Vb 2014: kiszámítható és lassú - Mourinho a spanyolokról

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.06.19. 17:09
null
José Mourinho a spanyolok helyett Chilére és Hollandiára irányította a figyelmet (Fotó: Reuters)
José Mourinho kritizálta a spanyol labdarúgó-válogatottat, ugyanakkor elismerte, a két mérkőzés után búcsúzó címvédő helyett inkább a hollandokkal és a chileiekkel kell foglalkozni.

A portugál szakember nem akart elmenni amellett, hogy éveken át kiválóan futballozott a selección, de véleménye szerint ez már nem ugyanaz a csapat.

„Kiszámítható, lassú és szomorú – mondta Mourinho a spanyol válogatottról. – A legjobban az lep meg, hogy lejátszottak négy nap alatt két mérkőzést, amelyeken ugyanabban a stílusban játszott az ellenfelük. Nem volt megfelelő a felállás, amit alkalmaztak, túl sok játékosuk tömörült középen.”

„Csupán Pedro és Jordi Alba próbálkozott a széleken, a többiek csak a pálya közepét erőltették. Az elmúlt hat évben Spanyolország fantasztikus volt, ám az ellenfelek megtanulták, hogyan kell játszani a legjobb csapatok ellen. Gratulálok ennek a kiváló és felejthetetlen együttesnek, de most búcsúzniuk kellett a csoportban.”

„Igazságosnak kell lennünk: ahelyett, hogy azt mondanánk, Spanyolország nem játszott elég jól – amivel egyetértek –, inkább koncentráljunk arra, hogy Chile és Hollandia kiválóan teljesített” – zárta mondandóját Mourinho.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik