Vb 2022: egy nap alatt 1.2 millió jegyigénylés érkezett

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2022.01.20. 21:33
null
Egy nap alatt 1.2 millió jegyigénylés érkezett a 2022-es világbajnokságra (Fotó: AFP)
Az első 24 órában 1.2 millió jegyigénylés érkezett a november-decemberi katari labdarúgó-világbajnokságra – közölte az MTI.

 

A nemzetközi szövetség (FIFA) szerda este nyitotta meg a regisztrációs felületet, amelyen csütörtöki közlésük szerint már az első napon nagy volt az érdeklődés a belépők iránt.

A közlemény alapján legtöbben a rendező Katarból szeretnének jegyhez jutni, a házigazdát Argentína, Mexikó, valamint az Egyesült Államok követi a képzeletbeli toplistán. Az első kilencbe még az Arab Emírségek, Nagy-Britannia, Szaúd-Arábia, Brazília és Franciaország került be.

A döntőre már most több mint 140 ezren szeretnének bejutni, míg a nyitó meccsre több mint nyolcvanezer jegyigénylés érkezett.

A jegyvásárlás első periódusa február 8-án zárul, ha egy adott találkozóra túljelentkezés van, a tulajdonosokat véletlenszerű sorsolás alapján választják majd ki.

A 32 csapatos vb-re – melyre a külföldiek számára elérhető legolcsóbb belépő 70 dollárba (22 ezer forintba) kerül – egyelőre 13 együttes jutott ki, a résztvevő válogatottak névsora júniusra lesz teljes. A torna november 21-én kezdődik, és december 18-ig tart.

Legfrissebb hírek

Egyiptom be akar szállni a 2034-es labdarúgó-vb megrendezésébe

Minden más foci
2025.03.12. 14:57

A FIFA 2030-ra 64 csapatosra növelné a világbajnokság mezőnyét – sajtóhír

Minden más foci
2025.03.06. 14:48

Messi visszaemlékezett pályafutása legszebb hónapjára – képek

Minden más foci
2024.12.18. 15:13

Varga Sándor szerint Szaúd-Arábiában minden adva van egy tökéletes vb-hez

Minden más foci
2024.12.11. 17:41

Bővítési stop – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
2024.12.05. 23:55

A 2026-os és a 2030-as labdarúgó-vb-t is kizárólag az M4 Sport adja Magyarországon

Minden más foci
2024.10.28. 12:03

Milánó 2026: a megnyitóra 2026 euróért is kínálnak belépőt

Téli sportok
2024.10.10. 15:27

Válogatott: szerdán kezdődik a jegyértékesítés a bosnyákok elleni idegenbeli mérkőzésünkre

Magyar válogatott
2024.10.01. 10:44
Ezek is érdekelhetik