Politikai nyomás, zsenik, hidegvér – így lett háromszoros világbajnok Argentína

Vágólapra másolva!

2023.01.06. 08:22

Címkék

Három világbajnoki cím, három érdekes történet – fókuszban az argentin labdarúgó-válogatott, amely 1978-ban, 1986-ban és 2022-ben is emlékezetes alakítással hódította el a trófeát.


Hozzáadott érték – Thury Gábor jegyzete

Katarban megszerezte harmadik világbajnoki címét az argentin labdarúgó-válogatott, ebből az alkalomból felelevenítjük a nagy meneteléseket, az 1978-as, az 1986-os és a 2022-es trónra lépést, illetve megvilágítjuk hátterüket. Megállapítható, hogy mind a három aranyérmes együttesben nagyszerű futballisták szerepeltek, no meg az is, hogy a tudáson és a szerencsén kívül időnként más is kellett Argentínának a vb-trófea elhódításához. Lássuk!

1986: Diego Maradona áhítattal emelte magasba a vb-trófeát (balra). 1978: a kor sztárja Mario Kempes a vb-döntőben két gólt szerzett a hollandok ellen (jobbra)
(Fotók: AFP, Imago Images) — 1986: Diego Maradona áhítattal emelte magasba a vb-trófeát (balra). 1978: a kor sztárja Mario Kempes a vb-döntőben két gólt szerzett a hollandok ellen (jobbra) (Fotók: AFP, Imago Images)

1978: JÓ JÁTÉKOSOKKAL ÉS HÁTSZÉLLEL A CÉLIG

Nyilván van, aki még emlékszik: az 1974-es nyugat-németországi világbajnokságon Argentína az első csoportkörből még továbbjutott (Lengyelország mögött, Olaszországot és Haitit megelőzve), a másodikban azonban Hollandia, Brazília és az NDK is megelőzte csoportjában, s végül a nyolcadik helyen zárta a tornát. Négy évvel később, házigazdaként ennél lényegesen jobb szereplés volt az elvárás a csapattól, amely végül megnyerte a vb-t, igaz, a célba éréshez hátszél is kellett. A dél-amerikai országban a torna előtt jó két évvel Jorge Videla tábornok vezetésével katonai junta vette át a hatalmat, az emberek ezreit eltüntető rezsimnek nagyon kellett a világraszóló eredmény a futballban. Az első akadályt az úton a magyar válogatott jelentette a csoportkörben, és amikor a 10. percben Csapó Károly megszerezte a vezetést, kevesen gondolták, hogy Argentína egészen az aranyéremig menetel.

„A hetvennyolcas világbajnokság, az argentin válogatott a téma? – kérdezett vissza érdeklődésünkre Csapó Károly, a Tatabánya korábbi 19-szeres válogatott labdarúgója. – Szerencsém volt, mert sérülések és különböző problémák miatt Baróti Lajos szövetségi kapitány kezdőként számolt velem az első csoportmeccsen, az pedig a mennybemenetellel ért fel, amikor Zombori Sándor lövése után a kapusról kipattanó labdát a hálóba helyeztem. Szinte az egész életem lepörgött bennem, amíg odaértem a kipattanóra, azzal pedig csak később szembesültem, hogy a kispadon Lajos bácsi a segítőjétől, Kovács Ferenctől kérdezte, ki szerezte a gólunkat, majd utána kezdett örülni. Tisztában voltunk vele, a rendező ország válogatottja sohasem a legjobbját nyújtja az első mérkőzésén, az argentinoknál a bizonyítási vágy ámokfutást eredményezett, Törőcsik Andrást agyba-főbe rúgták, később mégis őt és Nyilasi Tibort állította ki a játékvezető. Argentína azon a találkozón megkapta a segítséget a bírótól – és persze később is a vébén... Miután kikaptunk kettő egyre, meg sem fordult a fejemben, hogy a leendő világbajnok ellen veszítettünk. Azért ne hallgassuk el, a házigazdának erős csapata volt. Ubaldo Fillol jó kapusnak számított, Daniel Passarella mindig jól hozta fel a labdát a védelemből, s említhetem Alberto Tarantinit is, akinek az oldalán játszottam: iszonyatosan kemény volt, később a francia bajnokságban is összecsaptunk. Biztos vagyok benne, Osvaldo Ardiles a jelenkori argentin válogatott középpályájára is beférne, Daniel Bertoni óriási lendülettel futballozott, ám nem kérdés, a legnagyobb sztár Mario Kempes volt.”

És tényleg: hat gólt szerzett a vb-n, kettőt a Hollandia ellen hosszabbításban 3–1-re megnyert döntőben.

Az 1978-as vb fájó emléke: Nyilasi Tibort (8) kiállították – a játékvezető jól „fújt” az argentinoknak (Fotó: Getty Images)

Döntőt érő perui segítség
Lassan negyvenöt éve, hogy Argentína története során először világbajnok lett, és sokak szerint az 1978-as hazai rendezésű tornán nem csupán tudásra és szerencsére volt szükség a sikerhez. A csoportból továbbjutást követően a házigazda Brazília, Peru és Lengyelország mellé került a második csoportkörben, ott a lengyelek elleni 2–0-val kezdett, majd következett a Palotai Károly vezette, Brazília elleni 0–0. A brazil csapat ekkor már túl volt a Peru elleni 3–0-s sikeren, a két nagy rivális három-három ponttal állt (a győzelemért ekkor még kettő járt), és az utolsó fordulóban dőlt el, melyikük jut a döntőbe. Ugyanazon a napon, de „természetesen” nem ugyanabban az időpontban rendezték a két csatát: Brazília előbb 3–1-re megverte Lengyelországot, így tudni lehetett, Argentínának legalább négy góllal kell nyernie Peru ellen a döntőért. A végeredmény 2–0-s félidőt követően 6–0 lett, mellékszál, a peruiak kapuját Ramón Quiroga védte, aki Argentínában született, és nem sokkal a vb előtt kapott perui állampolgárságot. Sokan vélekednek úgy, megbeszélt eredmény született – mások azt is tudni vélik, a legalább négygólos sikerért az argentinok tizenhárom perui politikai foglyot adtak át. Az igazság aligha derül ki, ám tény: a Jorge Videla vezette rezsimnek úgy kellett a világbajnoki cím, mint egy falat kenyér...

Argentin gólöröm Peru ellen (Fotó: Getty Images)

1986: DIEGO MARADONA MENNYBEMENETELE

Az 1986-os világbajnokságon lehetett volna főszereplő a magyar válogatott is, amely a világranglista második helyezettjeként érkezett Mexikóba, fájdalom, a végén nem a Mezey György, hanem a Carlos Bilardo vezette csapaté lett a trófea.

Az előzményekről érdemes egy bekezdés erejéig szót ejteni: még 1974-ben döntött úgy a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség, hogy Kolumbia adhat otthont a tornának, ám négy évvel a vb előtt változott a helyzet, a házigazdajelölt gazdasági okok miatt visszalépett, így – az Egyesült Államokat és Kanadát megelőzve – Mexikó lett a befutó. Mexikó, amelyet nyolc hónappal a rajt előtt súlyos, tízezernél is több emberáldozatot követelő földrengés sújtott, ám az ország így is vendégül látta a világ legjobb válogatottjait.

A végeredmény ismert: a jók között Argentína volt a legjobb. Hogy miért? Szimplán azért, mert volt egy Diego Maradona nevű játékosa. Persze az akkor huszonöt esztendős csillag több volt mint egy futballista. Az elmúlt évtizedekben megannyi jelzővel ruházták fel, újat már nem is lehet mondani róla, maradjunk annyiban, a labdarúgás – egyik – istene volt. A futballtörténelem 13. világbajnokságán szédületes teljesítményt nyújtva repítette előre együttesét, s csapattársai igyekeztek felnőni hozzá. Gondolunk itt elsősorban a két Jorgéra, a Real Madrid klasszisára, a tizennégy argentin gólból négyet vállaló Jorge Valdanóra és az az idő tájt a Nantes-ot erősítő Jorge Burruchagára, aki a győztes gólt lőtte az NSZK ellen 3–2-re megnyert fináléban.

Odáig aligha jutottak volna el a huszonkettes keretükbe mindössze hét légióst nevező argentinok, ha nincs Diego Maradona, aki a csoportkörben még csak az olaszok elleni, 1–1-re végződő mérkőzésen volt eredményes, hogy aztán az Anglia elleni negyeddöntőben, majd a Belgium elleni elődöntőben egyaránt két gólt rúgjon. Azazhogy... Az angoloknak egyet bal kézzel ütött (lásd még: Isten keze), amelynél szabálytalanabb gólt nehéz szerezni ebben a sportágban. Kisvártatva a még mindig sokkos állapotban lévő angol válogatott felét kicselezve jegyezte a futballhistória egyik legszebb találatát. Hogy ő az úr nemcsak a háznál, hanem a világon, a belgák ellen is bizonyította: előbb szép, majd gyönyörű góllal juttatta Argentínát a döntőbe, amelyben „csak” egy gólpasszt adott, azt viszont 2-2-es állásnál.

Így lett Argentína másodszor világbajnok, s ment mennybe Diego Maradona.

Jorge Burruchagát nem lehetett megállítani: az 1986-os vb-döntő győztes gólját szerezte a németek ellen (Fotó: Imago Images)

Több mint futballmeccs
Mint a (futball)történelemben oly sokszor, a politika 1986-ban is jelen volt a sportban. Négy évvel a Falkland-szigeteki háború után Argentínának mindennél fontosabb volt a győzelem. Az angolok elleni negyeddöntő előtt – állítólag – azt is kijelentették, annak a meccsnek a megnyerése még a világbajnoki cím elhódításánál is előbbre való. Nos, a csatát megnyerték két Diego Maradona-góllal, a kezével szerzettet a szigetországban a mai napig az egyik legnagyobb csalásként emlegetik. „Azt a gólt kicsit Maradona feje és kicsit Isten keze szerezte – mondta anno saját megmozdulásáról az isteni Diego. – Vártam a többiekre, hogy jöjjenek ünnepelni, de hiába, ezért rájuk szóltam, hogy öleljenek már meg, különben a játékvezető nem adja meg a gólt.”

2022: LIONEL MESSI ÉS A CSAPATEGYSÉG DIADALA

Semmi kétség: Lionel nem jutott volna el a csúcsra Lionel nélkül.

Ahhoz ugyanis, hogy Lionel Messi végre világbajnok legyen, szüksége volt Lionel Scalonira, aki az Argentínának a Franciaország elleni nyolcaddöntővel (3–4) véget érő 2018-as világbajnokság után előbb megbízott kapitányként foglalt helyet a kispadon, majd nem sokkal később már boldogan fogadta, hogy véglegesítették posztján. Amint arról a bunteto.com elemzésében is lehetett olvasni, a korábbi hétszeres válogatott védő szövetségi kapitányként új csapatot épített – nem csupán összetételében, hanem hozzáállásban is.

Nem csoda, hogy Katarban is azt láttuk: különleges összhang jellemzi az argentinokat, és az egységnek még az sem ártott, hogy legalább huszonkét játékos pályázott a tizenegy helyre. Na jó, csak tízre, hiszen Lionel Messié természetesen bérelt volt, jellemző, hogy az első perctől az utolsóig a pályán volt mind a hét mérkőzésen. A torna előtt egyébként jóformán másról sem volt szó, mint hogy összejön-e neki az, ami Diego Maradonának: világbajnoki címre vezeti-e Argentínát? A kérdés másik olvasata: olyan magasságba emelkedik-e, mint az isteni Diego? A válasz ismert.

A két legendáról egyaránt elmondható, hogy vb-trónra vezette együttesét, mégis felfedezhető némi különbség a két diadal között. Amint arról már írtunk, Maradona szinte egymaga nyerte meg a tornát Argentínának, a csapat sokkal inkább volt érte, mint ő a csapatért. Lionel Messi esete más: noha vitathatatlanul kiemelkedő teljesítményt nyújtott (hét gól, három gólpassz), a csapat nem mögötte – mellette volt. Az 1986-os társaságban is szerepeltek klasszisok Maradona mellett, de a Scaloni-gárda több olyan játékost vonultatott fel, aki sorsdöntő pillanatban tudott főszereplővé válni. Gondoljunk csak az ellenfeleket megbabonázó (vagy inkább az őrületbe kergető...) kapusra, a franciák elleni döntő hosszabbításának hosszabbításában a torna bravúrját bemutató, ezáltal a meccset tizenegyespárbajra mentő Emiliano Martínezre, a horvátok elleni elődöntőben két gólt elérő Julián Álvarezre, a döntőben a legszebb napjait idéző Ángel Di Maríára vagy éppen a társait testőrként védő Rodrigo De Paulra. S akkor még Alexis Mac Allisterről, Enzo Fernándezről és az elnyűhetetlen Nicolás Otamendiről nem is beszéltünk.

Ahogyan arról sem, hogy Messi ugyanúgy elbírta a terhet, mint a többiek, a korábbi világbajnokságokkal ellentétben a legfontosabb helyzetekben senkinek sem remegett meg a lába – ezért is került a vb-serleg argentin kézbe.

Immár harmadszor.

Emiliano Martínez bravúrja Katarban: Randal Kolo Muani a 123. percben győztes gólt lőhetett volna (Fotó: Getty Images)

Uralkodói viselet, királyi ajánlat
Megkockáztatjuk, Lionel Messi nem teljesen így képzelte el a vb-trófea átadása előtti pillanatokat... Merthogy a díjátadó alatt Katar emírje, Tamim bin Hamad Al-Tani egy arany szegélyű, átlátszó fekete palástba bújtatta, így abban volt kénytelen átvenni a kupát. A vélemények nyilván megoszlottak az esetet követően, sokan kritizálták a „gesztust”, Musztafa Baig, az exeteri egyetem iszlám tanszékének tanára ugyanakkor elárulta, a bist tradicionális viselet, olyan uralkodói öltözéknek számít, amelyet különleges alkalmakkor hordanak, például esküvőn. Vagy – amint azt a friss példa mutatja – a világbajnoki döntőt követő ceremónián: „Nem volt ennél megfelelőbb pillanat, hogy Lionel Messit megtiszteljék vele” – mondta a tanár, hozzátéve, hogy az emír részéről jelképes cselekedet volt a palást átadása: a kölcsönös tisztelet és a megbecsülés jele. Apropó, megbecsülés! Befutott egy „királyi” ajánlat: egy ománi ügyvéd jelezte, egymillió dollárt sem sajnál azért a bistért.

Rosario, az argentin labdarúgás modern kori bölcsője
Argentínában nemzeti sport a futball, ezt mindenki tudja. Az ország klubcsapatai elképesztően népszerűek, a válogatott mérkőzései alatt megáll az élet a városokban, az emberek együtt lélegeznek a játékosokkal. Az már kevésbé ismert, hogy a sportág szeretete honnan eredeztethető. A labdarúgást brit munkások ismertették meg a helyi lakosokkal az 1800-as évek második felében. A vasúthálózat építése közben ezzel ütötték el a szabadidejüket, a sínek mellett országszerte hevenyészett futballpályák tűntek fel, a kapukat néha csak két kő vagy ruhadarab jelezte. A játék ezekről a találkozóhelyekről indult hódító útjára, a brit befolyás tetten érhető a klubcsapatok elnevezésein, példaként hozható az All Boys, az Argentinos Juniors, a Newell's Old Boys vagy a River Plate. Az idő múlásával a labdarúgás népszerűsége exponenciálisan nőtt, az országba érkező bevándorlók és a helyi lakosok közös nyelve lett. A gyerekek, bárhonnan is jöttek, a futballpályán megértették egymást, a létrejövő speciális közeg pedig a mai napig termeli a jobbnál jobb játékosokat. Ha egy térséget kellene kiemelni, amelyben a tehetségek a szokottnál is nagyobb létszámban bukkannak fel, az Rosario és környéke lenne. A Buenos Airestől északra fekvő kikötővárost szokás az argentin labdarúgás modern kori bölcsőjének nevezni, a jelenkor sztárjai közül ugyanis a hétszeres aranylabdás és világbajnok Lionel Messi és a katari vb-döntőben gólt szerző Ángel Di María is itt sajátította el az alapokat, de lehetne említeni Ángel Correa, Giovani Lo Celso vagy Mauro Icardi nevét. A siker hátterében részben az áll, hogy a város két fő egyesülete, a Rosario Central és a Newell's Old Boys fel sem veheti a versenyt Argentína két vezető klubja, a Boca Juniors és a River Plate anyagi lehetőségeivel, erőforrásait így teljes egészében az utánpótlás-nevelésre összpontosítja. Az ottani fiatalok a világ legjobb képzését kapják, a kapott alapokkal pedig Európa topcsapataiban is gond nélkül megállják a helyüket. Sőt, ahogyan Katarban kiderült, világbajnoki címhez is képesek segíteni Argentínát. N. ZS.