Irapuato? Saltillo! A mexikói világbajnokság egyik legnagyobb vesztese Portugália volt
A szakértők szerint még a bronzérmesnek is jobb dolga van, mint az ezüstérmesnek, mert ők legalább győzelemmel fejezték be a tornát, de kapásból sorolhatnánk az NSZK mellett a vb során titkos esélyessé előlépett spanyolokat, szovjeteket, a Peléék utáni legjobb generációt ekkor búcsúztató brazilokat vagy a szabálytalan gól miatt kieső angolokat, mint Mexikó nagy veszteseit.
De ki sorolná közéjük a portugálokat?
Például mi: egyesek szerint a szovjetek elleni magyar blama virágkarnevál ahhoz képest, ahogyan a portugálok szerepeltek (és itt jegyeznénk meg, hogy Kanada megverése után egy elképesztően erős francia csapattól kaptunk ki, erről sokan elfeledkeznek, Michel Platiniék végül bronzéremmel zártak).
A portugálok az 1966-os vitézkedés után csak távolról követték a vb-ket, 1986-ra erős csapattal érkeztek, két évvel előtte az Európa-bajnokságon bronzérmet szereztek, az elődöntőben hosszabbításban maradtak alul a későbbi aranyérmes franciák ellen úgy, hogy a 114. percig még ők vezettek.
Nagy reményekkel készültek a vb-re, de a sikerkapitány Fernando Cabritát váltó korábbi klasszis, José Torres nagyjából minden elrontott, amit csak lehetett: nem vitte magával az Eb-hőst, a franciák ellen duplázó Rui Jordaót és a bombaformában lévő gólkirályt, Manuel Fernandest, pedig lesérült a zseniális Fernando Chalana. A torna előtt a védelem oszlopának, António Velosónak pozitív lett a doppingtesztje, és a Benfica csapatkapitánya hiába ragaszkodott az ártatlanságához, azonnal kitették a keretből. Utódát, az újonc Fernando Bandeirinhát hajnalban keltették, és SOS vitték ki a repülőtérre.
A csapat kiállt Veloso mellett, akiről hamarosan kiderült, hogy ártatlan, de Torres nem vette vissza őt. A válogatott a fél világon keresztül, másodosztályon, de megérkezett Mexikóba, Saltillóba, ahol kiderült, pocsék a szállás és a pálya, és annak ellenére választották ki a magaslati főhadiszállást, hogy csak egy mérkőzést játszottak „odafent”. Vívtak egy kemény edzőmeccset a helyi pincérekkel, Chilét lemondták pénzhiányra hivatkozva.
A népes vezetői csapat szállása nem Saltillóban, hanem a távoli Mexikóvárosban volt, talán azért is, mert nem fizették ki a kijutásért és az azt követő reklámtevékenységekért járó pénzeket a csapatnak, a futballisták mai 2800 eurónak megfelelő összeget kaptak a mexikói szereplésért mindenestől. A csapatkapitány Manuel Bento egy sajtótájékoztatón őszintén elmondott mindent, és sztrájkot hirdetett, de az újságírók inkább a helyi lányokkal folyó esti bulikra voltak kíváncsiak – több otthon maradt feleséggel, barátnővel egyetemben…
A portugál kormány türelmet kért, az ellenzék azt követelte, hívják vissza a csapatot a vb-ről, mert szégyent hoznak az országra, a futballisták közben félmeztelenül (a szponzori elvárásokat így nem teljesítve) bohóckodtak edzés helyett a domboldalon kialakított edzőpályán. Egy alkalommal átruccantak a közeli Texasba, itt egy ismert politikus unokája több futballistától kicsalta a költőpénzét, egy edzőmeccs közben pedig Diamantino lazán interjút adott.
A futball nagy csodái közé tartozik, hogy így is megverték a bombaerős angolokat! Ki is rúgtak páran a hámból a váratlan siker után, de Bento komolyan vette az edzéseket... és eltörte a lábát, amikor előrement csatárnak. A 38 éves Vítor Damas állt helyette a kapuba, aki remek játékos volt, de sokak szerint finoman szólva sem készült a beugrásra, és edzésmunkája is ezt tükrözte.
| „Dühből győztünk az angolok ellen, de nem Portugáliáért tettük, hanem Resende ellen. Győztünk a szövetség elnöke ellen, ez volt a mi háborúnk” – mondta 30 évvel később a(z akkori) tinizseni Paulo Futre, akit a vb egyik nagy felfedettjének vártak, de csalódást okozott. Talán egyesével bosszút kellett volna állniuk a testületi tagokon is. A fiatalok kedvéért: Futre 1987-ben Ruud Gullittól nem sokkal lemaradva Ezüstlabdát szerzett. |
Nem emiatt kaptak ki a lengyelektől, borítékolható volt az összeomlás, Marokkó simán megverte őket, Diamantino (aki vett Mexikóban egy kabriót, és ottani hölgyeket fuvarozott, el nem tudjuk képzelni, miért) nulla három után szépített, a csoport utolsó helyén végeztek. Marokkónak is elég lett volna egy iksz a továbbjutáshoz.
A kiesés után pár napig Saltillóban maradtak, mindenki mindenkivel összeveszett, megérkezett a szövetség elnöke, Antero da Silva Resende, és kitört az egység: innentől mindenki őt sértegette. Resende sok játékost eltiltott, többen visszavonultak, Torrest pedig Ruy Seabra váltotta. Ne keressék az ő nevét az emlékezetükben: Seabra jogász volt, semmi köze nem volt a futballhoz.
Ellenben jó viszont ápolt az elnökkel.
