Az iráni válogatott eleve turbulens belpolitikai helyzetből érkezett meg a katari világbajnokságra: a Masza Amini halála miatt kirobbant rendszerellenes zavargások szeptember közepe óta borítják lángba az országot, a játékosok a tiltakozókkal szolidaritásból nem énekelték a himnuszt az Anglia elleni első mérkőzés előtt, majd az otthonról érkező halálos fenyegetések árnyékában Wales ellen már igen, miközben több korábbi válogatott labdarúgót tartóztattak le Iránban. A tét tehát nem is lehetne nagyobb az Egyesült Államok elleni mérkőzés előtt: amelyik együttes győz, biztosan továbbjut!
Óriási lenne, ha továbbjutnánk a kieséses szakaszba, mindent megteszünk ennek érdekében. Jó előérzetem van – de ki tudja? Egy biztos, ha története során a válogatott először továbblép a csoportból, az szurkolóinkat és bennünket is roppant büszkévé tenne. |
És a történelem mintha ismételné önmagát, mert hasonlóan feszült és kiélezett helyzetben találkozott a két válogatott történetük első mérkőzésén, az 1998-as franciaországi világbajnokságon. Akkor, egy héttel a találkozó előtt a francia televízió levetítette a Lányom nélkül soha című amerikai filmet, amely az iráni élet kegyetlen körülményeiről szólt, mire a perzsa állam fontolóra vette, hogy tiltakozásul visszalépteti a válogatottat a tornáról, Ali Hámenei ajatollah pedig kijelentette, nem szeretné, ha a játékosok kezet fognának az amerikaiakkal. Irán végül nemhogy nem lépett vissza, a játékosok nemhogy nem fogtak kezet, de még fehér rózsát is adtak az amerikaiaknak a megbékélés jegyében…
Nem számít, mi a körítés, nem számít, hogy győznünk kell-e, vagy sem, mindig is nagy lesz a nyomás rajtunk, ezért intenzív mérkőzésre számítok. Az első két találkozónkon csak az utolsó mozzanatok hiányoztak a gólhoz, reméljük, ezúttal ezzel sem lesz probléma. Csapatunk szereti a nehéz helyzeteket és a kihívásokat, nagyon várjuk már a csatát. |
Ugyanakkor Steve Sampson, az amerikaiak akkori szövetségi kapitánya azt állítja, iráni kollégája, Dzsalál Tálebi később elárulta neki, hogy a mérkőzés szünetében iráni kormánytisztviselők jelentek meg a csapat öltözőjében, begyűjtötték a játékosok útleveleit, és azt mondták nekik, ha nem verik meg az Egyesült Államokat, nem látják őket szívesen Iránban, a családtagjaik pedig nem hagyhatják el az országot (a teljesség kedvéért meg kell említeni, hogy Tálebi nem erősítette meg Sampson állítását.)
A keddi mérkőzés kapcsán is megvolt a menetrend szerinti odaszúrás az amerikaiak részéről: az Egyesült Államok Labdarúgó-szövetsége közösségi oldalain ugyanis – az iráni tüntetők melletti szolidaritásból – úgy jelenítették meg az iráni zászlót, hogy kihagyták belőle az iszlám köztársaság emblémáját. Meglehet, az iráni állami média ezúttal nem a saját válogatottjuk visszalépését szorgalmazta, hanem az amerikaiak kizárását. Annyiban viszont eltér a két mérkőzés, hogy az amerikai játékosok ezúttal aligha tekinthetik politikai ellenfelüknek az iráni csapat tagjait, hiszen többségük kiállt hazájuk elnyomó rezsimje ellen – és nem csak a himnusz éneklésének megtagadásával –, szemben az 1998-as helyzettel, amikor az iráni válogatott egy emberként állt ki az ország kormánya mellett. Steve Sampson ezzel együtt azt tanácsolja kései utódjának, az amerikai együttest irányító Gregg Berhalternek, hogy csakúgy, mint az irániak, tüzelje játékosait a történelmi rivalizálással.
„Anno a FIFA és az amerikai szövetség azt kérte, csak a futballal foglalkozzunk, a politikával ne – mondta Steve Sampson a Time magazinnak, igaz, hozzátette, a hangsúlyt továbbra is sportszakmai megoldásokra kell helyezni. – Utólag belegondolva mégis kellett volna a politikával foglalkozni, mert minden rendelkezésre álló eszközt fel kell használni a csapat felkészítésére. Arra kell fókuszálni, mi történhet a pályán, ott kell ugyanis megnyerni a meccset.”
Önmagában pikáns párosítás az Irán–Egyesült Államok meccs, de azzal, hogy mind a két csapatnak van továbbjutási lehetősége, még inkább az, és ez alapjaiban határozhatja meg a találkozó összképét. Az irániak indulnak jobb pozícióból, hiszen pontelőnyük van az amerikaiakkal szemben, és azt már láthattuk tőlük, hogy ha kell, az első perctől kezdve tudják az időt húzni. Tartok tőle, hogy az iráni taktika alapját a játék tördelése jelenti. Az Egyesült Államok az eddigi két mérkőzésén intenzív, nem a védekezésre berendezkedő, helyzetteremtő futballt igyekezett játszani. Azért mondom, hogy igyekezett, mert azért ez nem mindig jött össze. Ha ezt a két taktikát összeeresztjük, látható, Iránnak miként éri meg a pontelőny megtartása, ezért az tenné a legjobbat a meccsnek, ha az amerikaiak egy góllal kimozdítanák a holtpontról a küzdelmet. Ebben a helyzetben viszont nagyon is látványos összecsapás kerekedhetne, mert azt is láthattuk, hogy ha akarnak, az irániak nagyon jó támadófutballt tudnak játszani. |
VILÁGBAJNOKSÁG, KATAR
CSOPORTKÖR
3. FORDULÓ
B-CSOPORT
20.00: Wales–Anglia (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
20.00: Irán–Egyesült Államok (Tv: Duna World) – élőben az NSO-n!
1. Anglia | 2 | 1 | 1 | – | 6–2 | +4 | 4 |
2. Irán | 2 | 1 | – | 1 | 4–6 | –2 | 3 |
3. Egyesült Államok | 2 | – | 2 | – | 1–1 | 0 | 2 |
4. Wales | 2 | – | 1 | 1 | 1–3 | –2 | 1 |