Vb 2022: Agüero megvédte Messit a mexikói mez miatt, de Canelo neki is durván beszólt

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2022.11.29. 10:32
null
Agüero sem úszta meg beszólás nélkül (Fotó: Getty Images)
Mint beszámoltunk róla, Lionel Messi az Argentína–Mexikó (2–0) mérkőzés után kivívta a mexikóiak haragját, amikor az öltözőben cipőlevétel közben odébb tolta a mezüket. Napjainak egyik leghíresebb ökölvívója, Saúl „Canelo” Álvarez egyenesen megfenyegette őt a tettéért, de most egykori csapattársak, barátok kiálltak a hétszeres aranylabdás játékos mellett.

 

A JELENET


Saúl „Canelo” Álvarez beszólása

„Láttátok, ahogy Messi a mi mezünkkel és zászlónkkal törölte fel a padlót? Ahogy én tisztelem Argentínát, úgy neked is tisztelned kell Mexikót!” Hozzátette, üzenete nem az országnak szól, hanem Messinek, aki imádkozhat Istenhez, hogy ne fussanak valahol össze.


„Nem ismered őt, ahogyan az öltözői szokásokat sem a mérkőzések után – reflektált Cesc Fabregas az ökölvívó szavaira. – MINDEN mez a földre kerül, még amiket mi magunk viseltünk is, majd kimossák őket. Pláne a padlóra kerül, amikor egy nagy győzelmet ünnepelsz.”


Sergio Agüero (akinek fiának maga Messi a keresztapja) is üzent Álvareznek.

„Mr. Canelo! Ne csináljon ebből ügyet, mert bizonyosan nem ért a futballhoz, és nem tudja, mik történnek az öltözőben. Ezek a mezek mindig a padlóra kerülnek, hiszen beleizzadtak, s ha jobban megnézzük a felvételt, a cipője levétele közben rúgta odébb véletlenül” – írta Agüero.


Canelo nem sokkal később válaszolt neki. Azt írta, hogy ő is egy rohadék, és alaposan kiosztotta őt.


Agüero aztán egy másik posztban ökölvívós hasonlattal szólt vissza a mexikói sportolónak.

„Csodáltalak téged, Mr. Canelo! De amit ma Messivel műveltél, az övön aluli ütés volt. És mindenkinél jobban tudhatod, hogy ez nem fair. Le vagy léptetve!”

 

VILÁGBAJNOKSÁG, KATAR
2. FORDULÓ
C-CSOPORT
ARGENTÍNA–MEXIKÓ 2–0 (0–0)
Katar,
Luszail, Nemzeti Stadion, 88 966 néző. Vezette: Orsato (olasz)
Argentína:
E. Martínez – Montiel (Molina, 63.), Otamendi, Li. Martínez, Acuna – De Paul, Guido Rodríguez (Enzo Fernández, 57.) – Di María (C. Romero, 69.), Messi, Mac Allister (E. Palacios, 66.) – La. Martínez (J. Álvarez, 63.). Vezetőedző: Lionel Scaloni
Mexikó:
Ochoa – Montes, N. Araujo, H. Moreno – K. Álvarez (Jiménez, 66.), Chávez, Guardado (É. Gutiérrez, 42.), H. Herrera, Gallardo – A. Vega (Antuna, 66.), H. Lozano (Alvarado, 72.). Szövetségi kapitány: Gerardo Martino
Gólszerző:
Messi (64.), Enzo Fernández (87.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A csoport másik mérkőzésén:
LENGYELORSZÁG–SZAÚD-ARÁBIA 2–0 (Zielinski 39., Lewandowski 82.)

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Lengyelország 2 1 1 2–0 +2 4
2. Argentína 2 1 1 3–2 +1 3
3. Szaúd-Arábia 2 1 1 2–3 –1 3
4. Mexikó 2 1 1 0–2 –2 1
Legfrissebb hírek

Magyarországon nyitották ki a világ egyik legértékesebb focis kártyáját

Minden más foci
2025.03.26. 15:01

A legnagyobb érték: a tudás – Rátgéber László

Kosárlabda
2025.03.26. 09:34

„Kaptak egy leckét, megtáncoltattuk őket” – Julián Álvarez a brazilok legyőzése után

Foci vb 2026
2025.03.26. 09:28

Mexikó először lett Nemzetek Ligája-győztes

Minden más foci
2025.03.24. 08:57

Almada bombagólja döntött, Uruguayban győzött Argentína

Foci vb 2026
2025.03.22. 07:38

Videó: öt perc alatt két gólt szereztek a törökök a magyar válogatott ellen

Magyar válogatott
2025.03.20. 19:53

Videó: Kökcü vezető találatára hat méterről Schäfer válaszolt

Magyar válogatott
2025.03.20. 18:40

Messi nem lép pályára a következő vb-selejtezőkön

Minden más foci
2025.03.17. 18:14
Ezek is érdekelhetik