Vb 2018: az angol középpályás lemarad a tornáról

Vágólapra másolva!
2018.04.25. 19:17
null
Alex Oxlade-Chamberlain talán már ekkor a vb-szereplését siratta (Fotó: AFP)
A Roma elleni BL-elődöntő első mérkőzésén súlyos térdsérülést szenvedő Alex Oxlade-Chamberlain számára véget ért az idény, nem lehet ott a nyári labdarúgó-világbajnokságon sem – adta hírül az angol középpályás klubja, a Liverpool.

 

A Liverpool tájékoztatása szerint egyelőre nem tudni, hogy Oxlade-Chamberlainre milyen hosszú kihagyás vár, de az biztos, hogy ebben az idényben már sem a klubja, sem az angol válogatott nem számolhat vele.

A 24 éves középpályást a Roma elleni mérkőzés (2–5) 18. percében le kellett cserélni, és miután hordágyon kellett levinni a pályáról, már kedd este sejteni lehetett, hogy súlyos sérülést szenvedett.

Oxlade-Chamberlain a 2018-as világbajnokság selejtezői során öt mérkőzésen lépett pályára (négyszer kezdőként), és egy gólt szerzett. Az angol válogatottban eddigi 32 fellépésén hatszor volt eredményes.

Legfrissebb hírek

„Kegyetlen!” – a franciák és az angolok is Alissont méltatják a PSG–Liverpool után

Bajnokok Ligája
5 perce

Alisson és Szoboszlai is remekelt, nyert Párizsban a Liverpool!

Bajnokok Ligája
12 órája

Arne Slot Szoboszlai Dominikról: Abszolút rászolgál az elismerésre, amelyet mostanában kap

Angol labdarúgás
2025.02.27. 08:48

„Szenzációsan futballozott” – így dicsérik Angliában Szoboszlai Dominik City elleni teljesítményét

Angol labdarúgás
2025.02.23. 21:32

Szoboszlai és Szalah volt a főszereplő, megverte a Liverpool a Manchester Cityt

Angol labdarúgás
2025.02.23. 19:25

Lélektani határ előtt – Bobory Balázs jegyzete

Angol labdarúgás
2025.02.23. 08:27

Lamine Yamal: A Barca, a Real Madrid és az Atlético nem panaszkodhat a bírókra

Spanyol labdarúgás
2025.02.19. 11:52

Kikapott Plymouthban, és kiesett az FA-kupából a tartalékos Liverpool

Angol labdarúgás
2025.02.09. 15:49
Ezek is érdekelhetik