Vb 2018: megvan a svájci keret, ők készülnek ellenünk!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.09.29. 16:50
null
A svájciak szeptemberi keretéből ketten hiányoznak (Fotó: AFP)
Vladimir Petkovic, a svájci labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kijelölte 23 fős keretét a Magyarország, illetve Portugália elleni világbajnoki selejtezőre.

 

A szeptemberi selejtezőkhöz képest két helyen változott a svájci keret: a sérült unokatestvérek, Edimilson Fernandes és Gélson Fernandes helyére Fabian Frei és Breel Embolo került be. Utóbbi futballista legutóbb csaknem egy évvel ezelőtt, 2016 októberében lépett pályára a válogatottban, azóta súlyos sérülése miatt egyszer sem szerepelhetett.

Abból a svájci válogatottból, amely tavaly ősszel Magyarországra érkezett, Timm Klose, Gélson Fernandes, Renato Steffen, Luca Zuffi és Valentin Stocker maradt ki a mostani keretből, de közülük csupán Fernandes és a győztes gólt szerző Stocker kapott lehetőséget a mieink ellen, mindketten csereként.

A svájciak október 7-én látják vendégül Magyarországot világbajnoki selejtezőn, majd három nappal később a csoportelsőségért lépnek pályára Portugáliában.


A SVÁJCI KERET
Kapusok:
Yann Sommer (Borussia Mönchengladbach – Németország), Marwin Hitz (Augsburg – Németország), Roman Bürki (Borussia Dortmund – Németország)
Védők: Stephan Lichtsteiner (Juventus – Olaszország), Francois Moubandje (Toulouse – Franciaország), Nico Elvedi (Borussia Mönchengladbach – Németország), Manuel Akanji (Basel), Michael Lang (Basel), Ricardo Rodríguez (AC Milan – Olaszország), Johan Djourou (Antalyaspor – Törökország), Fabian Schär (Deportivo La Coruna – Spanyolország)
Középpályások: Denis Zakaria (Borussia Mönchengladbach – Németország), Remo Freuler (Atalanta – Olaszország), Granit Xhaka (Arsenal – Anglia), Valon Behrami (Udinese – Olaszország), Steven Zuber (Hoffenheim – Németország), Blerim Dzemaili (Montreal Impact – Kanada), Xherdan Shaqiri (Stoke City – Anglia), Fabian Frei (Mainz – Németország)
Támadók: Haris Seferovic (Benfica – Portugália), Admir Mehmedi (Bayer Leverkusen – Németország), Eren Derdiyok (Galatasaray – Törökország), Breel Embolo (Schalke 04 – Németország)

A MAGYAR KERET
Kapusok:
Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Kovácsik Ádám (Videoton), Megyeri Balázs (Greuther Fürth – Németország)
Védők: Bese Barnabás (Le Havre – Franciaország), Botka Endre (Ferencváros), Fiola Attila (Videoton), Guzmics Richárd (Jenpien – Kína), Hangya Szilveszter (Vasas), Kádár Tamás (Dinamo Kijev – Ukrajna), Korhut Mihály (Hapoel Beer-Seva – Izrael), Lang Ádám (Dijon – Franciaország)
Középpályások: Dzsudzsák Balázs (al-Vahda – Egyesült Arab Emírségek), Elek Ákos (Kajrat Almati – Kazahsztán), Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Márkvárt Dávid (Puskás Akadémia), Nagy Ádám (Bologna – Olaszország), Nagy Dániel (Újpest FC), Pátkai Máté (Videoton), Sallai Roland (APOEL – Ciprus), Stieber Zoltán (D. C. United – Egyesült Államok), Varga Roland (Ferencváros)
Támadók: Böde Dániel (Ferencváros), Eppel Márton (Budapest Honvéd), Ugrai Roland (Diósgyőri VTK)

VB 2018, EURÓPAI SELEJTEZŐK
B-CSOPORT, 9. FORDULÓ
2017. október 7., szombat
18.00: Feröer–Lettország
20.45: Svájc–Magyarország

20.45: Andorra–Portugália

10. FORDULÓ
2017. október 10., kedd
20.45: Magyarország–Feröer

20.45: Lettország–Andorra
20.45: Portugália–Svájc

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Svájc 8 8 18–3 +15 24
2. Portugália 8 7 1 28–4 +24 21
3. MAGYARORSZÁG 8 3 1 4 11–9 +2 10
4. Feröer 8 2 2 4 4–15 –11 8
5. Andorra 8 1 1 6 2–17 –15 4
6. Lettország 8 1 7 3–18 –15 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik