Suárez a vébé legjobbja, passzok, cselek, párharcok, avagy a statisztika nem hazudik

Nézzük először a labdabirtoklást. Bár a vébé után arról zengedezett a média, hogy már nem lehet a labdabirtoklásra építeni, ahogy azt a spanyolok tették, a statisztikák arról árulkodnak, hogy a labdabirtoklásnak még mindig óriási szerepe van. Hogy melyik két válogatott áll az élen ebben a mutatóban? A német és az argentin. A németeknél átlagosan 35 és fél percig volt a labda, az argentinoknál pedig valamivel több mint 32 és fél percig. A harmadik helyen pedig ott vannak a spanyolok (32:23), bár ez nekik nem sok mindenre volt elég. Érdekesség, hogy a táblázat első tíz csapata közül csupán négy jutott a legjobb nyolc közé (Németország, Argentína, Hollandia, Belgium). Szóval a labdabirtoklás azért korántsem minden, erre jó példát ad a remekül játszó Kolumbia, amely csak a 28. (22:26), de így is bejutott a legjobb nyolc közé.

Ha a támadójátékot elemző táblázatot böngésszük, akkor mindjárt szembeötlik, hogy egy meccsen átlagban Belgium és Spanyolország vezette a legtöbb támadást (100-at). Azt látjuk, hogy a spanyolok mire mentek vele… A két döntős ezen a listán negyedik és ötödik, de az argentinok sem pironkodhatnak a 98 vagy a németek a 97 támadásukkal. A lista végén Irán szerénykedik, amelynek mindössze 73 akcióra futotta az erejéből. Talán meglepő, hogy Hollandia ezen a listán a 19., de ebből is látszik, hogy nem a támadások száma a legfontosabb – hiszen akkor nem esett volna ki rettentő simán a 8. Japán (91) –, hanem a befejezés minősége.

Egyes csapatok csak úgy megbombázták az ellenfél kapuját, vagy legalábbis lövési célból eresztették el a labdát. A csúcs ezen a vébén Ghána nevéhez fűződik. Az afrikai válogatott átlagban 19 lövést eresztett meg, de ebből pusztán 5 találta el a kaput, a többi elszállt mellette, vagy éppen el sem jutott odáig. A másik nagy tüzelő Belgium volt, amelynek alighanem az Egyesült Államok elleni „szőnyegbombázása” dobta meg az átlagot (18). Ha megvizsgáljuk, hogy melyik csapat volt a leghatékonyabb, akkor észrevehetjük, hogy a német válogatott és Hollandia lövéseinek a fele kaput talált, ezért nem véletlen, hogy a végelszámolásnál is ott voltak. A listán utolsó Costa Rica meccsenként csak hét lövést küldött a kapu felé, de ez is elég volt nekik, hogy bejussanak a nyolc közé. Ne feledkezzünk meg Kamerunról sem, amely meccsenként egy, a kapu felületére küldött labdával büszkélkedhet.

Ha a passzolási statisztikát nézegetjük, akkor mindjárt arra gondolhatunk, hogy a pontos passzok még mindig alapfontosságúak. És ebben a statisztika sem cáfol ránk, hiszen a világbajnok németek állnak az élen, passzaik 86%-a emberhez ment. A spanyolok itt is az élmezőnyben (2.), akárcsak az olaszok (3.), akikre a legnagyobb passzpontosság volt jellemző. Más kérdés, hogy ezzel sem mentek sokra. Nagyon érdekes, hogy a nyolc közé jutó Kolumbia csak a 29. ezen a listán, mivel keveset passzoltak a játékosai. Csak összehasonlításként: a németek átlag 678 átadásához képest a kolumbiaiak 380-at kezdeményeztek átlagban egy meccsen.

A közvetlen gólveszélyt okozó passzokban is Németország áll az élen, magasan vezet az átlagosan 21 kísérletével. A franciák lettek a másodikak, Horvátország a harmadik. Ha az a kérdés, hogy miért esett ki például Olaszország vagy Spanyolország, akkor kiderül, hogy az olaszok meccsenként csak tíz átadást tudtak a tizenhatoson belül célba juttatni, a spanyolok pedig tizennégyet. Márpedig ez kevés, főleg ha a franciák 20-ával vagy a németek 18-ával hasonlítjuk össze. A kakukktojás Japán, amely 38 kísérletéből 19-et emberhez küldött, de a góllövés már nem ment ilyen jól.

A párharcokat földön és levegőben is Belgium nyerte, meccsenként átlagban 98-at. Ezen a listán második Algéria, ami egyben választ adhat arra is, miért szerepelt ilyen jól a vébén az afrikai csapat. Argentína harmadik helye már nem is meglepetés. A németek ezen a listán csak a 15. helyen tanyáznak, mégpedig azért, mert a fejpárbajokban remekeltek, de a földön csak 22. pozíciót foglalták el. A legszomorúbb azonban az olaszok és a portugálok teljesítménye, hiszen a lista utolsó két helyét bérelték ki.

A cselezések táblázatát böngészve mindjárt a szemünkbe ötlik, hogy az angolok és az argentinok kerültek az élre, a spanyol pedig utolsók, mert meccsenként mindössze hat cselük jött be. Hiába voltak azonban a jó cselek az angoloknál, ha a szerelésekkel nem tudtak elég támogatást adni a csatároknak (31. hely).

A szabálytalanságok terén Costa Rica lett a „győztes”, hiszen meccsenként átlag 19 szabálytalanságot követtek el. Alig marad el tőlük Uruguay, Algéria és Hollandia (18-18-18). Németország viszont alig 13 szabálytalansággal jelentkezett, és meglepő módon Argentína is, amely az egész mezőnyben az utolsó előtti. Merthogy a legkevesebbet a spanyolok szabálytalankodtak. Sárga lapokból a legtöbbet Brazília gyűjtötte be, a hazaiakat követték a hollandok, majd Costa Rica.

Ha az egyéni teljesítményeket kezdjük vizsgálni, akkor kiderül, hogy az InStat mérőszámai alapján, ha mindent egybevetünk, Luis Suárez a vébé legjobb játékosa. Őt követi Thomas Müller és Karim Benzema. Cristiano Ronaldo az ötödik, Neymar a hatodik, Messi nincs az első húszban… A legjobb nyolc között viszont két kolumbiait is találunk (Martínez, J. Rodríguez).

A vébén magasan a legtöbbször Karim Benzema veszélyeztetett, 31-szer, és ebből 15-ször el is találta a kaput. A második és harmadik helyen argentin sztárok (Di María és Messi), a negyediken Cé Ronaldo végzett. A legjobb német, Schürrle a 8., Neymar a 9., bár neki a sérülése miatt talán jobb eredmény is kijöhetett volna. Félelmetes ugyanakkor Robin van Persie hatékonysága, hiszen a holland támadó 15 kísérletéből 11 kaput is talált. A 73%-os hatékonyságnak nem volt párja.

Aki kételkedne a német válogatott világbajnoki címének jogosságában, annak a figyelmébe ajánljuk az egyéni passzstatisztikákat. Ez alapján ugyanis nyilvánvaló következtetésekre juthatunk. Mégpedig azért, mert az első tízben öt német van. Igaz, ebben közrejátszik az is, hogy az elődöntő mezőnye játszotta a legtöbb meccset. Kroos lett a legjobb meccsenkénti 80 passzal, Lahm a második, Mascherano a harmadik, Schweinsteiger a negyedik. Átlagban azonban Gago adta a legtöbb passzt, meccsenként 81-et, csak az összesített listában maradt le.

A gólhelyzetbe hozás nagy mestere Thomas Müller volt ezen a vébén, mert 31-ből 21 jó ilyen átadás fűződik a nevéhez. Második Messi 24-gyel, harmadik Di María 22-vel.

A legtöbb párharcot a holland de Vrij nyerte, őt követi Mascherano és Rojo. Átlagban a legtöbb párharcot a belga Fellaini nyerte meg. Mégpedig azért, mert a levegő ura az akkor még nagy hajú belga volt. Fellaini ugyanis 63 légi párbajt vívott, ebből 36-szor győzött is. Garay nála jóval kevesebbet, csak 46-ot, de ebből 35-öt megnyert, tehát hatékonyabb volt az argentin. A harmadik helyezett Van Buyten viszont a légi párharcai 81%-át megnyerte.

A cselkirály a vébé aranylabdájának győztese lett, vagyis a legtöbb jó cselt Lionel Messi mutatta be (46), ráadásul a cselei 71%-a be is jött. Robben volt a második (37), a harmadik pedig Di María (30).

A legtöbb jó szereléstJavier Mascherano mutatta be, 28-at, de arányaiban nem ő volt a legjobb, hanem az iráni Timotian-Szamarani, aki meccsenként 4.4 jó szereléssel vétette észre magát. A listán a harmadik Costa Rica-i Gamboa pedig meccsenként 4.3-szor választotta el szabályosan a labdától az ellenfelét.

Labdaszerzésben a legjobb a holland Vlaar volt (46), átlagban viszont az amerikai Besler, akinek meccsenként 8 labdaszerzés fűződött a nevéhez.

A szabálytalanságok terén – talán meglepő, de – a belga Fellaini és a holland Van Persie végzett az élen. Mindketten 18 szabálytalanságot követtek el. Nem rossz, de átlagában mégis csak a „legjobb”, ha lehet ilyet mondani, Gucsannedzsad volt, aki meccsenkénti 4,7 szabálytalanságával vétette észre magát.

A legtöbb kínt Arjen Robben szenvedte el, mert vele szabálytalankodtak a legtöbbet (28). Őt követi a chilei Sánchez (22), akivel viszont átlagosan a legtöbbet szabálytalankodtak. Szamarasz harmadik helye mindenképpen meglepetés, főleg, hogy Neymar csak az ötödik a listán.

A posztonkénti rangsorban a kapusok között természetesen Neuer, a balhátvédek között a brazil Marcelo, a jobbhátvédek között a francia Sagna lett a legjobb. A középső védőknél két német, Hummels és Boateng villogott, a védekező középpályásoknál Philipp Lahm és Frank Lampard között alig volt különbség, a bal oldali középpályásoknál Cristiano Ronaldo és Neymar azonos pontszámmal végzett az élen, a jobb oldali középpályásoknál Schürrle volt az ász, a támadó középpályásoknál pedig Messi, aki csak egy hajszállal előzte meg a svájci Shaqirit. A csatároknál, és ez természetesen nem meglepő, az uruguayi Luís Suárez lett a legjobb, őt követi Müller és Benzema.

Mint látszik, néhány statisztikai eredményt „szemmértékkel” is meg lehetett állapítani, másokra pedig kevesen gondoltak volna. Még szerencse, hogy a pályán ritkán dönti el az eredményt a statisztika, de érdekes következtetésekre lehet belőlük jutni.