Ha a ló háton úszik – a katari labdarúgás meghökkentő fejlődéstörténete

„Elvezetni könnyű egy lovat a folyóhoz, de ha arra is rá akarod venni, hogy háton ússzék, akkor már tényleg elértél valamit” – idézte a Mai Nap helyszíni tudósítója 1992-ben a Katar–Magyarország (1–4) válogatott mérkőzés előtt az arab csapat szövetségi kapitányát, a brazil Sebastiao Lapolát. A katari labdarúgás története és felemelkedése valójában javarészt annak az iskolapéldája, hogy miként lehet kitartó munkával és kellő eszközökkel megtanítani a lónak a hátúszást. Azzal az apró nehezítéssel, hogy nincsen ló és nincsen folyó…

A katari labdarúgás őstörténetét az idei világbajnokságra készülve igyekszik szorgalmasan és tisztelettudóan megismerni a futballvilág, az első évtizedek eseményei azonban körülbelül két mondatban összefoglalhatók. A legelső nyomok az országban dolgozó olajmunkások 1948-as próbálkozásához köthetők, majd következtek az 1950-es évek óvatos szárnypróbálgatásai, az első klubalapításokkal, alkalmi futballeseményekkel, a kis tornák azonban kifulladtak, idővel az úgynevezett Pukett-kupa is kipukkadt. A Katari Labdarúgó-szövetség 1960-ban alakult, az első bajnokságot az 1963–1964-es idényben rendezték meg (érdekesség, hogy mindez megelőzte a katari állam függetlenségének 1971-es kikiáltását). A ló azonban még nagyon messze volt a víztől. Bár az U20-as válogatott 1981-ben meglepetésre vb-ezüstérmes lett, jellemző a futballkultúra fejleszthetőségére a Népszabadság ugyanabban az évben megjelent híre: „Rio de Janeiro. Katar 74 legjobb labdarúgóját augusztus 5-től szeptember 15-ig brazíliai tanulmányútra küldik, hogy jelöltjei minél jobban elsajátítsák a futball tudományát.”

Miközben a katariak a tanulás fázisában jártak, a legszebb éveit maga mögött hagyó magyar labdarúgás a nyolcvanas évekre már a lassú felejtés stádiumába jutott, ám hazánk futballélete így is üde oázis volt a sivatagi meccsek világához képest. A magyar válogatott 1986. január végén háromállomásos katari túrára indult, Mezey György csapata január 30-án 3–0-ra, február 1-jén 2–0-ra győzte le Dohában az Ázsia-válogatott néven szereplő ellenfelét, zárásként február 2-án Katart is legázolta 3–0-val. Négy nap, három győzelem, 8–0-s gólkülönbség – nem rossz mérleg. Később, 1992-ben Jenei Imre vezetésével elutazott még a válogatott egy kétmérkőzéses katari kirándulásra (az arab ország legjobbjait előbb 4–1-re megverte, majd 1–1-es döntetlen született), és a közvetlen párharcok története itt véget is ér.

Térjünk azonban vissza az 1986-os arab turnéhoz, amelynek felvezetéseként megjelent a Képes Sportban korábbi kollégánk, Lakat T. Károly tollából a katari futball jellegzetességeit talán mindmáig leghitelesebben bemutató interjú. Pedig az alany nem is dolgozott az országban, csupán a kairói, majd a dubai al-Ahli csapatát vezette ellenfélként számos alkalommal katari klubok ellen. A tájékozottabbak talán már kitalálták: Hidegkuti Nándorról, az Aranycsapat csendes középcsatáráról, a kiváló pedagógiai érzékkel megáldott későbbi edzőről beszélünk.

„Az ott élő emberek alaptermészete, habitusa, az életről és a játékról alkotott elképzelése szöges ellentéte azoknak a módszereknek, amelyek segítségével, az egyébként tényleg nagy tudású, nyugat-európai edző kollégák eredményt akartak náluk elérni – fejtegette a 64 éves tréner. – Egy ázsiai futballistát nem lehet sem szép szóval, sem büntetéssel rávenni arra, hogy ólommellényben végezze az alapozást, vagy hogy egy mérkőzésen belül ne lépje át egyetlen egyszer sem csapata védekező harmadának képzeletbeli vonalát…”

A közönség lelkesedéséről dicshimnuszokat zengett az arab futball ismerője, utalva arra is, hogy az érdeklődés mértéke nem feltétlenül a produkció minőségén múlik. „Innen, Óbudáról most garantálom a kétszeri telt házat. Ha tévedek, fizetem a különbözetet! Aki sohasem járt arra, az egyszerűen nem tudja elképzelni, hogy az ottaniak mennyire imádják a labdarúgást. Nyugodtan mondhatom azt is, hogy nekik teljesen mindegy, milyen színvonalú mérkőzés várható. Csak futball legyen, s máris zsúfolásig megtöltik a lelátókat. Az én csapatom gyerekeinek a mérkőzésén rendszeresen csaknem annyi néző volt, mint amikor a felnőttek játszottak… Katarban ez különösen így van, hiszen ott még minden újabb, frissebb és ezáltal persze hogy lenyűgöző erővel hat az emberekre. Láttam a Jordánia elleni vb-selejtezőjüket. Már régen nem volt esélyük a továbbjutásra, a stadionban mégis ötvenezer néző szorongott, s még legalább ennyi nem jutott jegyhez… Ázsiában semmit, így a futballt sem lehet európai szemmel nézni, a mi értékrendünk szerint megítélni.”

Hidegkuti Nándor tőle szokatlan módon hatalmas lyukat rúgott fenti jóslatával, az Ázsia-válogatott elleni két mérkőzést az ötvenezer helyett a Népsport-tudósítás szerint csupán 2500–2500 szurkoló látta, a Katar elleni találkozót pedig mindössze kétezer. Amiben azonban biztosan pontos volt az Aranycsapat-csatár értékelése, az a látványosan fejlődő arab labdarúgás pénzügyi szemléletével kapcsolatos állítása. „Meggyőződésem, hogy a háttérben, a játék messzemenő szeretetén túl, az egyes országok gyors és hirtelen jött meggazdagodása áll. Elképesztő, hogy mennyi pénzt fektetnek a futballba, hogy még a viszonylag szegényebb országok sem garasoskodnak akkor, ha például villanyfényes edzőpályákat kell építeni utánpótláscsapataiknak. Amit pedig a felnőttekkel, vagy éppen a válogatottakkal csinálnak, az szinte túlzás… A BEK-hez hasonló Ázsia Kupát legutóbb Szaúd-Arábia válogatottja nyerte meg. A csapat tagjai egy-egy villát, egy-egy Mercedes gépkocsit és háromszázezer dollárt kaptak jutalmul. Bocsánat… – nem mondtam pontosan! Volt játékos, aki két Mercedest kapott, mert az ő klubcsapatát támogató sejk nem akart lemaradni azoktól, akik magát az ország válogatottját jutalmazták… Nem gondolkodtam én azon, hogy jó vagy rossz ez. Nem a mi dolgunk, nem a mi életünk. Az Aranycsapattal annak idején, tény és való, behoztunk az országba néhány szállítmány nylonharisnyát. Több mint harminc éve történt, de vannak, akik még mindig emlegetik. Ha utánaszámolok, az összes harisnya, ami a mi időnkben, általunk a határon bevándorolt, nem képezett akkora értéket, amennyit egy erősen közepes tudású, Szaúd-arábiai futballista egyetlen tornagyőzelemért kapott. Persze az is lehet, hogy én vagyok maradi, hogy én gondolkozom öregesen.”

A katari „nejlonharisnyapénz” mindenesetre jól hasznosult, a válogatott 1984-ben ott volt a Los Angeles-i olimpián, az 1990-es és az 1998-as világbajnokság előtt is a selejtező utolsó szakaszában bukott el, 1993 augusztusában pedig a FIFA-világranglista 53. helyéig kapaszkodott fel (ma ismét magasan, az 50. helyen áll). A különböző regionális kupákon is akadtak számottevő eredményei, a legfényesebb sikert azonban kétségtelenül 2019-ben aratta, amikor Dél-Koreán, az Arab Emírségeken és Japánon is túljutva története során először megnyerte az Ázsia-kupát. A lovak hátúszásoktatása azonban bonyolult feladat, végrehajtásához néha a világot is át kell szelni. A katariaknak ez sem jelentett problémát: a világbajnokságra készülő ország sportpolitikai lobbierejének köszönhetően a 2019-es Copa América és a 2021-es CONCACAF-kupa szervezői is elnéztek valamit a világtérképen, saját földrésztornájukra meghívták vendégcsapatként a földgolyó másik szegletében található ország nemzeti együttesét. Persze a nemzeti jelzővel óvatosan kell bánnunk egy olyan válogatott esetében, amelyik az elmúlt húsz évben rengeteg bírálatot kapott a honosítással és különböző adminisztrációs testcselekkel katari mezbe bújtatott külföldi játékosai miatt. A módszer odáig fajult, hogy 2004-ben megpróbálták a színbrazil Aíltont, Dedét és Leandrót átöltöztetni, a „katarizátor” azonban nem működött, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közbelépett. Blokkolta az Aíltonnak kínált egyezséget is, amely szerint a Schalke csatára az állampolgárság felvétele után 1.4 millió eurót kapott volna évenként katari szolgálataiért. Azért lassan-lassan így is előrejutottak a kerülőutakon, az Algéria elleni 2015-ös mérkőzésen például Katar kezdő tizenegyéből hat játékos volt külföldi, a 2019-es Ázsia-kupán pedig az Arab Emírségek hivatalosan is óvást nyújtott be két labdarúgó jogosulatlannak vélt szerepeltetése miatt (elutasították).

Hogy végül sikerült-e megtanítani a lovat a hátúszásra, hamarosan kiderül. November 20-án a Katar–Ecuador mérkőzéssel elkezdődik a világbajnokság, az óriás úszógumi pedig már az istállóba készítve.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2022. október 22-i lapszámában jelent meg.)