A huszonkét eddigi labdarúgó-világbajnokságon két alkalommal, az 1930-as premieren, illetve 1950-ben nem rendeztek bronzmérkőzést, egyébként mindig, s bizony legtöbbször valóban ült a sztereotípia, amely szerint „csalódott csapatok csatáztak”. Ez természetes, ha abból indulunk ki, hogy elveszített elődöntőből érkezik mindkét fél, s mindig jobb nyerni, mint kikapni. A legcsalódottabb címet ebben a műfajban nyugodtan kioszthatjuk a 2014-es házigazdának, Brazíliának, játékosaiban finoman szólva is benne maradt a németektől kapott iszonyatos, 1–7-es pofon, hiszen a hollandok is lesimázták őket (3–0). Tíz gól két meccsen, gombócból is sok... 1958-ban bizonyára a címvédő NSZK-beliek sem úgy tervezték, hogy előbb a svédek (3:1), majd a franciák (6:3) is keresztüllépnek rajtuk.
Luka Modric érmet szerezhet utolsó világbajnoki mérkőzésén is |
Zlatko Dalic: A FIFA nagy kockázatot vállalt a katari játékvezetővel |
Hangsúlyozzuk, a favorit házigazdáról, illetve a címvédőről beszélünk, esetükben a csalódottság teljesen érthető. Egyébként viszont többször előfordult, hogy a harmadik helyért zajló csata résztvevői már a négy közé kerülésükkel sikert értek el, itt összességében legfeljebb pillanatnyi csalódottságról beszélhetünk, amely rövid úton átalakult jogos elégedettséggé. Hirtelen két példát említenék, 1994-ben a svédek és főképp a bolgárok, 2002-ben a törökök és a dél-koreaiak sem tervezhettek előre az éremcsatával, mégis eljutottak odáig. Az előbbi esetben Bulgária legjobbjai finoman szólva sem tudtak felpörögni a „kisdöntőre”, egy félidő alatt kaptak egy sima négyest, a legendásan rossz arcú védőt, Trifon Ivanovot (2016-ban, mindössze ötvenévesen elhunyt, Isten nyugosztalja) még a szünet előtt le kellett cserélni. Pedig nem sérült meg, „csak” lépni alig bírt, Henrik Larsson találata előtt a lövőcselre reagálva nemes egyszerűséggel fejjel beleállt a gyepbe...
Van egy olyan érzésem, hogy az idei katari vb szombati bronzmérkőzése sem igazán a csalódott csapatok csatája. Az elődöntőben simán kikaptak náluk jobb ellenféltől, Marokkó eleve történelmi bravúrral jutott idáig, a horvátok pedig, noha legutóbb, 2018-ban meglepetésre finálét vívtak, ezúttal is kihozták magukból, ami bennük volt. Mármint eddig, mert azt elhiszem, hogy ha most kikapnak, az már tényleg nem esik jól nekik, hiszen az észak-afrikaiak annak ellenére esélytelenebbnek számítanak, hogy Belgiumot, Spanyolországot és Portugáliát is legyűrték a „nagyok” közül. Viszont ne feledjük, arab válogatott az első arab világbajnokságon kaphat olyan érzelmi löketet, amely mindezt felülírja. Ám bármi is történik, úgy vélem, évek múlva egyik fél sem gondol majd vissza csalódottan a katari eredményére.
A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!