Sportlövészet: fiatal magyar csapatok zártak harmadikként Bolognában

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.04.08. 15:53
null
A magyar sportlövő fiatalok az európai ifjúsági liga selejtezőjén sikerrel vettek részt Bolognában.

A múlt hét végén az olaszországi Bolognában rendezték a sportlövők európai ifjúsági ligájának nyugati selejtezőjét, amelyen a magyar puskás, valamint pisztolyos csapat is érdekelt volt.

A puskás válogatottban Dombi Emma, Dévényi Kincső, Leopold Zoltán és Süle Nimród, a pisztolyosban Péter Kíra, Kabina Fanni, Hajdu Csongor és Kiss Zoltán igyekezett bizonyítani. Mindkét szakágban az ellenfelek között szerepelt Olaszország, Szlovénia és Csehország, a puskások továbbá az osztrákokkal, a pisztolyosok a spanyolokkal mérkőztek meg.

Végül mindkét magyar együttes a harmadik helyen zárt,

így gyakorlatilag is kivívta a részvételi jogot a budapesti döntőre, melyen egyébként a rendező ország fiataljai automatikusan elindulhatnak.

„Nagyon fiatal csapattal érkeztünk Bolognába, így az elsődleges célunk a nemzetközi porondon való rutinszerzés volt – nyilatkozta Ablonczy Orsolya, a Magyar Sportlövők Szövetsége utánpótlás-szakágvezetője. – Az ellenfelek komoly erőt képviseltek, a szlovénoknál például olyan versenyző is lőtt a puskások között, aki a januári, igen nívós müncheni versenyen mindkét nap a döntőbe jutott. Ennek az ifjúsági csapatversenynek sajátos a lebonyolítása, ugyanis a két-két fiú és lány együtt lő. Közöttük fel kell állítani egy erősorrendet, melynek alapján a versenyző ellenfelet kap a másik csapatból, akinek eredményeihez viszonyítják az övét. Ez a sorrend a verseny közben az elért átlageredmények függvényében változhat.

A fiataljaink nagyon szépen helytálltak Bolognában, a budapesti döntőt októberben rendezik.

Az ottani csapatösszeállítás menet közben derül ki.”

Az U16-os Európa-bajnok Dombi Emma is a magyar csapat erőssége volt Bolognában Forrás: ESC

Érdekesség, hogy a magyar csapatban a puskás Dombi Emma és a pisztolyos Kiss Zoltán személyében két olyan reménység is lőtt, aki nemrégiben egyéni aranyérmet szerzett a tallinni U16-os 10 méteres Európa-bajnokságon. Egyébként a 2007-esek számára kiírt bolognai viadalon összesen öt 2010-ben született versenyző lépett lőállásba, ebből három magyar színekben.

A részletes eredmények ITT érhetők el.

(Kiemelt kép forrása: MSSZ)

 

 

Legfrissebb hírek

Kézi: Veszprém–Szeged döntő lesz az ifi BL hazai selejtezőtornáján

Utánpótlássport
8 órája

Jégkorong: kikapott Kazahsztántól a vb előtt álló U18-as válogatott

Utánpótlássport
8 órája

Kézi: edzőtábor után, érettségi és Eb előtt a junior leányválogatott

Utánpótlássport
12 órája

Vívás: negyedik a férfi párbajtőrcsapat a junior-vb-n

Utánpótlássport
16 órája

Labdarúgás: egy híján 1200 fiatalperc az NB I 27. fordulójában

Utánpótlássport
19 órája

Vívás: Horváth Lotti a párbajtőr kadétvilágbajnoka!

Utánpótlássport
2025.04.14. 13:19

Cselgáncs: három ezüstérem a lignanói junior Európa-kupa-versenyen

Utánpótlássport
2025.04.13. 20:54

Kosárlabda: megvédte a bajnoki címét az NKA Pécs junior leánycsapata

Utánpótlássport
2025.04.13. 19:15
Ezek is érdekelhetik