Robbie Keane: Egyértelműen változtatásokra van szükség

S. Zs.S. Zs.
Vágólapra másolva!
2025.03.02. 21:35
Robbie Keane (Fotó: Getty Images)
Mint beszámoltunk róla, a Ferencváros hazai pályán – kétgólos hátrányt ledolgozva – 2–2-es döntetlent játszott az ETO FC Győrrel a labdarúgó NB I vasárnapi játéknapján. Íme, a két vezetőedző rövid értékelése a lefújás után!

 Robbie KEANE, a Ferencváros vezetőedzője 

– Feldúltnak tűnik…
– Az első félidőben hiányzott az intenzitás a játékunkból. Szombaton is erről beszéltünk, hogy megfelelő tempó nélkül nem tudunk nyerni. Két gólt kellett kapnunk ahhoz, hogy elkezdjünk olyan sebességgel futballozni, ahogy az első perctől kezdve kellett volna.

– Hat bajnoki mérkőzés, egyetlen győzelem.
– Egyértelműen változtatásokra van szükség. Nem apellálhatunk arra, hogy minden mérkőzésen lesz majd húsz kapura lövésünk, egyszerűen itt az idő, hogy végre felébredjünk. Senki sem adja oda nekünk ingyen a bajnoki címet, keményen meg kell dolgoznunk érte, és ezt a munkát haladéktalanul el kell kezdeni.

– Mentális problémákat lát a csapatnál?
– Kívülről talán úgy tűnhet, hogy van ilyen, de ennek is meg kell változnia. Különben jönnek a fiatalok, akik hajlandóak küzdeni, képesek harcolni ezért a klubért és a győzelemért, nem engedhetjük meg, hogy rohanjunk az eredmény után! Az ellenfél első gólja nagyszerű lövés volt, aztán tizenegyesből is betalált, és azután kezdtünk el pörögni. Visszatérve a fiatalokra: én is tizenhét éves voltam, amikor debütáltam a felnőttek között, mindig is szerettem újoncokat beépíteni a csapatba, és lám, Tóth Alex ismét jó teljesítményt nyújtott. Ha elég jó vagy, elég idős is vagy ahhoz, hogy ott legyél a pályán. Tóth Alex a saját erejéből jutott el idáig. Sajnos egyelőre kevés ilyen fiatalt látok.

Labdarúgó NB I
14 órája

Kétgólos hátrányból csikart ki döntetlent a Ferencváros az ETO ellen

Kétgólos előnyben eldönthette volna a találkozót a győri csapat, amely a hosszabbítás perceiben is meccslabdát hibázott. A Ferencváros egy pont hátrányt ledolgozott az élen álló Puskás Akadémiával szemben.

 BORBÉLY Balázs, a Győr vezetőedzője 

– Változatos mérkőzést hozott a csütörtöki kupatalálkozó, és a bajnoki is bővelkedett eseményekben, fordulatokban. Hogy látta ezt az összecsapást?
– Ismét érdekes meccset vívtunk a Ferencvárossal. Más felfogásban játszottunk, mint csütörtökön, pragmatikus futballt kértem, az első félidőben ez jól is működött. A védekezésünk teljesen rendben volt, talán a támadásainkból kellett volna több, de így is előnnyel mentünk a szünetre.

– És a második félidőt is jól kezdték.
– Valóban, növelni tudtuk az előnyünket, aztán viszont volt olyan fázisa a mérkőzésnek, amikor nagyon beszorultunk a kapunk elé, játékrendszert váltottunk, és kellett öt-hat perc, hogy stabilizáljuk a játékunkat.

– A végén szinte csak a Győr kapuja előtt zajlott a játék.
– Igen, jött a Fradi nyomása, és bár egyenlített az ellenfelünk, azt gondolom, hogy a védekezésünk összességében rendben volt, és tudtunk kontrázni. Kettő nullánál meccslabdánk volt, a mérkőzés végén két ziccer is adódott Miljan Krpics előtt, nyerhettünk is volna, de azt senki sem mondhatja, hogy érdemtelenül szereztünk egy pontot.

LABDARÚGÓ NB I
22. FORDULÓ
FERENCVÁROSI TC–ETO FC GYŐR 2–2 (0–1) 
Budapest, Groupama Aréna, 8773 néző. Vezette: Bogár Gergő (Kóbor Péter, Garai Péter)
Gólszerző: Pesics (79.), Saldanha (84.), ill. Marku (11.), Benbuali (48. – 11-esből)

   
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
  1. Puskás Akadémia

22

14

2

6

37–24

+13

44

  2. Ferencvárosi TC

22

11

7

4

35–24

+11

40

  3. Paksi FC

22

11

5

6

45–36

+9

38

  4. MTK Budapest

22

11

3

8

39–31

+8

36

  5. Diósgyőri VTK

22

9

7

6

30–31

–1

34

  6. ETO FC Győr

22

7

8

7

32–29

+3

29

  7. Újpest FC

22

7

8

7

24–25

–1

29

  8. Fehérvár FC

22

8

3

11

28–32

–4

27

  9. Zalaegerszegi TE

22

6

6

10

26–31

–5

24

10. Nyíregyháza Spartacus

22

6

6

10

24–33

–9

24

11. Debreceni VSC

22

5

4

13

35–46

–11

19

12. Kecskeméti TE

22

4

7

11

22–35

–13

19


 

Legfrissebb hírek

Kétgólos hátrányból csikart ki döntetlent a Ferencváros az ETO ellen

Labdarúgó NB I
14 órája

Bődületes távoli góllal szerzett vezetést az ETO a Groupama Arénában!

Labdarúgó NB I
15 órája

Utálom ezt! – Sandra Toft az újabb Fradi ellen elvesztett MK-döntő után

Kézilabda
15 órája

„Nem olyan vészes” Varga Barnabás sérülése Robbie Keane szerint

Labdarúgó NB I
15 órája

Allan Heine: Jó, hogy van egy Lauránk a kapuban!

Kézilabda
16 órája

A hangulat, az ETO bal oldala és a Fradi kerete is döntő lehet

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:21

Lukács Dániel: Nincs más út, le kell győznünk a Paksot

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:14

Bartosz Grzelak: Pedig az edzéseken jól dolgoznak a játékosok...

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:39
Ezek is érdekelhetik