MIÉRT? Talán nincs is olyan tény, legenda és feltevés, amit nem írtak le Magyarország egyik legragyogóbb kincséről, az Aranycsapatról, amelyre máig büszkék lehetünk. Mégis fura érzés tölt el bennünket ezzel a remek gárdával kapcsolatban, hiszen az a fránya világbajnoki arany tette volna fel a koronát a munkálkodására.

Futballtörténelem (az Aranycsapat 16:30-tól)

AZ ÖRÖKKÉVALÓSÁG MELLETT. A klasszikus összeállításban ugyan a legendákkal ellentétben csak néhány alkalommal játszott Sebes Gusztáv csapata, de játékban, hozzáállásban és taktikailag is újat hozott a futball világába – és ez a zsenik jellemzője, hogy más világot hagynak maguk után, mint amilyenbe beleléptek. A gyönyörű, szórakoztató és eredményes, gólra törő játéka mellett a totális futballt is megelőlegezte a Sebes és jobbkeze, a rövid passzos játék atyja, Mándi Gyula által tökéletesre csiszolt WM-rendszer. Grosics Gyula már akkor söprögető, Czibor Zoltán pedig már akkor tükörszélső volt, amikor még ki sem találták ezt a fogalmat, Hidegkuti Nándor az első trequartista, Bozsik József az első mélységi irányító volt, Zakariás József visszavonásával Sebes kialakította a mai négyvédős rendszert – Puskás Ferencet pedig méltán tartják a korszak első számú futballsztárjának. Sebes szerint az Aranycsapat „szocialista futballt” játszott, a csapatmunka és a rengeteg helycsere volt a kulcs, no és az MTK-s Jimmy Hogan-iskola. Hidegkuti visszavonása Bukovi Márton ötlete volt, az MTK-ban (1950-től 1956-ig volt a klub Budapesti Textiles, Budapesti Bástya és Budapesti Vörös Lobogó is) Palotás Péter is játszott ezen a poszton.

AZ A BIZONYOS TORNA… Az önmagukat a világ legjobbjainak tartó angolok kétszeri megleckéztetése (ne szerénykedjünk: szétcincálása) után abszolút esélyesként utaztunk a svájci világbajnokságra. Dél-Koreának egy kilencest, a nyugatnémeteknek (ezen a mérkőzésen tette harcképtelenné Werner Liebrich Puskás Ferencet) egy nyolcast vágtak a Sebes-fiúk, majd az előző torna döntősein, Brazílián és Uruguayon öldöklő, fájdalmas, a lelkeken és a testeken is nyomokat hagyó küzdelem után léptek át. Az utolsó találkozón a fináléba jóval könnyebb ágon beúszó (de egy mérkőzéssel többet játszó) NSZK ellen a 8. percben már két góllal vezettünk (Grosics – Buzánszky, Lóránt, Lantos – Bozsik, Zakariás – Czibor, Kocsis, Hidegkuti, Puskás, Tóth M. felállásban), ám ekkor beütött a krach: a küzdőszelleme legendáját éppen ekkor megalapozó német együttes fordítani tudott. A stoplis cipőket rosszkor tökéletesítette Adolf Dassler, hogy a II. világháborúból megmaradt doppingszerek újrahasznosításáról már ne is szóljunk. Puskás lőtt még egy gólt (Tóth Mihály passzából), fájdalom, az angol játékvezető, William Ling ezt nem adta meg.

MIÉRT NEM SIKERÜLT? Grosics nem volt csúcsformában a döntőben, a védelem tagjai mellett Bozsik is hibázott döntő pillanatban. Puskást éppen csak összedrótozták a fináléra, de „másfél” gólt szerzett, Czibort átvitte Sebes meglepetésként a jobb szélre, de gólt szerzett, Budai László teljesen elfáradt a torna végére, a kapitánnyal az összhangot nem találó Sándor Károly nem volt nevezve… Tóth Mihály a brazilok ellen jól játszott, a meccs után leütötték, ezért Uruguay ellen nem játszott, az NSZK ellen neki sem ment (Sebes elgondolása az volt, hogy a bal szélen ő fut majd Puskás helyett).

A zseniális csatár, Kocsis Sándor éppen akkor nem villogott, amikor erre a legnagyobb szükség lett volna (állítólag megsértődött amiatt, hogy Puskás beállt a döntőre félig egészségesen), és egyáltalán nem mellékesen ketten vagy hárman sem a saját ágyukban töltötték a döntő előtti éjszakát, hanem egészen más, férfiasan fárasztó tevékenységben vezették le a feszültséget. Másnap aztán a pályán már nem is fickándoztak… Eleve népünnepély volt a mieink szállodája mellett egész éjszaka, és mint Puskás elmondta, a kétgólos előny és az első meccs eredményének tudatában túlzottan is magabiztosak lettek. És amit ritkán emlegetnek: Hidegkuti és Kocsis is lőtt egy-egy kapufát, előbbi, az „Öreg” meg kihagyott egy irgalmatlan nagy helyzetet.

Nyilván lehetett volna a teljesen kimerült Zakariás helyett Kovács Imrét vagy Szojka Ferencet játszatni, de Sebes nem akart a bevált csapaton változtatni, erre nem is volt oka, elöl azért nem vetette be Csordás Lajost, Machos Ferencet vagy a rutinos Palotás Pétert.

De nézzünk kicsit mélyebben a történtek mélyére! A titokzatos doppingszerről, a Pervitinről írtunk már korábban, többen is tanúsítják, hogy használták ezt a nyugatnémetek.

Nagy hibát követett el a magyar vezetőség a cipőkkel (ez önmagában akkora nagy témakör, hogy erről később egy külön cikkel jelentkezünk), még nagyobbat azzal, hogy a torna előtt játékra jelentkező Nyers Istvánnal nem számolt Sebes, holott a „disszidens” balszélső az Interben a Serie A egyik legnagyobb csillaga lett, gólkirály, kétszeres ezüstcipős, egyszeres bronzcipős, később az AS Romában és a Barcelonában is játszott. És tudjuk, a sportban sincs ha, de ha a kommunista hatalomátvétel után nem menekül külföldre Kubala László…

Engedelmükkel megemlítenénk egy másik szélsőt is: a France Football a XX. század 16. legjobb francia futballistájának választotta meg Újlaki Józsefet, aki 1954-ben már a francia liga egyik legnagyobb sztárja volt – és francia válogatott, a Ligue 1 hetedik legjobb góllövője. Ő volt az utolsó, akit kiengedtek profinak…

HOGYAN TOVÁBB? Budapesten hatalmas felháborodást keltett a vereség, az utcákon tízezrek tüntettek, a játékososokat és a kapitányt kerülőutakon szállították haza. A „mag” viszont még jó ideig együtt maradhatott volna, ha az 1956 miatt és után nem vesz gyökeres fordulatot néhány klasszis élete. A következő világbajnokságon már csak Grosics Gyula, Bozsik József, Kárpáti Béla, Budai László, Szojka Ferenc és Hidegkuti Nándor lépett pályára az ezüstösek közül, le is bőgött a csapat.