Úszómedence és jakuzzi a katari lovaknak – a világhírű telepen jártunk

„ELVEZETNI KÖNNYŰ egy lovat a folyóhoz, de ha arra is rá akarod venni, hogy háton ússzék, akkor már tényleg elértél valamit” – mondta a Mai Nap helyszíni tudósítása szerint 1992-ben a hazai csapat szövetségi kapitánya, a brazil Sebastiao Lapola a Katar–Magyarország (1–4) válogatott labdarúgó-mérkőzés előtt. A három évtizedes idézetre néhány héttel a világbajnokság előtt hivatkoztam magam is a katari labdarúgás mesterséges fejlesztéséről és annak korlátairól szóló cikkemben, érezve a felvetés teljes képtelenségét. Aztán elérkezett a vb, kiderült, hogy a futballvilág háborgó óceánján a katari csapat valóban óvatlanul merészkedett a „Mély víz, csak úszóknak!” tábla mögé, és a hat éve elhunyt brazil tréner régi nyilatkozatának utótörténete ezzel véget is ért. Gondoltam legalábbis mostanáig, amíg nem részesültem katari vb-utazásom talán meghökkentőbb élményében.

Ha nem látom, tényleg nem hiszem el: Katarban lovaknak kialakított úszómedencét építettek, hogy nagy becsben tartott állataik méltó körülmények között gyakorolhassák a tempózást. Ha nem is hátúszásban, de szabálytalan mellúszásban szépen szeli a habokat a mellettem haladó példány is, kissé kétségbeesett szemmel lesve a medencepadkát. Amennyire prüszkölései alapján meg tudom ítélni, a levegőt is úgy veszi, ahogyan a Csasziban tanítják, orrán be, száján ki, természetesen, ritmusra, csak semmi kapkodás. Trénere hosszú száron vezeti az öt méter mély medence partjáról, és bizony a négylábú úszóbajnok erős sétatempót diktál odabentről. Két hosszt követően meg is érdemli a harmadik félidő jutalmát, a kiadós mozgás után járó zuhanyzást, alapos csutakolást.

„Amint érzi a ló, hogy vízbe ért, magától elkezd úszni – magyarázza Tamara Ueini, az Al-Sakab Lovasközpont marketingvezetője, a világbajnokságon dolgozó újságíróknak szervezett alkalmi túra vezetője. – Van lógyalogoltató gépünk és lovaknak kialakított futópadunk is. Utóbbi intenzívebb terhelést jelent, egyszerre egy ló használhatja, és a trénernek ott kell állnia mellette. Ami a lovak sétáltatására kialakított körszerkezetet illeti, a csapókapukkal elválasztott boxokban egyszerre nyolc-tíz lovat is lehet járatni. A sebesség tizenkettőtől huszonhét kilométer per óra között tetszőlegesen állítható, és változtatható az irány is. A ló rendkívül okos állat, amint fordul a masina, automatikusan igazodik az új menetirányhoz. Általában harminc percre állítjuk be a programot, de olyan is előfordul, hogy iskoláztatás előtt és után tereljük ide a lovat tizenöt-tizenöt percre. Bemelegítésnek és levezető mozgásnak is alkalmas a gyakorlat, különösen sérülés után lábadozó példányoknak javasolt, javítja a vérkeringést, tágítja az ereket.”

Katar legendás lovasbirodalmában járok, a gazdag arab lovashagyományok és az errefelé igen népszerű lósportok ikonikus színterén. Nem mellesleg történelmi földön: azért választotta éppen az Al-Rajjan városához tartozó Al-Sakab térségét 1992-ben Hamad bin Kalifa Al-Tani emír (a mai uralkodó édesapja) a 980 négyzetméteren szétterített lovasparadicsom majdani helyszínéül, mert itt zajlott hajdan a katari történelem egyik legfontosabb eseménye. Az 1893-ban vívott al-vajbahi ütközetben a betörő oszmán hadakkal szemben sikerrel védték meg területüket az Al-Tani dinasztia akkori uralkodójának vezetésével összefogó helyi törzsek, a lovas csapatok egykori fényes diadala megfelelő ideológiai alappal szolgált a modern kori helyszínkijelöléshez. A hadászatban is előszeretettel bevetett, mintegy ötezer éves múltra visszatekintő nemes lófajta, az arab telivér neve talán még nekünk, a hátrafelé nyilazás helyett az előrepasszolást erőltető „futballkórosoknak” is mond valamit, a ló kultusza arab földön köztudomásúan mélyen gyökerezik. Olyannyira, hogy a Katari Lovassportszövetség már a brit protektorátusi zablát levető ország függetlenedésének évében, 1971-ben megalakult, négy évvel később pedig meghirdették az első lovasversenyeket is, természetesen az emír kezdeményezésére. Utóbbi fordulatot szinte felesleges hozzátenni az efféle mondatokhoz, Katarban némi túlzással a fűszálak kihajtása is az uralkodónak köszönhető, a nyolc világbajnoki stadionban legalábbis mindenképpen.

A hétszáz lónak otthont adó hatalmas Al-Sakab-telepet úgy alakították ki, hogy a márványból és rozsdamentes acélból felépített emíri istállók álljanak a középpontjában, sőt egy kellemesen zöldellő, most éppen legelésző lovakkal tarkított dombocska mellett őfelségének saját sátra is van arra az esetre, ha netán az alkonyati órán legszebb lovai társaságában csodálná a naplementét. Az asztalokon apró lószobrokkal dekorált, faragott faoszlopokkal ékesített uralkodói társalgó eleganciája is lenyűgöző, szinte csalogat nagy volumenű sportpolitikai háttéralkuk megbeszélésére.

Találóan fogalmazott egy angol újságíró, aki előzetesen azt mondta: az Al-Sakab lovai kivételezettebb helyzetet élveznek, mint némely ország olimpiai bajnokai. Az úszómedence és a futópad mellett rendelkezésre áll jakuzzi is a frissülni vágyó állatoknak, míg a díjlovagló- és díjugratóversenyek helyszínéül egy óriási fedett létesítmény és egy még annál is nagyobb szabadtéri aréna szolgál. Benézünk az istállóépületekbe is (persze nem az emír márványistállójába), a fotózási szabály itt egyszerű: az állami luxustelep saját lovait meg lehet örökíteni, a jó pénzért itt vendégeskedő „privát” példányokat azonban szigorúan tilos – és még mondja valaki, hogy Katarban nem figyelnek oda az egyének jogaira...

„Az adatlapon szerepel a ló neve, születési dátuma, fajtája, neme, az apja és az anyja neve, valamint az apai és az anyai nagyszülőké, illetve a további ősöké” – segít értelmezni Tamara Ueini az adatgazdag információs táblák tartalmát, felvilágosítva a mellette lévő apró digitális mérőszer szerepéről is: a kijelző mutatja, hogy a helyiség lóura vagy lóhölgye hány liter tisztított vizet fogyasztott el addig az előírt húsz-huszonöt literből az adott nap során. Ha pedig egyik-másik állat gyengélkedne, nem kell kétségbeesni: átkísérik a szomszédban működő hipermodern lókórházba, ahol súlyosabb esetben méretre tervezett gigaröntgen, CT- és MR-gép is rendelkezésre áll az alapos kivizsgáláshoz. Túravezetőnőnk szerint szerencsések vagyunk, mert a műtőbe éppen most toltak be egy beteget, úgyhogy lehetőségünk nyílik megnézni egy igazi, altatásos lóoperációt. A szerencse azonban relatív fogalom, egy érzékenyebb lelkű indiai újságíró szemét eltakarva fordul el a kukucskálóablaktól, miután észreveszi az ötszáz kilójával műtőasztalra emelt, elkábított, kikötött lábú páciens kiszolgáltatott helyzetét. Szorult némi együttérzés idegenvezetőnkbe, aki az indiai kolléga megnyugtatására kisvártatva áttereli kis társaságunkat a műtét utáni felépülés első állomásához, a lábadozószobába.

„A falakat itt körben puha szivacs borítja – nyomkodja meg a süppeteg felületet házigazdánk. – Amikor a ló magához tér az altatásból, és elkezd vadulni, kapálózni, itt nem tudja megsérteni magát. A padlózat is párnázott, úgyhogy ha netán elesik, akkor sem töri el a lábát. A plafon alatt látható kötelek arra valók, hogy tartsák az állatot, segítsenek neki a műtét után egyensúlyban maradni. Később, amint képes már magától megállni, a köteleket óvatosan leeresztik.”

A teljes felépülés azonban hosszú időt is igénybe vehet, a folyamat sok lépcsőből áll. Előbb némi masszázs és jakuzzizás a menetrend, majd következhet az óvatos séta a gyalogoltató karámban, esetleg kímélő ügetés a futópadon, aztán jöhet néhány hossz a medencében. És ha már nagyon megy a dolog, meg lehet próbálni hátúszásban is...