Az olasz scoutguru szerint Olaszországnak nincs helye a vb-n

– Milyen így világbajnokságot nézni, hogy Olaszország nincs ott a tornán, azaz kvázi kívülállóként szemlélheti a meccseket?
– Olasz sportszakemberként nehéz úgy néznie a labdarúgóvébét, hogy nincs ott a nemzeti csapata, mert szinte elképzelhetetlen egy világbajnokság az olaszok nélkül, de a foci már csak ilyen – fogalmazott a Nemzeti Sport Online kérdésére Riccardo Guffanti. – Pont ezért elbűvölő, mert mindig tartogat nem várt meglepetéseket, és az igazat megvallva a két pótselejtező mérkőzés alapján Svédország megérdemelten jutott ki Oroszországba.

– A találkozókat látva mit gondol, helye lenne Olaszországnak a tornán?
– Nem osztom azon olasz honfitársaim véleményét, akik nézvén a meccseket folyton-folyvást azt hajtogatják, hogy milyen jók lehetnénk a vébén, ha játszanánk, sőt én pont az ellenkezőjét gondolom, mert szerintem igenis komoly bajok vannak az olasz nemzeti labdarúgócsapatnál, sok nehézséggel kell megbirkóznunk a jövőben, mind az egyéni kvalitások, mind a válogatott egésze tekintetében mihamarabb újra kell építeni az együttest.

– Mely csapatok játéka jelentette a legnagyobb meglepetést ön számára a csoportmérkőzések és a nyolcaddöntők során?
– Belgiumot és Horvátországot emelném ki.

– Megfigyelői szemmel hogyan látja a tornát?
– Én a magam részéről kifejezetten élvezem nézni a meccseket, az egész világbajnokságot. Kiváltképpen azért, mert azok a gárdák, amelyeknek már néhány éve is voltak jó játékosaik, de nem igazán tudtak csapatként hatékonyan együttműködni, a mostani vébére megértették a csoportban, a közösség erejében rejlő pluszlehetőséget, és azt is, miképp lehet a pályán egymást maximálisan kiegészíteni, kisegíteni, nem kizárólag az egyéni játékra, villanásokra alapozni a sikert. Ez az az igazi világbajnokság számomra, ahol az egyéniségek nagy pillanatai mellett a nagy csapatok és kollektívák ereje, kitartása is örök nyomot hagy az emlékezetünkben.

– Egyénileg ki nyújtotta ön szerint a leginkább kiemelkedő teljesítményt és kiben csalódott leginkább?
– Először is a rendkívül fiatal Kylian Mbappét említeném. Érdekes volt abból a szempontból is megfigyelni, hogy képes-e olyan magas színvonalon játszani a nemzeti válogatottban is, mint a saját klubcsapatában, hisz mint tudjuk, a kettő nem ugyanaz, azonban a játékával megerősítette azt a véleményemet, hogy egy valódi zseni. Rajta kívül tetszett még nagyon az 1998-as születésű szenegáli védő, Moussa Wagué játéka is. Számomra a legnagyobb csalódást Messi és mindazon sztárfutballisták, csapatok okozták, akik nagy esélyesnek lettek kikiáltva, de korán búcsúztak a világbajnokságtól, mint például Németország, Argentína, vagy Spanyolország.

– Mi a véleménye a VAR-rendszerről? Szükség van-e rá hosszú távon, milyen irányban befolyásolhatja a labdarúgás változását a videobíró?
– A VAR rendszere nálunk, Olaszországban az elmúlt szezonban már működésbe állt, és néhány kisebb hibát leszámítva azt kell mondjam, meglehetősen jól funkcionált. Rengeteget segített a bíróknak, de legfőképp óriási segítség volt a klubok számára, legyenek azok a kisebb, vagy épp a legnagyobb csapatok. Sokan gondolkodnak ugyanis úgy és hisznek abban, hogy egyes klubok erősebbek és befolyásosabbak a többinél, ám a VAR lényegesen demokratikusabbá, tisztábbá tette a játékot ezen a területen is. Igazából csak annyit kell még tökéletesíteni a rendszeren, hogy az összes szabály, ami alapján használják a technikát, legyen még világosabb és egyértelműbb, mind a játékosok, edzők, szakvezetők, mind a szurkolók számára, elkerülendő a felesleges vitákat a pályán. A világbajnokságon szerintem nagyon jól vizsgázott a rendszer, ami abból is látszik, hogy egyre kevesebb időt töltenek általa a játékosok egymás közti felesleges vitákkal, szövegeléssel.

– Mit gondol, mi okozta az ön által is említett vb-esélyesek korai bukását?
– A német válogatott nem volt megfelelően felkészítve fizikailag erre a világbajnokságra, ami mindig is az egyik legnagyobb erénye volt a csapatnak, éppúgy, mint a csoportkohézió, az eltökéltség, amitől az egyik legstabilabb együttes volt bármely világversenyen a német válogatott. Ám ezek a legfőbb jellemvonásai most nem igazán látszottak, működtek. Eközben Argentína a szokásos gyermekbetegségeivel érkezett ezúttal is: az edző nem számít igazán referenciapontnak a csapatban, és a játékosok kiválasztása sokszor nem a valódi teljesítmény alapján történt, nekem sokkal inkább tűnnek egy jó baráti társaságnak, közösségnek, mint labdarúgó-együttesnek. Én például egy Mauro Icardi szintű játékost nem hagytam volna ki az argentin keretből.

– Végezetül az állandó kérdés, amit önnek mindig felteszünk, ha nálunk jár: hogyan látja az Olaszországban szereplő magyarok aktuális helyzetét? Mik a benyomásai a magyar futballról most, hogy gyakrabban megfordul nálunk?
– Nagy Ádámról csak jó dolgokat tudok mondani még akkor is, ha nem játszik folyamatosan az olasz élvonalban, a Bolognában. Szerintem nem tenne jót neki, ha kölcsönbe adnák, sőt véleményem szerint pont a 2018–2019-es szezon lehet a nagy áttörés az ő pályafutásában. Ami viszont a palermói Balogh Norbertet illeti, neki sajnos nem igazán sikerült felvenni a Serie A ritmusát, továbbá nagy nehézséget okozott számára az olasz labdarúgás bonyolult taktikai rendjébe való hatékony beilleszkedés is, nem gondolom, hogy az első osztályba tudna szerződni. Láttam nagyon sok ígéretes labdarúgót Magyarországon, és azt is tudom, hogy a szakma, a szövetség jelen pillanatban is komoly fejlesztéseken megy keresztül. Nagyon örülök, hogy pont Marco Rossi került a magyar válogatott élére mint vezetőedző, akit nagyon jól ismerek, és biztos vagyok benne, hogy jó munkát fog végezni a nemzeti együttesnél. Hogy egy-két játékost konkrétan is említsek, a fiatalok közül Haris Attilára figyeltem például fel az előző szezonban, míg a rutinosabbak közül az Európa-ligában az ősszel Korhut Mihály, a szlovák élvonalban pedig Holman Dávid nyújtott olyan teljesítményt, amivel akár Olaszországban is helytállhatnának.