Vb-selejtező: Nem maradhatunk le Katarról – Marco Verratti

BORSOS LÁSZLÓBORSOS LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2022.03.24. 10:05
null
Marco Verratti (középen) tudja jól, hogy Észak-Macedónia válogatottja ellen is fel kell szántania a középpályát – ha úgy alakul, saját illetve társai testi épségét sem kímélve (Fotó: AFP)
Először fordulhat elő az olasz válogatottal, hogy egymást követő két világbajnokságról is lemarad, nagy nyomás nehezedik Roberto Mancini Észak-Macedónia ellen készülő csapatára.  

 „Már megszoktuk, hogy hatalmas teherrel lépünk pályára – nyilatkozta a hivatalos sajtótájékoztatón Marco Verratti, a válogatott középpályása.  – Fontos pillanata ez a pályafutásunknak, nem engedhetjük meg, hogy lemaradjunk a világbajnokságról. A blama elkerülésének egyetlen módja, hogy keményen dolgozunk. Biztos vagyok benne, hogy csütörtök este jó meccset játszunk. Ami a portugálokat illeti, szerintem kicsit félnek tőlünk azért, amit elértünk. Sajnálom, hogy a PSG-vel kiestünk a Real Madrid ellen a Bajnokok Ligájából, de most csak a válogatottra összpontosítok, ki akarunk jutni a vébére.”     

Roberto Mancini szövetségi kapitány és foghíjas stábja (két meg nem nevezett segítőjének pozitív lett a koronavírustesztje, őket elkülönítették a válogatott többi tagjától) sokat agyalhat azon, Észak-Macedónia ellen kiket vessen be a hátsó sorban. A kapuban Gianluigi Donnarumma helye biztosnak tetszik, de a védelem összetételét nehéz megjósolni, nagyban függ attól, hogy Giorgio Chiellini vállalja-e a játékot – ha igen, Alessandro Bastoni lehet a párja a belső védő posztján, ha viszont nem, Gianluca Mancini, Francesco Acerbi vagy Luiz Felipe kezdhet az Internazionale bekkje mellett. Alighanem Alessandro Florenzi kap szerepet jobb oldali szárnyvédőként a sérült Giovanni Di Lorenzo helyén, míg a bal oldalon Emerson játszhat. Elöl Domenico Berardi játéka valószínűsíthető, a Sassuolo bomba formában lévő szélsője (14-14 gól és gólpassz a Serie A-idényben) jobbszélsőként rohamozhat a januárban keresztszalag-szakadást szenvedő Federico Chiesa helyén.

Olaszország toronymagas esélyese a csütörtöki találkozónak, az előző kilenc vb-selejtezőjén nem talált legyőzőre, ám nem árt megjegyezni, nincs lehengerlő formában, legutóbbi kilenc tétmérkőzéséből csupán kettőt nyert meg a rendes játékidőben.

EURÓPAI VILÁGBAJNOKI PÓTSELEJTEZŐ
ELŐDÖNTŐK
20.45:
Wales–Ausztria, Cardiff
20.45: Svédország–Csehország, Solna
20.45: Olaszország–Észak-Macedónia, Palermo (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
20.45: Portugália–Törökország, Porto – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

Jordi Cruyff is csatlakozott a nagy holland futballprojekthez az indonéz válogatottnál

Minden más foci
2025.02.25. 12:31

Érvényben marad a románok zárt kapus büntetése

Minden más foci
2025.02.13. 18:22

Marco Rossi Dárdai Bencéről: Meg fogom hívni, amint lehetséges lesz

Magyar válogatott
2025.01.31. 22:38

Sportolóink a világ minden táján – 2025-ben is

Egyéb egyéni
2025.01.07. 08:47

24 százalék! Ekkora esélyt ad a statisztikai oldal a válogatottnak az egyenes ági vb-kijutásra

Magyar válogatott
2025.01.04. 11:19

Messi visszaemlékezett pályafutása legszebb hónapjára – képek

Minden más foci
2024.12.18. 15:13

Készülünk – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
2024.12.14. 23:09

Írországban kezd a magyar válogatott a vb-selejtezőben – menetrend

Magyar válogatott
2024.12.13. 21:28
Ezek is érdekelhetik