Bociszemű brazilok, búsuló belgák - a negyeddöntő legszebb szurkolólányai

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.08. 10:21
A vb-stadionok lelátóin még mindig a házigazda drukkerlányoktól áll el a lélegzet, de azért a többi negyeddöntős sem szégyenkezhet.

Egy újabb fázis fejeződött be a brazíliai futball-világbajnokságon, tovább feleződött a mezőny, már csak négy válogatott van versenyben. Ám vigyázó szemünket még a negyeddöntő mérkőzéseire, helyesebben a mérkőzések helyszínein szurkoló hölgyek fotóira vetnénk.

Szokásunkhoz híven valamennyi, még érintett válogatott rajongóit végigpásztáztuk, hogy egyetlen szemrevaló szépség se ússza meg a recehártyánkkal való találkozást.

A legjobb fotókat galériába rendeztük, így önnek nincs is más dolga, mint a nagy képre kattintani, és élvezni a „kilátást".

Szerintünk egyébként még mindig a hazai pálya lejt a legjobban, vagyis bennünket a brazil babák bűvöltek el, de akkor sem jönnénk zavarba, ha a másik hét csapat hölgyeményei közé pottyanva kellene végigszurkolnunk valamelyik találkozót.

Ettől a mosolytól Neymar csigolyája is összeforrna (Fotó: worldcupgirls.net) A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
Ettől a mosolytól Neymar csigolyája is összeforrna (Fotó: worldcupgirls.net) A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
Legfrissebb hírek

Brazília: góllal tette helyre Neymart a Flu jobbhátvédje

Minden más foci
2025.04.14. 15:31

Mbappé: Egyik nap te vagy az isten, másnap pedig már az ördög

Spanyol labdarúgás
2025.04.07. 11:56

Elvesztették a bajnoki nyitányt, máris menesztették a volt szövetségi kapitányt

Minden más foci
2025.03.30. 09:08

Magyarországon nyitották ki a világ egyik legértékesebb focis kártyáját

Minden más foci
2025.03.26. 15:01

„Kaptak egy leckét, megtáncoltattuk őket” – Julián Álvarez a brazilok legyőzése után

Foci vb 2026
2025.03.26. 09:28

Argentína négy góllal küldte haza Brazíliát a vb-selejtezőn – videó

Foci vb 2026
2025.03.26. 07:29

Franck Ribéry elárulta, majdnem amputálták a lábát

Francia labdarúgás
2025.03.23. 09:52

Dean Huijsen: amszterdami fiatalemberként a hollandok ellen

Minden más foci
2025.03.23. 09:16
Ezek is érdekelhetik