárta a Dnipro Dnipropetrovszkot is, jelenleg azonban a korábbi benficás Alan Kardechez hasonlóan otthon igyekszik újraépíteni a karrierjét (előbbi a Gremióban folytatja, utóbbi csatlakozik Gansóhoz a Sao Paulóban).

A mieink Egyiptomban Costa Ricával játszották a bronzmecset. A találkozón Gulácsi Péternek betaláló Marco Urena és a tizenegyesrúgások során hibázó Cristian Gamboa egyaránt jó eséllyel pályázik rá, hogy megmutassa magát Anglia, Olaszország vagy Uruguay ellen, ugyanakkor a torna legjobb kapusa, a jelenleg az alkmaari AZ-et erősítő Esteban Alvarado a szövetségi kapitány Jorge Luis Pintóval való vitája miatt lemarad a vb-ről. És még egy kis adalék a 3. helyért vívott összecsapáshoz: a találkozót dirigáló Nisimura Juicsit sem kell ma már bemutatni egy futballkedvelőnek sem.

Van egy csapat viszont, amelynek a 2009-es U20-as építkezési projektje még a győztes Ghánáénál is nagyobb sikertörténet: a dél-koreaiaknál összesen 7 (!) játékos lesz ott a jelenlegi vb-n a javarészt ’89-es és ’90-es születésűekre épülő korosztályból. A mainzi Ku Dzsa Csol már a felnőtteknél is csapatkapitány, de rajta kívül is többen eljutottak Európáig: Jun Szuk Jung (QPR), Kim Bo Kjung (Cardiff City), Hong Dzsong Ho (Augsburg). Amellett, hogy a 2002-es hazai vb hősei mára végleg kikoptak a koreai keretből, amely így vérfrissítésen esett át, a bizalom nem véletlen: a felnőtteknek jelenleg ugyanaz a Hong Mjung Bo a kapitánya, aki öt éve a korosztályosokat irányította.

A koreaiakhoz hasonlóan Ausztráliában és Uruguayban is volt olyan játékos (utóbbiaknál Sebastián Coates, Abel Hernández, Nicolás Lodeiro, Gastón Ramírez is kiemelendő), aki egyértelműen jól sáfárkodott a tehetségével, látványosan eltűntek viszont a kameruni és nigériai futballisták. A csehek és a paraguayiak nem jutottak ki a vb-re, amiben az is benne van, hogy az akkori U20-asok (jelenleg) nincsenek azon a szinten, hogy átvegyék egy sikereket elérő, ám kiöregedő generáció helyét, igaz, a cseheknél Tomás Pekhart például már jelentős válogatottbeli tapasztalatra tett már szert, szerepelt a két évvel ezelőtti Eb-n is. Tahiti sincs ott a vb-n, esetében azonban már az is csoda, hogy a tavalyi Konföderációs Kupán megmutathatta magát.

A németeknél Ron-Robert Zieler az egyetlen hírmondó, ugyanakkor képességei alapján Lars és Sven Bender is könnyen helyet harcolhatott volna ki az amúgy egyáltalán nem gyenge német középpályán Joachim Löwnél, ám sérüléseik megakadályozták őket ebben. Volt olyan időszak, amikor Lewis Holtbyt is könnyedén el lehetett képzelni a németek brazíliai utazói között, de pocsék angliai szezonja után nem lehetett esélye a konkurencia ellenében.

A spanyol fiatalok öt éve meglepetésre elbuktak az olaszokkal szemben a nyolcaddöntőben, két szélső hátvéd, Jordi Alba és az akkori „cséká”, César Azpilicueta viszont azóta sokat fejlődött, és a nagy nevek ellenére beépült az ibériaiak keretébe. Jellemző a spanyol szövetség hihetetlenül jó kiválasztási rendszerére, hogy az az U20-as együttes olyan további ismert játékosokat adott a spanyol, illetve nemzetközi élvonalnak, mint Sergio Asenjo, Álvaro Domínguez, Alberto Botía, Ander Herrera, Dani Parejo, Andreu Fontas, Oriol Romeu vagy Fran Mérida. Ehhez képest az olaszoknál az egyszeres válogatott (San Marino ellen), atalantás Giacomo Bonaventurát leszámítva nemhogy olyan nincs, aki a squadra azzurra közelébe jutott, de olyan sem, aki jelentősnek mondható Serie A-s karriernek nézne elébe, sőt van, aki már fel is hagyott a profi játékkal.

Az angol utánpótlás sem a fiatal játékosok jó menedzseléséről híres, a 2009-es U20-as gárda ráadásul nem is volt különösebben kiemelkedő – egy ponttal kizúgott a csoportkörben –, mégis megdöbbentő, hogy a Premier League elmúlt szezonjában közülük csak Martin Kelly és Matthew Briggs mutathatta meg tudását. Akik utóbbit nem ismernék: a kieső Fulham kétszer pályára lépő védőjéről van szó.