Vb 2022: Sousa hisz a csapatában; Santos nem beszél az olaszokról

V. Á.V. Á.
Vágólapra másolva!
2021.11.27. 11:06
null
Paulo Sousa hisz a csapatában (Fotó: AFP)
Mint ismert, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) pénteken elkészítette a 2022-es katari labdarúgó-világbajnokság pótselejtezőjének sorsolását. Paulo Sousa, a lengyel válogatott szövetségi kapitánya szerint ebben a szakaszban már minden csapatnak ugyanannyi esélye van arra, hogy kvalifikálja magát a tornára.


A selejtezők csoportkörének utolsó mérkőzésén Magyarországtól kapott ki hazai pályán a lengyel válogatott, amit követően Paulo Sousa rengeteg kritikát kapott. A korábbi Vidi-tréner hisz a csapatában.

„Ebben a szakaszban minden együttesnek ugyanannyi esélye van, hogy kijusson Katarba. Az águnk nagyon kiegyensúlyozott, technikailag és fizikailag is. Remélhetőleg futballistáink jó formában lesznek a rájátszásra, sok múlik a bajnoki meccseken és az európai kupaküzdelmeken. Nagyon fontos, hogy minden játékos teljes erőbedobással érkezzen az edzőtáborba, hogy magas szinten tudjunk versenyezni. Optimista vagyok, hiszek a csapatomban” – mondta el a sorsolást követően Paulo Sousa a Polsat Sportnak.

A portugál szakember Robert Lewandowskit is méltatta: „a világ legjobb labdarúgója van a sorainkban”. Elmondta még, hogy az oroszok az új szövetségi kapitánnyal, Valerij Karpinnal erősebbek lettek.

Portugália útja nehéz lesz a világbajnokságra, hiszen Törökország után továbbjutás esetén az Olaszország–Észak-Macedónia párharc győztesével találkozik. Fernando Santos szövetségi kapitány ennek ellenére magabiztos.

„Nem érdemes Olaszországról beszélni. Először arra kell koncentrálnunk, hogy legyőzzük Törökországot, ez a legfontosabb meccs számunkra. Teljesen magabiztos vagyok azzal kapcsolatban, hogy ott leszünk Katarban” – nyilatkozta a 67 éves szakember.

A török válogatott szeptemberben kinevezett kapitánya, Stefan Kuntz szerint a legnehezebb ágra került az együttese.

„Ez a legnehezebb ág a világbajnokságra. Azonban amit csapatként mutattunk az érkezésem óta, az reményt ad az előttünk álló feladatokra. Meglátjuk, mit tehetünk” – árulta el a német szakvezető.

Az A jelű ágon Ausztria Walesben kezd, győzelem esetén pedig hazai pályán harcolhatná ki a vb-szereplést.

„Bármi lehetséges ebben a csoportban – kezdte Franco Foda, osztrák kapitány. – Ha mindannyian formában és jó ritmusban leszünk, akkor van esélyünk nyerni. Nincs több könnyű mérkőzés, kidolgozott tervre van szükség. Mi lehetne szebb egy mindent eldöntő bécsi meccsnél?”

A walesieket irányító Robert Page szerint nagyszerű esélyt kaptak.

„Miért ne álmodozhatnánk a világbajnokságról? Ezért vagyunk itt, gyermekkorunk óta ez a célunk, és két győzelemre vagyunk ettől. Nagyszerű lehetőséget kaptunk. Nem fogok hazudni, fél szemmel Portugáliát és Olaszországot figyeltem, el akartam kerülni őket, hiszen fantasztikus csapatok” – mondta el Robert Page.

A PÓTSELEJTEZŐS PÁRHARCOK ÁGAK SZERINT

Interkontinentális pótselejtezők

A FIFA interkontinentális fronton is sorsolt: az ázsiai selejtezők 5. helyezettje a dél-amerikai zóna 5. helyezettjével csap össze semleges helyszínen, míg a CONCACAF-zóna negyedikje az óceáni zóna győztesével találkozik a vb-részvételért június 13-án vagy 14-én.

A JELŰ ÁG
ELŐDÖNTŐ

Skócia–Ukrajna
Wales–Ausztria (a párharc győztese a döntő házigazdája)

B JELŰ ÁG
ELŐDÖNTŐ
Oroszország–Lengyelország (a párharc győztese a döntő házigazdája)
Svédország–Csehország

C JELŰ ÁG
ELŐDÖNTŐ

Olaszország–Észak-Macedónia
Portugália–Törökország (a párharc győztese a döntő házigazdája)

 

Legfrissebb hírek

Arda Güler: Biztos vagyok benne, hogy sikeres leszek Madridban

Spanyol labdarúgás
2025.03.25. 09:16

A portugál kapitány szerint a futball ünnepe volt a Dánia elleni NL-negyeddöntő visszavágója

Minden más foci
2025.03.24. 11:01

Gülert és Montellát méltatták a török lapok; a magyar szurkolók is kaptak kritikát – lapszemle

Magyar válogatott
2025.03.24. 07:42

A hosszabbítást már nem bírták a dánok, Portugália került be az NL-elődöntőbe és a mieink vb-selejtezős csoportjába

Minden más foci
2025.03.23. 23:25

Ez a realitás! – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2025.03.23. 22:56

NL: Lukaku volt a hős, a belgák fordítottak az ukránok ellen

Minden más foci
2025.03.23. 22:45

Ismét kikaptunk a törököktől: oda a két és fél éves hazai veretlenség és az A-ligás tagság az NL-ben

Magyar válogatott
2025.03.23. 19:55

Dárdai Bence debütál a magyar válogatottban, Sallai nincs ott a törökök elleni visszavágón a kezdőben

Magyar válogatott
2025.03.23. 16:50
Ezek is érdekelhetik