Különleges katari futballmozi: játék labda nélkül

Az Education City Stadion közelében, a parkosan kialakított, modern egyetemi városrész egyik mezőjén állították fel a vásznat. Körülötte néhány aprócska, lapos tetős, régies, használaton kívüli házat lehetett látni, az este fél tízkor kezdődő program során gondosan megvilágítva. Véletlenül előző nap jártam éppen arrafelé, így saját szememmel figyelhettem meg, ahogyan építgetik, finomítják a történelmileg hűségesre tervezett műromházakat – Katarban még a pusztulás is mesterséges.

Hogy ízlésesek, hangulatosak, a tradicionális arab építészet stílusjegyeit magukon viselő építmények voltak, afelől nem lehetett kétség, olyan professzionálisnak tűnt a kompozíció, mintha csak a Broadway színpadán idézték volna meg kulisszákkal a közel-keleti világot. Ráadásul az éjszakába nyúló vetítés során az is segített belehelyezkedni a régi korok katari emberének világába, hogy miközben a vásznon a modern filmművészet darabjai látszódtak, a háttérben a minapi cikkünkben Bölöni László által is felelevenített, a sivatagi országban igazán szépen megmutatkozó csillagos égbolt adta a díszletet.

Ami pedig a filmeket illeti: az aznap műsorra tűzött tizenhárom katari rövidfilmből álló blokk fő témáját – négy vonatkozó munkával – a labdarúgás adta. Nem voltak dramaturgiailag bonyolult darabok ezek, cselekményük, üzenetük szinte pontosan idomult a katari világbajnokság kapcsán emlegetett hívószavakhoz. Valójában a nézőnek az lehetett a benyomása, hogy a készítők kaptak néhány mintagondolatot (csapatszellem, befogadás, sportszerűség), amelyeket valamiképpen demonstrálniuk kellett alkotásukkal. A megvalósítás többnyire igen sutára sikerült, bár kétségtelenül figyelemre méltó, hogy előszeretettel építettek a katari futballmúlt epizódjaira.

Állítólag megtörtént esetet dolgozott fel például a Láthatatlan labda (Invisible Ball) című film, amely azt mutatta be, hogy egy katari edző csapatának veresége után szokatlan pedagógiai eszközzel élve úgy dönt, labdamentes labdás gyakorlatokat végeztet a játékosaival. Úgy tesz, mintha odadobna a lábukra egy gömb alakú tárgyat, valójában azonban nincs a kezében semmi, a futballistáknak mégis tökéletes mozdulattal kell visszaemelniük. Nem marad el a happy end: a labda nélküli kétkapus játék révén olyan egységbe kovácsolódik a csapat, hogy olyan tényleg csak a moziban létezik.

A Kafo című kisfilm bizonyítja, némi futballtudással könnyen elfogadtathatja magát új társaival az idegen kisfiú, Az udvar (The Yard) című mű pedig a rokonokat hozza össze a kertben, két-két lerakott cipőre vívott meccs során. A Nasszer és a jegy (Nasser and the Ticket) egy hetvenes évekbeli katari srác történetét bontja ki: a kis főszereplő szeretne bejutni a dohai stadionba Pelé és a Santos mérkőzésére, de jegy híján nem engedik be a kapun. Érkezik azonban egy ismeretlen úr, aki a helyzetet felismerve megszánja a gyermeket, megsimogatja a fejét, átkarolja, majd a jegyszedővel határozottan közli: a saját fiáról van szó, akinek volt belépője, csak elvesztette. Mondani sem kell, Nasszer bejutott, láthatta Pelét, Katar pedig ezzel a rövidfilmmel ismét alkalmat nyert feleleveníteni futballtörténelme egyik felejthetetlen mozzanatát.

Ezt azonban már kevesen láttuk, időközben ugyanis sokan hazaindultak a hűvösödő estében. Az összeállítás legjobb filmjére, a haldokló nagymamáját egy ramadáni dobos varázserejével megmenteni igyekvő kislány történetére már mindössze hárman voltunk kíváncsiak. A párhuzam kínálta magát: a végén kicsit olyan volt a dohai moziest nézők nélkül, mint futballedzés labda nélkül.