Vb 2022: a dollármilliárdos sejk autócsodái – keleti gazdagság testközelből

Káprázatos szőnyegek, díszes ezüstkardok, faragott bútorkülönlegességek, finom porcelánmunkák, a textilművészet ritka kincsei és még ezer meg ezer csodálatos tárgy mesél Fajszal bin Kasszim al-Tani sejk lenyűgöző gazdagságáról, keleties bőségéről. A Dohától húsz kilométerre eső Al-Szamrija birtok a Katar sajátos világát megismerni kívánó utazó kötelező célpontja, a Forbes legújabb becslése szerint 1.9 milliárd dollárnyi (726 milliárd forint) magánvagyonnal rendelkező, 74 éves gazda több mint harmincezer darabot számláló műkincsgyűjteményét – a kultúraterjesztés jegyében – három épületszárnyat elfoglaló magánmúzeumában tárta a nyilvánosság elé. Az ország legtehetősebb üzletembere saját elmondása szerint egyfajta missziót lát el a katari és a környező arab régió történelmi, művészeti örökségének ápolásával. Az idézett pénzügyi magazin közel-keleti kiadásának 2021. májusi cikke szerint egyebek mellett harmincnégy ­luxusszálloda tartozik az előkelőséghez, aki a romantikus történet szerint tizenhat évesen autóalkatrész-kereskedelemmel, majd autógumik forgalmazásával kezdte el építeni fényes jövőjét. A kalandos népmesei szálat csak részben gyengíti, hogy nemes családi hátterének köszönhetően amúgy is előrevetíthető volt kibontakozása.

„Akárhányszor utaztunk édesapámmal, mindig elvitt minket múzeumokba, ilyen élmények között nőttem fel. Ő ültette el bennem a gondolatot, így kezdtem el idővel magam is gyűjteni a kincseket”  – idézi az Al-Szamrija birtok honlapja a sejk 2016-os nyilatkozatát. Távoli párhuzamként eszünkbe juthat, hogy bár mások is elindultak az említett ösvényen, a családi múzeumlátogatások viszonylag keveseknél torkollottak harmincezer darabos álomkollekcióba.

És akkor az autókról még nem is beszéltünk! A labdarúgó-világbajnokság idején, pontosítva a Franciaország–Lengyelország (3–1) és az Anglia–­Szenegál (3–0) nyolcaddöntő napján ugyanis ünnepi esemény történt a történelmi erőd helyén kiépült rezidencián: a sejk nagyvonalúan nyilvánosság elé tárta több mint ezer tételt számláló privát autógyűjteményének egy részét, a háromszáz kiállított autócsoda között pedig ő maga mondott díszbeszédet.

„Különlegesen büszke vagyok, hogy az autókiállítás megnyitója egybeesik a labdarúgó-világbajnoksággal, hiszen a futballtorna lehetőséget ad a kivételes darabok méltó bemutatására a világ minden tájáról összegyűlt vendégeknek   – idézte szavait a Gulf Times. – Az itt megtekinthető autókkal szeretnénk hangsúlyozni az ipar fontosságát, amely történelmileg átformálta az emberek viszonyulását a közlekedéshez. A látogatók közelről megcsodálhatják akár a legkorábbi, századforduló körül gyártott járműveket is. Az új múzeumrészleg bemutatja személyes utamat az autógyűjtés terén, ugyanakkor mesél magukról a gépkocsikról is. Egy részüket magam szereztem be, némely darabot megboldogult édesapámtól, Kasszim al-Tani sejktől örököltem, néhányat katari családok és nemzetközi hírességek ajánlottak fel.”

És itt következne az a rész, amelyben fel kellene sorolni az autógyűjtemény legszebb darabjait. Lehetetlen feladat... A végeláthatatlanul sorakozó oldtimer és luxusautók mindegyike csodálnivaló; némelyik különleges formája, karaktere, íves vagy épp nagyon is szögletes kiképzése, némelyik tekintélyes kora és vasban őrzött múltja, némelyik egyedi funkciója miatt. Egyvalami közös bennük: egytől egyig mind önmagában is egy vagyon, a gyűjtemény árából valószínűleg lazán meg lehetne vásárolni Cristiano Ronaldót – mondjuk ötször. Az említett katari ismertető cikk egy 1961-es Chryslert, egy 1947-es Buickot, egy 1955-ös Pontiacot, egy 1937-es Peugeot-t és egy 1940-es tankkocsit említ külön, de tulajdonképpen véletlenszerűen rá lehet bökni bármelyik autóra, a katari válogatottnak ezen a pályán valóban minden szereplője minőséget képvisel. Ha hármat kell kiemelni, hirtelen egy 1924-es Ford mentőautó, egy 1957-es Morris Minor és egy 1958-as miniatűr, sárga Mival Mivalino ötlik fel, ám ezen a tárlaton nem illik mazsolázni. Pestiesen szólva bármelyiket elfogadnám, akár csak egy fél órára is, esetleg kérnék hozzá némi 220 forintos katari benzint is.

Ábrándjaimat a pompás autók között hagyva a szomszéd teremben megnéztem a tematikus sportsarkot is, mégiscsak sportújságba készül a cikk. Tárgyilagosan meg kellett állapítanom, hogy nem a sportrelikviák adják a harmincezres gyűjtemény gerincét, de a három-négy tárlóban bemutatott tárgyak között így is lehetett találni érdekességet, világbajnoki témában is: a nyolc stadion porcelán hamutál változata például újdonságot jelent, ahogyan a vasárnapi Argentína–Franciaország döntő tétje, a FIFA-trófea üvegből mintázott verziója is.

Miután kikerültem egy hintalóba oltott triciklit, belenéztem egy kitömött gepárd vészjóslóan villogó szemébe és hátrahagytam a múzeumi padlón megfeneklett hatalmas bárkákat, folytattam barangolásomat a keleti kincsestárban: láttam a kéziratgyűjtemény tárgyai között Koránt körülbelül háromcentis és mellette félszobányi kiadásban is, egy szomorú lelkű, régi arab hercegkisasszony könnygyűjtő ezüstedényét, valamint a múzeum egyik nevezetességét, a több száz éves díszszőnyeget, amelynek érthetetlen módon nincs fonákja, csak két színe. Aztán amikor a hangszerritkaságokat bemutató sarokban egy katari futballcsapatot ábrázoló hanglemez kapcsán szóba elegyedtem a helyi idegenvezetővel, néhány mondat után kiderült, honnan jöttem. Magyarország hallatán azonnal készségesen útba igazított, elvezetett az arab stílusjegyekkel díszített, iszlám művészeti hatást magukon viselő Zsolnay porcelánmunkákhoz. És rögtön világossá vált a futballkötődés is: a magyar gyártmányú vázákon, kancsókon megfigyelhető, apró lyukakat szabadon hagyó, rácsozatos keleti mintázat ugyanannak a motívumrendszernek a megjelenése, amely más formában például a Luszaíli Nemzeti Stadion, az Al-Tumama Stadion vagy az Ahmed bin Ali Stadion köpenyburkolatán megfigyelhető. Az egyéb dohai építményeken is alkalmazott gyakorlat nemcsak esztétikai szempontokat követ, hagyományosan az efféle rácsos külső borítás volt a katari „őslégkondi”, amely a szabad levegőt beengedte a réseken keresztül, a rácsmintáknak köszönhetően viszont a bent tartózkodóknak természetes árnyékot adott. A tétel alátámasztására a múzeum szomszéd szobájának falra függesztett darabja a legjobb példa: egy régesrégi fa ablakszerkezetet lehet itt látni, amely valaha megengedte, hogy a kíváncsiskodó kisasszony takarásból, rejtve leshesse a külvilág izgalmas történéseit.

Ha Fajszal bin Kasszim al-Tani sejk magánmúzeumának ablakából pillantana ki mostanság, akkor például azt látná, hogy az 530 ezer négyzetméter kiterjedésű birtokon újabb építményen dolgoznak. Rendhagyó mecsetet emelnek a múzeum előtti széles téren, tornya a pisai változatra emlékeztető módon eleve erősen döntve épül. A merész megoldás ismételten igazolja a futballtorna kapcsán bizonyságot nyert tételt: ha Katarban valamit nagyon akarnak, úgyis megcsinálják. Akár dohai plázában megidézett Velencét, akár muszlim templomhoz kapcsolt pisai ferde tornyot, akár minden akadályon túllépő labdarúgó-világbajnokságot.