Ma egy kevés híján világbajnoki aranyat szerző magyar labdarúgóedzőről olvashatnak.
Csodálatos kalandorélete volt Hirschl Imrének (1900–1973), aki a csodaedző, de akkoriban még játékos Guttmann Béla csapata mellett tűnt fel mint masszőr, majd lyukat beszélt pár dél-amerikai klubtulajdonos hasába, hogy idehaza a Ferencvárosban is játszott (pedig dehogy), ezért adjanak neki lehetőséget csapatuknál. Guttmann szerint Hirschl terve az volt, hogy fenekestől felforgatja a csapatot, gyorsan kirúgják, de a végkielégítésből kiviszi magához Pesten maradt családját – ám Hirschl nem hallott még a lélektanról és a placebóhatásról, mert akarata ellenére sikert sikerre halmozott.
Vezette a Gimnasia La Platát (Argentína első külföldi edzőjeként!), a River Plate-et, a San Lorenzót és a Cruzeirót is, majd 1949-ben a Penarol mestere lett – mivel az uruguayi válogatott e klubra épült, és a játékosok imádták Hirschlt, majdnem szövetségi kapitány és így 1950-es világbajnok lett. De csak majdnem: hiába az ászok ragaszkodása, a rivális Nacional egyik vezetője feljelentette, mert Argentínában korábban bundázásért eltiltották, és a Penarolnál is voltak gyanús ügyei.
Harminc nappal a vb előtt Juan López lett az uruk mestere, Hirschlnek maradt a Penarol. Később vezette a Rivert is, de már egyszerű kereskedőként hunyt el Buenos Airesben.
Amikor a pucér parti miatt oda lett a holland vb-álom |
Amikor a két lesérült csatár beugrója 13 gól lőtt |