Újra egy évtizedet kell várni? - kis francia vb-történelem

Fölényesen uralta századfordulónk labdarúgását a francia válogatott – az emlékezetes hazai világbajnoki győzelem, az utolsó percekben megnyert Európa-bajnokság és a két Konföderációs Kupa-arany bizonyította, hogy a gallok, ha nem is mindig parádésan, de roppant eredményesen futballoztak akkoriban.

AZ ANGOLOK NYOMÁBAN

A franciák (minden bizonnyal ebben sem akartak lemaradni az angoloktól) az élen jártak az európai futballkultúra elterjesztésében, hiszen 1894-ben már országos bajnokságot rendeztek, még ha a szövetség (Fédération Française de Football, FFF) „csak" 1919-ben jött is létre. Jogelődje viszont már 1907-ben csatlakozott a FIFA-hoz. Franciaország az 1900-as olimpián ezüstérmet szerzett, négy év múlva bonyolították le az első hivatalos válogatott mérkőzést, a belgák ellen, majd az úttörő, 1930-as világbajnokságon egyike volt a három európai nemzeti együttesnek. A Thépot – Capelle, Mattler – Chantrel, Pinel, Villaplane – Liberati, Delfour, Maschinot, L. Laurent, Langiller összeállítású „trikolóros" gárda 4:1-re elverte a mexikóiakat (Lucien Laurent a vb-k első találatát szerezte), de vereséget szenvedett az argentinoktól és a chileiektől is, így búcsúra kényszerült.

A MAGYAROK EBBŐL SEM MARADHATTAK KI

Nem sokkal ezután bevezették a francia labdarúgásban a profizmust, és jó néhány magyar játékos (például Kohut Vilmos, Bukovi Márton, Sas Ferenc, a gólkirályi címig jutó Korányi Dezső, Lukács István páros) is kipróbálta ott magát. A gallok sem az 1934-es, sem az 1938-as, hazai tornán nem jutottak messzebb a negyeddöntőnél; viszont a II. világháború után remek labdarúgók bukkantak fel, mint például a Magyarországról emigrált jobbszélső, Ujlaki József, a kiváló bekk, Roger Marche (az Ardennek vaddisznója), a Real Madridban is bizonyító világklasszis támadó, Raymond Kopa, vagy az elképesztően gólerős Just Fontaine.

1950-ben még elbuktak a kvalifikáció alatt, majd a csoportkör jelentette a végállomást, de az 1958-as, svédországi világbajnokságon az Abbes (Remetter) – Kaelbel, Jonquet, Lerond – Penverne, Marcel – Wisnieski, Fontaine, Kopa, Piantoni (Duis), Vincent csapat bronzérmet szerzett, ráadásul parádés, közönségszórakoztató játékkal. Az elődöntőben minden idők egyik legjobb válogatottjától, a Didi, Garrincha, Vavá, Pelé, a két Santos, Gilmar féle braziloktól kapott ki, a kisdöntőben az NSZK-t ütötte ki 6:3-ra. A vb során 23 gólt szerzett hét mérkőzésén. Fontaine 13 találattal lett gólkirály, és ez alighanem megdönthetetlen csúcs marad.

HÚSZ ÉV SZÜRKESÉG UTÁN FÉNYES ÉVEK

A következő négy nagy torna közül csupán az 1966-oson vehettek részt, ám Angliában egy döntetlennel és két vereséggel zártak Jean Djorkaeffék. Mindeközben az 1960-as Európa-bajnokság negyedik helye után a következő öt kontinenstornára sem kvalifikálták magukat.Az első „aranygeneráció" utódai az 1970-es évek derekára nevelődtek ki, vezéralakjuk az a háromszoros aranylabdás Michel Platini lett, akinek zsenialitásával a maga korában csak Diego Maradona tudta tartani a lépést.

1978-ban ismét tiszteletüket tették a gallok a nagy eseményen, ám Argentínában a csoportból sem jutottak tovább. Igaz, gyilkos kvartettbe kerültek, hiszen a házigazdákkal, a négy évvel később csúcsra jutó olaszokkal (és a magyarokkal) sorsolták össze őket. Nagy vonalakban már látni lehetett a későbbi klassziscsapat vázát, azaz a Battiston, Janvion, Trésor, Bossis, Rocheteau, Lacombe, Platini, Six vonulatot. A csapat (Ettori – Battiston (Amoros), Janvion, Trésor, Bossis – Giresse, Tigana, Platini, Genghini – Soler (Lacombe), Rocheteau (Six) 4–4–2-ben lépett pályára, egy „soron kívüli" Platinivel: a támadó középpályásként, klasszikus irányítóként és csatárként egyaránt tarthatatlan, göndör üstökű csillag Jolly Jokerként játszotta be az ellen teljes térfelét.

AZOK A FRÁNYA NYUGATNÉMETEK...

Hispániában első csoportjukból nehezen jutottak tovább, de azután Fortuna istenasszony a hónuk alá nyúlt, hiszen a középdöntő D jelű triójában az északíreket és az osztrákokat kapták ellenfélként, miközben a „szomszédban" az argentin, brazil, olasz vagy a német, angol, spanyol hármas feszült egymásnak. Az osztrákokat nyögvenyelősen legyűrték Bernard Genghini találatával, majd az északírek ellen kijött a lépés a franciáknak, hiszen Dominique Rocheteau és Alain Giresse duplájával könnyedén nyertek.

Az elődöntőt még évtizedek múlva is emlegették – nemcsak a sziporkázó játék, hanem Toni Schumacher miatt, aki egy előreívelésnél tekintélyteremtési szándékból medencecsontjával összetörte szerencsétlen Patrick Battistont... A kitűnő kapust még hosszú évekig elkísérte a „sevillai mészáros" és „német bunkó" becenév emiatt, de a fináléba ezzel együtt is a Nationalelf jutott. Pierre Littbarski és Platini találatával a rendes játékidőben döntetlenre végeztek a felek, majd a hosszabbításban újabb két-két gól esett, a tizenegyespárbajban pedig „innen" Six és Maxime Bossis, amonnan csak Uli Stielike hibázott. A bronzmérkőzésen a megtört gallokat aztán a felszabadultan játszó lengyelek is megverték.

AZ ARANYCSAPAT BRONZÉRME

Az 1984-es hazai Eb Platini diadalmenetét hozta, aki kilenc találatával győzelemre vezette övéit. Igaz, a fináléban a Bats – Battiston (Amoros, 73.), Le Roux, Bossis, Domergue – Giresse, Tigana, Fernández – Platini, Lacombe, Genghini (Bellone, 80.) összeállítású gárda a szerencsével sem állt hadilábon, hiszen gól nélküli állásnál Platini veszélytelennek tűnő szabadrúgását a spanyol kapus, Arconada a saját kapujába ügyetlenkedte. Michel Hidalgo szövetségi kapitány ezek után nyugdíjba vonult, és utóda Henri Michel lett, akinek csapatát 1986-ban aranyesélyesként emlegették a vb előtt. Egy újabb magyarverés után a nyolcaddöntőben a címvédő azzurrikat is felülmúlták a kékek, majd a tizenegyespárbajban jobbnak bizonyultak a Zico, Sócrates és Careca fémjelezte braziloknál, az elődöntőben viszont a nyugatnémetek újfent bedarálták őket. A kisdöntőben a torna meglepetéscsapatával, a belga „vörös ördögökkel" mérkőztek meg a gallok: a 90 perc végeredménye 2–2 lett, majd a hosszabbításban a frissebb gallok Genghini és Manuel Amoros találatai révén megszerezték a bronzérmet.

ARANYLABDÁSSAL ÉS KORSZAKOS ZSENIVEL IS KÍNOS KUDARCOK

Bár Mexikó után a Platini-féle vonulat szögre akasztotta a kakasos mezt, a fiatal generáció tehetséges tagjait sokra értékelték a vezetők és a szurkolók, így rémálmaikban sem gondolták volna, hogy 1990-ben és 1994-ben is nélkülük rendezik meg a világbajnokságot! Az olaszországi torna selejtezőit egy teljesen új csapat vívta meg, éppen a nagy Platini vezetésével, aki olyan kiválóságokra támaszkodhatott, mint Bruno Martini, Didier Deschamps, Jean-Pierre Papin, Franck Sauzée, Basile Boli, Éric Cantona vagy Laurent Blanc; és ne feledjük, akkoriban volt a világ egyik legjobb klubcsapata az Olympique Marseille. Az 1992-es Eb után nem is annyira a sikertelenség, mint inkább a mutatott játék miatti mondott le a bálvány, akinek utóda, Gérard Houllier szinte ugyanezzel a kerettel elbukta az 1994-es vb kvalifikációját.

JACQUET ÉS A HAZAI SZÉP NAPOK

A Houllier-t követő Aimé Jacquet szerencséjére egy elképesztően tehetséges korosztály került a keze alá. Az új fiúk első megmérettetésére az 1996-os angliai Európa-bajnokságon került sor, ahol kevés kivétellel a pár évvel később taroló csapat futballozott – görcsösen. Newcastle-ben Jacquet a románok ellen a Lama – Thuram, Blanc, Desailly, Di Méco – Karembeu, Deschamps, Guérin – Zidane – Djorkaeff, Dugarry felállásban küldte harcba a kékeket, akik Dugarry góljával győzni is tudtak. Ha jobban szemügyre vesszük e gárdát, láthatjuk, hogy már csak pár apró finomítást kellett elvégeznie az elegáns szakembernek ahhoz, hogy kész legyen 1998-as csapata. Bixente Lizarazu már azon a csoportmérkőzésen pályára lépett csereként, és maga a mester is sokat vacillált a torna előtt Fabien Barthez és Bernard Lama között. Az Arsenalban befutott Emmanuel Petit pár hónap múltán váltotta fel a veterán Vincent Guérint, a francia gólkirály Stéphane Guivarc'h pedig a csődöt mondott támadókat; no és „megérett" a monacói csodapáros, a Thierry Henry, David Trezeguet kettős.

Az Eb-n az elődöntőig jutottak, ahol a csehek tizenegyespárbajban ütötték ki őket, de 1998-ban, a hazai világbajnokságon nem volt senkinek sem ellenszere Zidane-ék ellen. Minden csapatrészben korszakos zsenik szolgálták a gall csapatot, és micsoda tartalékok álltak a kapitány rendelkezésére (Alain Boghossian, Vincent Candela, Robert Pirés, Patrick Vieira, Frank Leboeuf)! A házigazdának mindig is kijáró könnyű csoport után legyőzték a kiváló erőkből álló Paraguayt Laurent Blanc történelmi aranygóljával, majd tizenegyespárbajban az olaszokat, az elődöntőben pedig a jobbhátvéd Lilian Thuram két góljával a horvátokat. Az addig döcögősen, erőlködve futballozó franciák a fináléban mintegy varázsütésre megtáltosodtak, és minden idők egyik legsimább világbajnoki aranymérkőzésén 3–0-ra lemosták a brazilokat. Akkor még nem tudtuk, de később kiderült: Ronaldo kevés híján meghalt a mérkőzés előtt, ami sokkolta a dél-amerikaiakat. A házigazdák vezére, Zinedine Zidane viszont átlépett a futball sztratoszférájába két gyönyörűen kivitelezett fejes góljával, és Petit is eredményes volt a legvégén. Utóbbi hálózörgetése a francia labdarúgó-válogatott 1000. hivatalos találata volt, szimbolikus lezárásaként a tornának.

AZ ARANYKOR ALKONYÁN

Némi össznemzeti ünnepet követően Jacquet átadta helyét segédedzőjének, Roger Lemerre-nek, akinek vezetésével 2000-ben megnyerték az Európa-bajnokságot (egy felejthetetlen Trezeguet-aranygóllal), egy esztendő múlva pedig a Konföderációs Kupát. Lemerre nemcsak irodáját örökölte meg volt főnökétől, hanem gyakorlatilag ugyanazt a gárdát dobta harcba 2000-ben, mindössze Nicolas Anelkának, valamint Sylvain Wiltord-nak adott nagyobb szerepet. Azonban elkövetette azt a hibát, hogy 2002-ben az ázsiai világbajnokságon a jóllakott sztárokra épített, ráadásul amit addig kaptak a szerencsétől, azt most két kézzel vette vissza Fortuna tőlük. Kevesen gondolták volna, hogy a címvédő rúgott gól nélkül, csoportutolsóként esik ki... A „rémálom" és „nemzeti szégyen" jelzőkkel illetett produkció után (csak a finomabbak közül csemegéztünk) Lemerre azonnal vette kalapját és egyéb ruhadarabjait. Utóda Jacques Santini lett, aki az elmaradhatatlan vérfrissítést követően diadalmaskodott a Konföderációs Kupán, de leszerepelt a portugáliai Eb-n.

AZ ELLENTMONDÁSOS DOMENECH-ÉRA

Santini a torna után a Tottenhamhez távozott (mindez már előzőleg tudott volt), és a „Les Bleus" új feje Raymond Domenech lett, aki alapos nagytakarítást végzett, majd szép lassan visszaszivárogtatott néhány „régit" (miután kétségessé vált vb-szereplésük, a szövetség Canossa-járásra indult a három, a nemzeti csapattól visszavonult veteránhoz, Zidane-hoz, Thuramhoz és Makelelehez, hogy segítsék ki – a vb-re – a gall csapatot). Domenech a 2006-os világbajnokságon kisajtolta a francia válogatottból a maximumot, hiszen csak nüánszok hiányoztak az újabb aranyéremhez: a fináléban az olaszok ellen tizenegyesekkel veszített a Barthez – Sagnol, Thuram, Gallas, Abidal – Malouda, Vieira (A. Diarra), Makelele, Ribéry (Trezeguet) – Zidane – Henry (Wiltord) gárda. A döntőben a Marco Materazzi mellbe fejelése miatt kapott piros lappal visszavonuló Zidane kivételével nagyjából ugyanezzel a csapattal csúnyán leégtek az Euro 2008-on, majd a 2010-es világbajnokságra úgy jutottak ki, hogy az Írország elleni pótselejtező-visszavágón a mindent eldöntő gólnál az asszisztot jegyző Henry kézzel szelídítette meg a labdát – csakhogy ezt a bíró nem szúrta ki...

2010-ben aztán csúnyán leszerepeltek, egy könnyű csoportból sem jutottak ki, a kapitány és játékosai egymásnak estek, ezen nem segített Nicolas Anelka hazazavarása sem.

Ha folytatódik a hullámvasutazás, akkor ismét kicsúszhat egy érem az ezúttal már Didier Deschamps dirigálta társaságnak, bár intő jel lehet, hogy a két jól sikerült tornát egyaránt Európában rendezték meg, a két leégést pedig az öreg kontinenstől távol mutatták be a gallok. A kijutás idén sem volt tükörsima, a címvédő spanyol válogatott mögött a második helyet szerezték meg a csonka I-csoportban, a pótselejtezőn pedig Kijevben 2–0-s vereséget szenvedtek. A párizsi visszavágón azonban 3–0-ra legyőzték Ukrajnát, így pedig, ha nem is könnyen, de biztosították a helyüket Brazíliában – írtuk vb-s csapatbemutatónkban róluk a 2014-es torna előtt.

Nem is ment nekik rosszul, de a negyeddöntőben a későbbi győztes németek kiütötték őket egyetlen gólocskával, majd annak a generációnak is megadatott, hogy odahaza koronáztasson meg, de a két évvel ezelőtti Eb elődöntőjében elbuktak a portugálok ellen, Lloris – Sagna, Koscielny, Umtiti, Evra – Pogba, Matuidi – Moussa Sissoko (Martial, 110.), Griezmann, Payet (Coman, 58.) – Giroud (Gignac, 78.) csapattal.

Abból a csapatból Bacary Sagna, Patrice Evra és André-Pierre Gignac kiöregedett, Moussa Sissoko, Anthony Martial, Kingsley Coman és Dimitri Payet keretkivetett lett, Laurent Koscielny pedig lesérült – nem mondhatjuk tehát, hogy Dédé mester nem talált volna bűnösöket a kiesésre, és ne változtatott volna 2018-ra a vesztes csapaton.

A 2018-as francia csapatbemutató ITT!