Jönnek a brazilok – frászban Mexikó, vagy jön egy újabb fricska?

Jönnek a brazilok! Szegény mexikóiak már eleve készültek erre a pillanatra, vagy legalábbis egy hasonlóra, hiszen a legutóbbi világbajnokságokon rendre továbbjutnak a csoportjukból, hogy aztán máris rendelhessék hazafelé a jegyeket, lévén általában nagyon erős ellenféllel szemben kiesnek.

Igaz, most a németek megverése után sokan, főleg a statisztikusok és az elvakult Mexikó-drukkerek máris kikiáltották világbajnoki esélyesnek őket – tény és való, matematikai alapon már kijárna nekik a nagy trófea, lévén amelyik válogatott ilyen sokszor vett részt vb-n, mint Mexikó (16 alkalommal), azok közül mindenki elnyerte már a Rimet-kupát vagy annak utódját.

Az 1986-os, hazai vitézkedés, a legjobb nyolc közé jutás és az 1990-es kényszerszünet óta sorozatban hetedszer jut el a legjobb 16 közé a zöld-fehér mezes had, és az előző hat alkalommal rendre kiesett – szép sorban Bulgária, Németország, az Egyesült Államok, kétszer Argentína, majd Hollandia ellen.

A braziloknál a nemzeti minimum minimuma a kijutás és a csoportkörből való továbbjutás: előbbi minden alkalommal sikerült, utóbbi meg olyan régen nem, hogy abban főszerepe volt az őket 3:1-re legyőző magyar válogatottnak…

Az 1966-os, két vb-győzelmet követő bukás után szép sorban háromszor is bejutottak a legjobb négy közé, majd ugyanennyiszer kiszorultak onnan – ez volt a brazil futball mélypontja –, aztán két vb-arany, 1994 és 2002 között jött egy ezüstérem.

Majd egy öregedőfélben lévő csapattal Németországban, 2006-ban a legjobb nyolc között a franciák, Dél-Afrikában Dunga borzalmas csapatát ugyanebben a szakaszban a hollandok állították meg, de mi volt ez a 2014-es, az elődöntőben a németektől odahaza elszenvedett 1–7-es mélyütéshez képest?!

A statisztika, a múlt és a jelenlegi erőviszonyok tehát egyértelmű brazil sikert ígérnek (éppen úgy, mint néhány nappal ezelőtt a németek továbbjutását…), és bizony van hová visszanyúlni a közös brazil-mexikói futballmúltban, hiszen a két válogatott már negyven hivatalos mérkőzést vívott egymással!

Csak az arányok érzékeltetésére: a brazilok hatodik leggyakoribb ellenfele a hozzájuk képest északi csapat, nála többször csak olyanokkal játszottak, akikkel egy vb-selejtezős csoportban vannak (Dél-Amerikában mindegyik csapat kétszer játszik a másikkal a kvalifikáció során), és ugyebár velük a számos, sokszor kétévente rendezett Copa Américán is össze-összeakadnak.

Sőt: a selecao többször csapott össze az El Trivel, mint közvetlen szomszédjai közül Venezuelával, Kolumbiával és Bolíviával, és a szintén határos Peruval is csak háromszor többször mérkőzött meg!

A „kicsi” Mexikó dicséretére legyen mondva, a „nagy testvér” a negyven mérkőzésük 58 százalékát nyerte csak meg, és a 23 brazil sikerre tíz zöld-fehér-piros győzelem jutott.

Először a két csapat egy világbajnokságon találkozott, de nem hozott szerencsét a braziloknak Mexikó könnyed, 4:0-s lelépése, mert következett a Maracanazo. Négy év múlva, Svájcban is találkoztak, akkor Djalma Santosék 5:0-s sikerrel hangoltak az Aranycsapat elleni kudarcra, de a mexikói futball fejlődését jól mutatja, hogy egy kis pihenő után 1962-ben is összeakadtak a sárga mezesekkel, és akkor, a csoportkör nyitányán már csak 2:0-ra kaptak ki a Gilmar, Djalma és Nílton Santos, Didi, Pelé, Garrincha, Vavá fémjelezte, később bearanyozódó csapattól. Igaz, ekkor kapujukat a legendás Antonio „Ötkupás” Carbajal védte, aki összesen öt vb-n vett részt.

Hosszas szünet után sikerült borsot törniük a mexikóiaknak a selecao orra alá: ha ugyan első vb-s góljukat nem is szerezték meg ellene, de a brazilok nem tették ki 2014-ben a kirakatba az ellenük a csoportkörben elért 0–0-t…

De nehogy azt higgyük, hogy tétmérkőzésen soha nem nyert Mexikó a déliek ellen: az 1968-as két barátságos mérkőzésen elért oda-vissza vereség nem annyira fájt a braziloknak, mint például az 1996-os Arany-kupa-döntőben elszenvedett 2–0-s zakó, mert ott az olimpiára és a két év múlva rendezett vébére készülődő keretmag kapott ki, Mário Zagallo vezetésével, Didával, Zé Mariával, André Luiz-szal, Amarallal, Sávióval, Flávio Conceicaóval, Caióval és Zé Eliasszal a fedélzeten.

Nem mondhatjuk, hogy ezt a sorozatot véresen komolyan vették volna a brazilok, de 2003-ban a csoportban a H. Gomes – Maicon, Luisao, Alex, Adriano – Paulo Almeida – Kaká, Diego (Nilmar, 73.), Júlio Baptista (Nádson, 83.) – Ewerthon (Thiago Motta, 54.), Robinho csapat kapott ki, majd a döntőben Carlos Alberto sem segített: ismét nyert az Aztecában a Ricardo La Volpe vezette, az Oswaldo Sánchez, Ricardo Osorio, Salvador Carmona, Pável Pardo, Jesús Arellano, Jared Borgetti tengelyre épülő csapat.

A közelmúltban közelebb került egymáshoz a két válogatott, ugyanis a brazilok Arany-kupás látogatását Mexikó 1993 óta visszaadja a Copa Américákon, és első nekifutásra majdnem meg is nyerte a sorozatot a Jorge Campos, Hugo Sánchez kettőssel villogva, de a döntőben egy góllal jobbak voltak az argentinok (és azóta sem nyertek nagy tornát).

A Copán először 1997-ben találkoztak a felek, mintegy az Arany-kupa-döntő visszavágóján, és 3–2-re nyertek a brazilok, ami nem csoda, látván Zagallo futballdoktor úr Taffarel – Cafu, Aldair, Célio Silva, Roberto Carlos – Leonardo (Zé Roberto, 81.), Dunga, Flávio Conceicao, Djalminha (Denílson, a szünetben) – Ronaldo, Romário csapatát (Manuel Lapuente mester hiába vonultatta fel a vb-hős Luis Hernández mellett már a Francisco Palencia, Cuauhtémoc Blanco, Luís García hármast is); két évre rá meg először a csoportban, majd az elődöntőben is diadalmaskodott Brazília, immáron Didával, Ronaldinhóval, Zagóval, Rivaldóval, Amorosóval, Émersonnal, Alexszel a fedélzeten, Vanderlei Luxemburgo kapitánykodásával.

Ilyen álomcsapathoz képest kétszer is csak szoros vereséget szenvedett Mexikó: a paradicsommadár Jorge Campos előtt Claudio „Császár” Suárez és a fiatal Rafael Márquez játszott, középen a Gerardo Torrado, Pável Pardo, Ramón Ramírez trió nyűtte a gyepet, elöl ismét a Palencia, L. Hernández, Blanco sor rohamozott.

És nem sokat vártak a revánsra: egy hónapra rá, a mexikói rendezésű Konföderációs Kupán a döntőben hétgólos mérkőzésen diadalmaskodott az El Tri!

A DÖNTŐRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT!

Két évvel korábban is összefutottak a sorozatban, de találkoztak 2005-ben is, amikor a nagy brazilvadász Jared Borgetti találatával nyertek a csoportban a mexikóiak a későbbi győztes brazilok ellen, soraikban a brazilból mexikóivá lett középpályással, Zinhával. Összekerültek 2013-ban is, és ekkor, hanem is simán, de nyertek a brazilok, Neymarral, Thiago Silvával, Marcelóval, Paulinhóval soraikban.

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT!

A prevébé után az igazin is összefutottak, lásd fentebb, és érdekes megnézni, mennyire változott meg a két csapat.

Nem meglepő módon a brazilok a hazai bukás után alaposan újjászerveződtek, Luiz Felipe Scolarit elsodorta a népharag, az akkor pályára lépők – Júlio César – D. Alves, Th. Silva, D. Luiz, Marcelo – Paulinho, L. Gustavo – Ramires (Bernard, a szünetben), Oscar (Willian, 84.), Neymar – Fred (Jo, 68.) – közül Daniel Alves sérülése miatt nem lehet itt, mellette a védelemben a Thiago Silva, Marcelo kettős, a középpályán Willian és Paulinho, elöl meg Neymar élte túl a „tisztogatást”.

Sajnos nem láthatjuk Oroszhonban a gumiarcú mexikói kapitányt, Miguel Herrerát, aki összebalhézott az egyik újságíróval, és ezért lemondani kényszerült, de a brazilok ellen csodás teljesítménnyel előrukkoló kapus, Guillermo Ochoa még mindig állja a sarat – ő legutóbb annyira parádézott a házigazda ellen, hogy elterjedt róla, hogy hat ujja van a kezén…

Az ikszelő tizenháromból – Ochoa – P. Aguilar, F. Rodríguez, R. Márquez, Moreno, Layún – H. Herrera (Fabián, 76.), J. Vázquez, Guardado – O. Peralta (J. Hernández, 73.), G. dos Santos (R. Jiménez, 84.) – a nagy(on) öreg Márquez csak rekordot dönteni jött a vb-re, már Héctor Moreno a védelem feje, de előtte a Miguel Layún, Héctor Herrera, Andrés Guardado trió igazán összeérett, a csatársorban Javier Hernández sokadvirágzását éri, és bevetésre vár a Raúl Jiménez, Oribe Peralta, Giovani dos Santos hármas is – a nem is olyan rég még közellenség mester, Juan Carlos Osorio meg lassan népkedvenc…