„Ha megkapta a labdát, már az volt az érzésem, hogy valami rossz fog történni” – Rodri összehasonlította Messit és Ronaldót

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.11.21. 13:37
Rodri a párizsi Aranylabda-gálán, a díj átvétele előtt (Fotó: Getty Images)
A spanyol labdarúgó-válogatott aranylabdás középpályása, a jelenleg sérüléséből lábadozó Rodri az El Hormiguero című műsorban beszélt a futball- és a sportvilág néhány aktuális kérdéséről: az Aranylabdáról, Cristiano Ronaldo és Lionel Messi örök rivalizálásáról, saját sérülésének állapotáról, de Rafael Nadal visszavonulásáról is szót ejtett.

Az interjú talán legérdekesebb része az volt, amikor Rodri összehasonlította a két nagy riválist, Lionel Messit és Cristiano Ronaldót: „Számomra kétséget kizáróan Messi minden idők legnagyobb labdarúgója. Cristianónak az ugyanolyan vele született tehetség nélkül sikerült felvennie a harcot Messivel. De mi, akik játszottunk ellenük, pontosan látjuk a kettőjük közötti különbséget. Nem akartuk, hogy Cristiano a tizenhatoson belülre kerüljön, mert ott halálos volt, Messi azonban a pálya minden pontján veszélyt teremtett. Amikor elkezdtem ellene játszani, megpróbáltam leszerelni, de úgy került ki, mint egy torreádor a bikát. Ha megkapta a labdát, már az volt az érzésem, hogy valami rossz fog történni...” – érvelt a Manchester City középpályása.

Az idei Aranylabda-gáláról, valamint Vinícius Júnior távolmaradásáról Rodri azt mondta, hogy lassan könyvet tudna írni az esetről, amelyet úgy élt meg, mintha egy hullámvasúton ülne. Szavai szerint előre senki nem tudta a győztest, de abban biztos volt, hogy részt vesz az eseményen – már csak azért is, mert Aranylabda-gálára nem mindennap kap meghívást az ember.

Szerényen elmondta azt is, hogy a mostani győzelmét a spanyol futballnak ajánlja, és azoknak, akik nem nyerték meg a díjat, noha korábban nála is jobban rászolgáltak volna: „Véleményem szerint Spanyolország a futballtörténelem egyik legjobb pillanatát élte át, és nem csak a válogatott miatt. Különös, hogy eddig csupán egyetlen Aranylabdánk volt. Szerettem volna tisztelegni a csodálatos generáció előtt, amely sosem nyerte el ezt az elismerést; szerintem voltak nálam jobb játékosok is, akik sosem lettek aranylabdások.”

Egy rövid kitérő erejéig aztán összehasonlította két jelenlegi edzője, Pep Guardiola (Manchester City) és Luis de la Fuente (spanyol válogatott) habitusát: „Luis de la Fuente nem beszél annyit, mint Guardiola. Pep sokkal intenzívebb nála.”

Sérüléséről azt mondta, hogy sokkal jobb állapotban érzi magát, mint korábban gondolta, és reméli, hogy a tervezettnél hamarabb visszatérhet a pályára.

Az interjú végén a profi pályafutását végleg befejező Rafael Nadalnak is üzent: „Gratulálok Rafának, amiért több lett, mint egy legenda. Valószínűleg ő minden idők legnagyobb sportolója, aki jól példázza, hogy milyennek kell lenni a pályán és azon kívül, csinálj bármit is. A legjobbakat kívánom neki, és köszönet mindenért!”

 

Legfrissebb hírek

Capello: Yamal rendkívüli játékos, de nincs meg benne Messi zsenialitása

Spanyol labdarúgás
22 órája

„Ez az a stílus, amit játszani akarunk” – Hansi Flick a Real Sociedad elleni győzelem után

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 8:40

Kerkez Milosék a Manchester Cityt kapták az FA-kupa negyeddöntőjében

Angol labdarúgás
2025.03.02. 22:16

Hiába Courtois pazar védése, kikapott a Real Madrid Sevillában

Spanyol labdarúgás
2025.03.01. 22:58

A Liverpool után a Manchester City már túl nagy falat volt Szűcs Kornél csapatának az FA-kupában

Angol labdarúgás
2025.03.01. 20:43

La Liga: nem bírt egymással a Rayo Vallecano és a Sevilla

Spanyol labdarúgás
2025.03.01. 18:12

A brazil Ronaldo is jó véleménnyel volt Nikitscher leigazolásáról – árulta el a játékos menedzsere

Spanyol labdarúgás
2025.03.01. 14:11

Messi: Nem élveztem a Párizsban töltött két évet

Minden más foci
2025.03.01. 12:27
Ezek is érdekelhetik