Vb 2018: a szlovák védő szerint manipulálták az angolok győzelmét

Vágólapra másolva!
2016.09.06. 12:11
null
Jan Durica szerint mindig az erősebb csapatnak kedveznek (Fotó: Action Images)
Mint ismert, az angol labdarúgó-válogatott világbajnoki selejtezőn Adam Lallana 95. percben szerzett góljával csak legyűrte Szlovákiát Nagyszombatban (0–1). A hazaiak védőjét, Martin Skrtelt kiállították a meccsen, Harry Kane elmondása szerint már rendben van a bokája az eset után, Jan Durica pedig összeesküvést szimatol a háttérben. 

A szlovákok az 57. percben fogyatkoztak meg, a meccsen korábban Kane-t lekönyöklő Skrtel taposásért kapta meg a második sárgáját. A Daily Mail beszámolója szerint Jan Durica úgy véli, a meccset manipulálták.

„Csak az első helyezett jut ki automatikusan a világbajnokságra. Miért lenne ez Szlovákié, ha Anglia is a csoportban van? – idézi a Daily Mail Durica sokat sejtető nyilatkozatát. – Természetesen mindig az erősebb csapatnak kedveznek. Lehet, hogy a játékvezető pontosan tudta, hogyan tegye meg.”

„Ma talán jobban játszottunk Angliánál” – tette hozzá.

Mondjuk felvetődik a kérdés, hogy pontosan mire gondolhatott Durica, mert a kiállítás jogosságához aligha fér kétség, az angolok szabályos gólját érvénytelenítette a játékvezető az utolsó percben, a nagy hosszabbításra pedig azért került sor, mert az eset után a szlovák kapus a földön maradt.

„A bokám jól van most, még meg kell vizsgálni, hogy lássuk, teljesen rendben van-e. Volt néhány belépő, amelynél úgy éreztem, hogy sárgát kaphatott volna, de nem jött a lap. Csak idő kérdése volt. Butaság volt a részéről, mert volt már egy figyelmeztetése. A játékvezető látta, és megérdemelte a második sárgáját”
– vélekedett Kane.

A találkozó összefoglalója

Legfrissebb hírek

U21-es Eb: már százezer eladott jegynél járnak a szervezők

Minden más foci
2025.03.27. 17:24

Harry Kane dicséri, az angol média egyelőre bírálja Thomas Tuchelt

Foci vb 2026
2025.03.25. 12:04

Nemzetek Ligája: nem bírtak egymással a szlovákok és a szlovénok

Minden más foci
2025.03.20. 23:09

Raphinha és Yamal nem, Sterling bekerült a hét álomcsapatába a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.03.13. 17:59

A DAC riválisánál lett sportigazgató a liverpooli ikon

Minden más foci
2025.03.12. 13:25

Szalah Gerrardot, Yamal Draxlert érte be, Kane közelít Beckhamhez – BL-statisztikák

Bajnokok Ligája
2025.03.12. 11:40

Tuboly Máté szerint két pontot vesztett a DAC

Minden más foci
2025.03.09. 12:48

Vay Ádám klubrekordot döntött Poprádon a szlovák jégkorongligában

Jégkorong
2025.03.08. 10:33
Ezek is érdekelhetik