Győzött az erő, világbajnok Franciaország

FIFA-VILÁGBAJNOKSÁG 2018, OROSZORSZÁG
DÖNTŐ
FRANCIAORSZÁG–HORVÁTORSZÁG 4–2 (2–1)
Moszkva, Luzsnyiki Stadion, 78 011 néző. Vezette: Néstor Pitana (argentin)
Franciaország: Lloris – Pavard, Varane, Umtiti, L. Hernández – Pogba, Kanté (Nzonzi, 55.), Matuidi (Tolisso, 73.) – Mbappé, Griezmann, Giroud (Fekir, 81.). Szövetségi kapitány: Didier Deschamps
Horvátország: Subasic – Vrsaljko, Lovren, Vida, Strinic (Pjaca, 82.) – Brozovic – Rebic (Kramaric, 71.), Modric, Rakitic, Perisic – Mandzukic. Szövetségi kapitány: Zlatko Dalic
Gólszerző: Mandzukic (18. – öngól), Griezmann (38. – 11-esből), Pogba (59.), Mbappé (65.), ill. Perisic (28.), Mandzukic (69.)
Sárga lap: Kanté (27.), L. Hernández (41.), ill. Vrsaljko (92.)

FRANCIAORSZÁG–HORVÁTORSZÁG VB-DÖNTŐ – KATTINTSON AZ ÉLŐ, SZÖVEGES TUDÓSÍTÁSHOZ!

Elérkezett a várva várt pillanat, az oroszországi világbajnoki döntő estéje.

Az ünnepi díszbe öltöztetett moszkvai Luzsnyiki Stadionban sokan nem voltak ott, akiket odavártak. Nem volt ott a címvédő német válogatott, nem volt ott a 2010-ben győztes spanyol csapat, nem volt ott a 2016-os Európa-bajnok Portugália, és nem volt ott a két dél-amerikai futballnagyhatalom, Brazília és Argentína együttese sem. Ott volt viszont a 2018-as torna talán legkiegyensúlyozottabb teljesítményét nyújtó, legszilárdabban védekező, hibázni szinte képtelen esélyese, a Didier Deschamps szövetségi kapitány kezei alatt világverő szuperbrigáddá formálódó francia együttes, és ott volt a nyár hőstörténetével szolgáló, alig több mint négymilliós hátországgal futballcsodát teremtő horvát válogatott.

A tapasztalat, a nyugodt, rendíthetetlen erő csapott össze az orosz fővárosban a szív, a lelkesedés őszinte képviselőjével – és mint ilyen esetben mindig, az előbbit érezhettük némiképp előnyösebb helyzetben. Már csak amiatt is, mert nem elég, hogy Horvátország egy nappal kevesebbet pihenhetett vetélytársánál elődöntője óta, de az egyenes kieséses szakaszban gyakorlatilag egy mérkőzéssel többet játszott nála, hiszen Dánia, Oroszország és Anglia ellen is hosszabbításos mérkőzésen jutott tovább, míg Franciaország végig a széles főúton haladt célja felé.

Hiába a kiemelt tét, a hatalmas várakozás, a 12.5 millió lakosú óriásvárost megmozgató világesemény, a Franciaország–Horvátország döntő előtti órákban feltűnően nyugodt hangulatban áramlott a stadionhoz a közönség, amelynek összetétele – személyes metróutastesztünk alapján – igen vegyesnek bizonyult. Mint az efféle globális kirakateseményeknél általában, a jegyet szerzőknek jó, ha a felét adta a két érintett nemzet, a maradék tízezreket a jómódú, semleges futballturisták, a különböző szponzori és marketingkapcsolatok révén bejutók képezték. Azért ami így is szemet szúrhatott bárkinek: a kék és a piros-fehér kockás drukkerek közül sokan hordtak Zidane-, Deschamps-, Desailly-, illetve Suker-, Boban-, Prosinecki-feliratú mezt. Tény, az elmúlt napokban ritkán fordult elő, hogy a döntő kapcsán a 2018-as dátumot az 1998-as nélkül hozták volna szóba, Franciaország addigi egyetlen világbajnoki győzelme és Horvátország bronzéremben megmutatkozó sporttörténelmi sikere folyamatos összehasonlítási alapot kínált. Különösen Deschamps esetében, aki a húsz évvel ezelőtti válogatott csapatkapitányaként és a mai szövetségi kapitányaként – Mario Zagallo és Franz Beckenbauer után – a harmadik sportember lehetett vasárnap, aki a pályán és a kispadon is a csúcsra jut.

Szó szerint tökéletes felütést adott a döntőnek, hogy a felvezető díszünnepség során a korábbi vb-győztes brazil varázsló, Ronaldinho afrikai dobbal, kongával adta a ritmust a zenéhez. A világbajnoki trófeát legutóbbi átvevője, a német válogatottat visszavonulásával vezér nélkül hagyó Philipp Lahm hozta be a stadionba, az égető kérdést azonban ez jelentette: vajon ki viszi ki onnan?

Bátran, harcosan és nyíltan kezdték a mérkőzést a horvátok, körülbelül ugyanolyan megalkuvás nélküli támadó szellemben, ahogyan az angolok ellen játszottak a második félidőben és a hosszabbításban. Különös módon a válogatott futball „magaslati levegőjéhez” jobban szokott és a két évvel ezelőtti döntőbeli tapasztalatára is építő francia válogatott tűnt némiképp megilletődöttnek, a stadionba néhány órával korábban fütyörészve érkező Antoine Griezmann vagy a szájában fogpiszkálóval sétálgató Paul Pogba lazaságából a pályán kevés tükröződött. Ám az idei világbajnokságon bőven volt alkalmunk megtanulni, Deschamps csapata anélkül képes egyik pillanatról a másikra kiereszteni karmait, hogy előtte morgással figyelmeztetné áldozatát – amely ráadásul Moszkvában saját magába mart bele... Griezmann igen veszélyesen beívelt szabadrúgását a menteni igyekvő Mario Mandzukic a saját kapujába csúsztatta, a 18. percben vezetést szerzett Franciaország, pedig ha pontozásos alapon működne a futball, addig csak ellenfele kapott volna értéket. Aztán a játék igazságot szolgáltatott, az ezen a napon „vasárnapi formában” játszó Luka Modric hosszú oldalra ívelt szabadrúgását követően a középre visszafejelt labdából Ivan Perisic csikart ki magának helyzetet, és a labdát kíméletlenül a kapu bal oldalába rúgta.

Nem volt idejük azonban a horvátoknak erőt meríteni az egyenlítésből, Franciaország másodszor is szinte a semmiből jutott vezetéshez, mégpedig éppen az Internazionale horvát csatárának szerencsétlen megmozdulása nyomán. Egy beívelést követően a kapu előterében a takarásban lévő futballista kezére pattant a labda, jóformán elrántani sem tudta volna karját az útjából – Néstor Pitana játékvezető videobírós visszajátszást kért a helyzet eldöntésére. A máskor oly határozott argentin bíró újra és újra, különböző kameraállásból megnézte a kritikus másodperceket, láthatóan erős kétségekkel küzdött, ám végtére is tizenegyest ítélt. Griezmann nem hibázott (2–1) – a sportág történetében először született gól világbajnoki döntőben technika segítségével. Hogy helyes-e ilyen módon és mértékben mesterségesen beavatkozni a játékba, elmélyült vitát igénylő kérdés, kimeríti jelen cikk kereteit.

Dördült az ég, borús fellegek úsztak a Luzsnyiki fölé, hűvös levegő enyhítette a Moszkvát egész nap megülő fülledtséget, ám ami ennél fontosabb, a futball meteorológiája horvát vihart jelzett. Érezni lehetett, a nemcsak elszántan, hanem hatékonyan is támadó csapatban volna még erő a két „illogikus” francia gólra választ adni, a játékot eleinte a második félidőben is a kockás mezesek nyomasztó fölénye jellemezte. Lendületüket kissé megakasztotta a négy ünneprontó civil [a Pussy Riot orosz punk-rock banda tagjai voltak – a szerk.], aki éppen egy ígéretes horvát akció közben rohant be a nézőtérről, és a biztonsági személyzetnek másodpercekig megoldhatatlan gondot okozva idióta módjára szaladgált kedvére a pályán. Meg persze megakasztotta az egyre inkább magához térő francia válogatott is, amely a nyomásból fokozatosan szabadulva elkezdett úgy játszani, ahogyan az a papíron erősebb csapathoz illik. Amikor az 59. percben Paul Pogba a tizenhatoson kívülről szép lövéssel megszerezte a harmadik francia gólt, gyanússá vált, ez a hátrány már horvát szempontból ledolgozhatatlan, és a 19 éves Kylian Mbappé hat perccel később rúgott újabb gólja pedig el is döntötte a mérkőzést. Nem így gondolták még a horvátok, Mandzukic megtámadta a felelőtlenül cselező Hugo Llorist, és a világbajnokságon addig kimagasló formában védő kapus hibáját kihasználva 4–2-re szépítette az állást.

A felvillantott halvány reménysugár azonban ekkor már kevés volt, hiába a tűz, az igyekezet, nyilvánvalóan látszott a végkifejlet. Aki manapság a négy gólt szerző francia válogatottat képes megverni, annak nem egy, de talán rögtön két világbajnoki trófeát kellene kiosztani. Diadalmaskodott az erő, a tapasztalat: Franciaország a moszkvai döntőben 4–2-re legyőzte Horvátországot, és 1998 után ismét megnyerte a világbajnokságot.