A védők gólvágók, a csatár gólképtelen, az 1998-ast idézi ez a francia csapat

Gólszerző védők, gólképtelen csatár, ünneplő tömeg Párizs utcáin – egyre több és több dologban köszön vissza 1998, az első francia világbajnoki cím éve. Didier Deschamps Mário Zagallo és Franz Beckenbauer után a harmadik szövetségi kapitány lehet, aki játékosként és edzőként is vb-győztes, csapata Belgium ellen pedig megmutatta azt: minden kvalitással rendelkezik, amellyel egy világbajnok csapatnak rendelkeznie kell. Aztán vasárnap meglátjuk, hogy a döntőbeli ellenfél – Anglia vagy Horvátország – mit húz elő a franciák ellen. A kiváló csapatvédekezés és csapatmunka, a kulcsfontosságú szituációkban felbukkanó és gólt szerző hátvédek, a franciák akarata szerint alakuló meccsforgatókönyvek plusz Didier Deschamps hagyományos szerencséje – ez egyelőre jó kombinációnak tűnik.

A SZÉLEK ÉS AZ AGGODALOM

Míg a francia válogatott legerősebb kezdőcsapatával állt fel – Blaise Matuidi visszatért eltiltása után –, a belgáknak nagy fejtörést okozhatott az, hogy Thomas Meunier kiesett sárga lapjai miatt a védelemből. Ez elsősorban azért volt probléma, mert a belga keret egyetlen gyenge pontja a szélsőhátvédeké: jobb oldali szárnyvédő egyedül Meunier, a bal oldalon pedig még ennyi sincs, szélsők futnak fel és alá Yannick Carrasco és Nacer Chadli személyében. Carrasco volt a belga védelem hibapontja eddig, és Meunier kiesésével sem került vissza bal wingbackbe.

Mousa Dembélé került be a középpálya közepére, Chadli lett a jobb wingback (balszélső jobb oldali szárnyvédőben, mi baj lehet?), Jan Vertonghen felügyelt a bal szélre. Ez egy aszimmetrikus, „elcsúszott” formációt eredményezett, hiszen Chadli gyakorlatilag szélsőként, jóval előrébb operált a pályán, mint a konzervatívabb Vertonghen, a belga 4–2–3–1 támadásban háromvédős formációvá alakult. A belgák pont ugyanazt csinálták, mint amit a brazilok ellenük – ott Fagner volt a konzervatív, Marcelo a támadó szárnyvédő.

Érthető volt Vertonghen visszafogottsága, hiszen a belga bal oldalnak a franciák talán legerősebb egységével, a Benjamin Pavard, Kylian Mbappé duóval kellett szembenéznie. A franciák szintén „eltolódott” formációban futballoztak: Pavard és Mbappé oldalán futottak inkább a támadások, a másik oldalon Lucas Hernández és Blaise Matuidi leginkább „csak” zárt. Azt viszont jól.

MINT KÉT REMEK BOKSZOLÓ

Az első félidő olyan volt, mint két remek bokszoló fair, ám óvatos küzdelme – ezt jelezte az is, hogy az első húsz percben szabálytalanság nem is volt, ami elképesztő egy világbajnoki elődöntőn… Mindkét csapat tisztában volt azzal, hogy az első gól óriási fontosságú. Mind Franciaország, mind Belgium akkor él igazán, ha kontrázhat, és az „első vér”, az „első nagy ütés” ezért különös jelentőséget kapott.

Az első 45 percben inkább belga lábakon vándorolt a labda, de a labdabirtoklást alig-alig tudta lövésekre váltani Roberto Martínez csapata. A franciák örömmel hagyták, hogy Vincent Kompany, Toby Alderweireld és Nacer Chadli egymásnak passzolgasson, amíg Romelu Lukaku láthatatlan maradt, Eden Hazard és Kevin De Bruyne pedig nem jött lendületbe.

Hazard szórványos megindulásain kívül az egyetlen igazi belga veszélyt Toby Alderweireld fordulásból leadott lövése jelentette, ám Hugo Lloris klasszisát bizonyítva óriásit mentett. A félidő második felében a franciák alaposan „megszórták” a belga kaput lövésekkel, sőt, tiszta ziccerig is eljutottak, de az előrevágtató Pavard lövését remek mozdulattal kitolta Thibaut Courtois, bizonyítva, a brazilok elleni bravúrsorozat nem a véletlen műve volt…

MEGINT EGY VÉDŐT ÜNNEPELTEK

A gól nélküli döntetlen egy francia szögletnek köszönhetően tört meg az 51. percben: Antoine Griezmann ívelt be jobbról, a kapu felé csavarodó labdára a röviden Samuel Umtiti érkezett, megelőzte Marouane Fellainit, majd remekül csúsztatott a belga kapuba. Tegyük hozzá, Fellaini csúnyán lemaradt, ám kérdőjelek vannak Toby Alderweireld védekezésével kapcsolatban is – a belga kettes a fonalat és Umtitit is elvesztette, pedig eredetileg ő indult (volna) el vele.

A gólnál egyébként a VAR egy „mellékhatása” is megmutatkozott: Alderweireld kinyúlt, hogy (a megszokottaknak megfelelően) megfogja a mocorgó Umtiti kezét, ám elengedte (az összes játékos tudja, hogy a játékvezetőket arra utasították, ítéljék meg szigorúan a hasonló eseteket), aztán már szabályosan esélye sem volt megfogni a francia bekket.

Olybá tűnik, a védők tartanak attól, hogy a videó lebuktatja a beidegződés szintjén alkalmazott „piszkos trükköket”, viszont szabályosan sokkal ritkábban tudják megakadályozni ellenfelüket – ez is hozzájárulhat a sok szöglet- és szabadrúgás utáni gólhoz a tornán.

Ez volt a világbajnokságon már a harmadik pillanat, hogy a franciáknak egy védő kulcsfontosságú gólja adott óriási lökést. Az argentinok elleni nyolcaddöntőn – az egyetlen mérkőzésen, melyen a franciák ezen a világbajnokságon eddig hátrányba kerültek – Pavard bombája tüntette el tíz percen belül a váratlanul jött dél-amerikai fórt, megágyazva a fordításnak. Uruguay ellen Raphaël Varane törte meg a gólcsendet egy szabadrúgást követően, most pedig Samuel Umtiti jött.

Pavard, Varane és Umtiti együttvéve 7 gólt számlál a válogatottban, hármat a világbajnokságon szereztek. Legutóbb 1998-ban fordult elő, hogy három francia védő (akkor Bixente Lizarazu, Laurent Blanc és Lilian Thuram) is gólt szerzett világbajnokságon, ketten közülük (Blanc és Thuram) a kieséses szakaszban. Akkor világbajnokok lettek a franciák... Előjel?

MARTÍNEZ NEM TUD MIT LÉPNI

Míg a franciák a 2018-as vb-n csak 9 percet játszottak hátrányban – tehát számukra szinte mindig kedvezően alakult a meccsforgatókönyv –, a belgák egyszer már nagy bajban voltak.

Japán ellen még a 68. percben is 0–2-re állt Belgium, ám fordított és nyert – Roberto Martínez akkor Nacer Chadli és Marouane Fellaini beküldésével remekül nyúlt bele a meccsbe (mindkét cseréje gólt szerzett), a szerencse is a belgák mellé állt, és a minőségi fölény is kétségtelenül az ő oldalukon volt. Ráadásul ellenfele sem volt annyira dörzsölt, mint most…

A belgáknak több „fejfájós” pontjuk is volt: N’Golo Kanté és Blaise Matuidi óriási munkát végezve teljesen semlegesíteni tudta játékuk első számú mozgatóját, Kevin De Bruynét. De Bruyne a támadószektor középső részén (ahol igazán veszélyt jelenthetett volna) alig tudott labdához érni és pláne helyzetet teremteni, a franciák meg teljesen elégedettek voltak azzal, hogy a belga sztár kiszorul a jobb szélre. Romelu Lukaku elöl izoláltan próbálkozott, maradt a remény, hogy a szokás szerint szabad kezet kapó Eden Hazard egy egyéni megmozdulással meg tudja bontani a francia védelmet. Dembélé és Witsel ráadásul nem tudta megfelelően összekötni a védelmet és a támadó középpályásokat, sok volt a pontatlan belga átadás, így tiszta helyzetet nem is sikerült kialakítani.

Martínez érdekes módon elég lassan reagált, csakúgy, mint a brazilok ellen, amikor az első félidőben teljesen meglepte Tite együttesét, a másodikban viszont „lemeccselte” brazil kollégája, és kifejezetten későn változtatott csak a játékon. Most a 60. percben nyúlt bele a mérkőzésbe, lehívta Dembélét, és pályára küldött egy plusz támadót, Dries Mertenst. Sok változás nem jött azon kívül, hogy Mertens sorra adogatta be rosszul a labdákat a jobb szélről.

Martínez a 80. percig várt a második cserével, ekkor Fellainit váltotta Carrascóval, de mintha nem is történt volna semmi... A harmadik csere a 91. percben (Chadli helyére Michy Batshuayi) már minden mindegy alapon történt. Semmi sem használt: a hajrában a 2–0 sokkal inkább benne volt a mérkőzésben, mint az 1–1, a belga aranygeneráció hiába van a legjobb korban, ezt a lehetőséget nem tudta kihasználni. Pedig olyan sok hasonló sansz már nem lesz…

A CSAPATVÉDEKEZÉS DIADALA

Amilyen pragmatikus játékos volt Didier Deschamps, olyan pragmatikus a csapata is. A francia válogatott rendkívüli minősége ellenére sem „villogós” csapat ez, viszont annál jobban védekező, annál csiszoltabban dolgozó. Nem látványos? Nem, nem mindig az. Deschamps sokkal inkább nyerni akar, mint szórakoztatni. És eddig tökéletesen bejött neki, amit kitervelt.

A francia csapatvédekezés egészen magas szinten működik. Nem csak az elődöntőre igaz ez, de ez volt eddig a leglátványosabb erődemonstráció. Ez volt a negyedik mérkőzés, amelyet Franciaország kapott gól nélkül hozott, Ausztrália ellen egy teljesen érthetetlen módon összehozott tizenegyesből kapituláltak, Argentína meg három gólt szerzett, de ezt egy helyzetből tette, ami legalábbis ritkán előforduló dolog…

Az Edinson Cavanit nélkülöző uruguayiakat simán megfogták a franciák, és ugyanezt tették a világ egyik legjobb szervező középpályásával (Kevin De Bruyne), egyik legjobban cselező, legveszélyesebb támadó középpályásával (Eden Hazard) és egyik legerősebb, egyben legintelligensebben mozgó, a csapatmunkát remekül segítő centerével (Romelu Lukaku) felálló belgákkal. Ez igazi bravúr volt. Varane pedig „csendeskén” lassan olyan szintű teljesítményt nyújt, mint Fabio Cannavaro 2006-ban. Annál pedig kevés magasabb mérce van egy középső védő számára…

Belgium kilencszer lőtt (vagy fejelt) kapura a mérkőzésen, ám ezzel messze elmaradt a francia kísérletek számától (19) és minőségétől is. A kilenc belga kísérletből három távoli volt, kettő teljesen kiszorított, és egyetlen tisztára játszott helyzete sem akadt a „vörös ördögöknek”. Ráadásul a francia csapat csupán hat szabálytalanságot követett el – ezek közül csak egyet a saját térfelén, és egyet sem olyan pozícióban, amelyből közvetlen veszély származhatott volna. Ez egy olyan tornán, mint a 2018-as, amelyen kiemelt jelentősége van minden, nem akcióból adódó lehetőségnek, igencsak megnöveli a győzelem esélyeit.

A mérkőzés végén a belgák mind azt hangoztatták, az eredmény nem tükrözi a játék képét, ők jóval többet tettek a győzelemért mint a franciák, akik Thibaut Courtois szerint „35 méteren védekeztek 11 emberrel, és az egész tornán ezt csinálták”. Többet támadtak és kezdeményeztek, ehhez kétség sem fér. Hogy jobban-e? Erősen kétséges. Azt a belgák maguk is beismerték, hogy ellenfelük tudta, szenvedni fognak mélyen meghúzott védelmi vonallal szemben – és ezzel meg is tudta állítani őket. Azaz Deschamps egyszerűen kidolgozott egy olyan taktikát, amellyel minimalizálni tudja az ellenfél erősségeit. Az, hogy ez nem eredményezett látványos, gólgazdag mérkőzést, a legkevésbé sem érdekelte.

1998-BAN GUIVARC'H, MA GIROUD

1998-hoz hasonlóan most is úgy jutott el Franciaország a vb-döntőbe, hogy az első számú középcsatár (akkor Stéphane Guivarc’h, most Olivier Giroud) nem szerzett gólt. De egy csatár haszna nem csak a gólokon múlik, bár alighanem Giroud sem bosszankodna, ha megtörne góltalansági szériája... Sokszor nehézkesnek és lassúnak tűnik, ugyanakkor a csapatjátéknak fontos láncszeme.

A franciák úgy nyitották a világbajnokságot, hogy Giroud a kispadon ült, Ausztrália ellen Deschamps az állandó Kylian Mbappé, Antoine Griezmann duó mellett Ousmane Dembélével kezdett. A felállás nem működött: az ausztráloknak eszük ágában sem volt területet adni a „futóbolond” triónak, Giroud a 70. percben pályára is léphetett. Azóta alaptagja a csapat támadóegységének Mbappé és Griezmann társaságában. Hogy miért? Egyrészt mert más jellegű fenyegetést jelent. Magas, erős, jól fejel, így nem elég „csak” elszívni a területet a villámgyors francia támadótársak elől az ellenfélnek. Másrészt munkájával területet nyit társai előtt.

Az Independent vezető futballszakírója, Miguel Delaney még az elődöntő előtt foglalkozott a Guivarc’h–Giroud-párhuzammal, megjegyezvén: az 1998-as csapat centere referenciapontként szolgál Deschamps-nak és Giroud-nak is. A húsz évvel ezelőtti vb-sikerből gyakran merítő Deschamps részletesen el is magyarázta Giroud-nak az akkori középcsatár feladatkörét, mozgásait.

„Egy olyan csatár, mint én, mindig a társakért játszik. Nyilván én is azt szeretem a legjobban, ha helyzeteim vannak és betalálok, de ha helyet, területeket tudok nyitni a társaimnak, akkor megpróbálom mindig azt a megoldást választani, ami a legjobb a csapatjáték szempontjából. Ez a legfontosabb. Amikor Franciaország 1998-ban világbajnok lett, Christophe Dugarry egy gólt szerzett, Guivarc’h meg egyet sem. Ha világbajnokok leszünk és nem szerzek gólt, nem zavar. A pályán vagyok, az edzőm úgy gondolja, segíteni tudok a csapaton. Megvan a szerepköröm, minél több területet próbálok nyitni a csapattársaimnak” – magyarázta Giroud.

„Nem villog látványosan a pályán, de a csapatnak akkor is szüksége van rá, ha nem szerez gólt. Fontos szerepe van a játékunkban. Gólpasszokat ad, nagy szerepe van a támogató játékban, önzetlen és nem panaszkodik, ha dolgoznia kell. A levegőben, védekezésben is fontos láncszem. Egy csomó dolgot végrehajt, és a körülötte játszók profitálnak ebből. Magára vonja a védők figyelmét is” – világított rá Deschamps.

Itt jegyezzük meg: az sem véletlen, hogy Deschamps szövetségi kapitánysága alatt messze Giroud játszott a legtöbbet – a 82 találkozóból 71-szer pályára lépett. És amíg nyer a csapat, az sem érdekli a szakvezetőt, ha Giroud egyéni statisztikája (425 perc gól nélkül) finoman fogalmazva sem lenyűgöző…

…de azért ő sem bánná, ha a döntőt pont a csatár döntené el. Már csak azért sem, mert nem árt, ha a center nem csak a védekezésben és csapatjátékban (meg a helyzetkihagyásban) jeleskedik.

MÁR CSAK EGY KÉRDÉS MARADT

Nem is kérdéses, hogy Franciaország lesz a világbajnoki döntő favoritja. Félelmetes játékerejű, jól együttműködő csapatként jutott el idáig, még ha a bemutatott futball nem is feltétlenül nyűgözte le a szurkolókat. A fináléig vezető úton elbúcsúztattak két dél-amerikai nagycsapatot és a csúcson levő belga aranygenerációt. Angliánál és Horvátországnál is erősebb a keret. A hazai pályán, 2016-ban elbukott Eb-finálé a mai napig égető seb és pluszmotiváció az összes csapattagnak. Egy nappal többet pihenhetnek, mint leendő ellenfelük, és az is mindenképpen biztos, hogy kevesebbet játszottak a leendő riválisnál (Anglia egyelőre +30, Horvátország +60 percben van Franciaországhoz képest, és erre jönnek még a mentálisan kimerítő tizenegyespárbajok). Ez még akkor is egy kis plusz, ha a másik ág jóval gyengébb.

Az egyetlen kérdés, ami maradt – és egyelőre nem tudjuk, mi erre a válasz –, hogy mit tesz Didier Deschamps csapata, ha a meccsforgatókönyv nem alakul jól számára. Mint már említettük, a franciák eddig csak 9 percet játszottak hátrányban ezen a tornán – az Argentína elleni nyolcaddöntőben a 48. és az 57. perc között. Egyszerűen nem tudjuk, milyen az, amikor Deschamps-éknak kell hajtani az eredményt, mivel Argentína ellen mire a dél-amerikaiak elkezdhették volna keresni az adódó kontralehetőségeket, már egyenlő is volt az állás. Az biztos, hogy ezzel a francia válogatottal nagyon nehéz mit kezdeni, ha a forgatókönyv az ő szájuk íze szerint alakul.

Ami azt illeti, ha Franciaország a döntőben sem kerül hátrányba és megszerzi a világbajnoki címet, akkor nyolcadikként áll be a sorba azon csapatok közé, akiknek szinte végig minden kedvezően alakult a tornán. Eddig Németország (2014, 8 perc hátrányban), Franciaország (1998, 1 perc hátrányban), az NSZK (1990, egyáltalán nem játszottak hátrányban), Olaszország (1982, egyáltalán nem játszottak hátrányban), Anglia (1966, 6 percet játszottak hátrányban), Brazília (1958, 5 percet játszottak hátrányban), valamint Olaszország (1938, egyáltalán nem játszottak hátrányban) mondhatta el ezt magáról.

Nem egy rossz sor, mit mondjunk…

FIFA-VILÁGBAJNOKSÁG 2018, OROSZORSZÁG
ELŐDÖNTŐ
FRANCIAORSZÁG–BELGIUM 1–0 (0–0)
Szentpétervár, Kresztovszkij Stadion. 64 286 néző. Vezette: Cunha (uruguayi)
Franciaország: Lloris – Pavard, Varane, Umtiti, L. Hernández – Pogba, Kanté, Matuidi (Tolisso, 86.) – Mbappé, Giroud (Nzonzi, 85.), Griezmann. Szövetségi kapitány: Didier Deschamps.
Belgium: Courtois – Chadli (Batshuayi, 91.), Alderweireld, Kompany, Vertonghen – Witsel, Mousa Dembélé (Mertens, 60.) – De Bruyne, Fellaini (Carrasco, 80.), E. Hazard – R. Lukaku. Szövetségi kapitány: Roberto Martínez.
Gólszerző: Umtiti (51.)
Sárga lap: Kanté (87.), Mbappé (92.), ill. E. Hazard (63.), Alderweireld (71.), Vertonghen (94.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!