Kietlen sivatagi tájon haladt az újságírókkal teli busz a Dohától egyórányi autóútra eső Al-Hor városa felé, a fel-feltámadó szél időnként enyhe homokfuvallattal zavarta a kilátást. A csenevész bokrokkal szórványosan megtüskézett, végeláthatatlanul elterülő, élettelen vidéken csak itt-ott bukkant elő némely kőerődre emlékeztető magánpalota, elkerített üzem, autópálya menti hatósági építmény. A közelgő Katar–Ecuador mérkőzésnek és a világbajnoki rajt okozta rendhagyó állapotnak a megnövekedett forgalom mellett nem sok nyomát lehetett tapasztalni, ha csak nem számítom a magányos zászlóárust, aki még a dohai kihajtónál lobogtatta az utcasarkon reménytelenül bordó-fehér mintaáruját. Hogy buszunkkal egyre közelebb kerültünk a több mint hatvanezres Al-Bajt Stadionhoz, a sűrűsödő világbajnoki díszletek jelezték az út szélén, a mellettünk haladó autókban egy-egy katari mezes utas, helyi futballsztár reklámpólójába bújtatott gyerek alakja igazolta, nem tévedt el újra az indulás után járművünkkel valamiféle holdbéli köves-homokos építési területen keresztülporzó sofőr.
Európai szemnek szokatlan látvány, hogy az al-hori vb-stadion felé tartó út szélén egy burnuszos férfi térdelve imádkozik Mekka – és néha lopva az elhúzó szurkolói járművek – felé fordulva, az iszlám vallás azonban itt valóban meghatározza a mindennapokat. A médiaközpontban például egy oldalra nyíló folyosó fölött a következő tájékoztatást olvasni, a három lehetséges célpontot szépen, egymás alatt feltüntetve: „Toalett – Büfé – Imaterem”. A stadion bejáratánál díszesen beöltöztetett tevék és arab lovak sorakoztak, a betonplaccon kis csoport arab táncot járt.
Rendhagyó ez a torna, minden szempontból.
Ilyen a szurkolói szabadság: az indiai is lehet brazil
Az egyik, eddig kevéssé boncolgatott jelenség például a szurkolói mezőny szokatlan összetétele. Bár a vasárnapi nyitó mérkőzés előestéjén, a dohai Al-Biddánál kialakított Fan Festivalban zajló hivatalos megnyitóünnepségen rendkívül sokszínű volt a kavargó drukkerek tömege, a világbajnokságokon, Európa-bajnokságokon megszokott népes, együtt mozgó csoportoknak nyoma sem volt. Hiányzott a ködös albioni pubszellemet globális futballkellékké változtató angol drukkercsordák vonulása (kíváncsiak vagyunk, mit hoz a hétfő és az Anglia–Irán mérkőzés), a holland tábor narancssárga végtelenje és általában az erős európai jelenlét. Persze még szinte el sem kezdődött a torna, könnyen lehet, hogy megérkeznek idővel a vb állandó humán kellékei, azt ugyanakkor már az eddigi tapasztalatok alapján is bátran ki lehet jelenteni: a katari főként az egyéni, jómódban megcsendesedett, szupertehetős futballturisták világbajnoksága.
Illetve azoké a Katarban dolgozó vendégmunkásoké is, akik a stadionok éveken át tartó, sziszifuszinak tűnő, embert próbáló feladatát tisztességgel (és épségben) elvégezték, most pedig új, hálásabb szerepkörben szolgálják ki az általános igényeket. Ők lettek a valódi kötődés nélküli, jolly joker műszurkolók, vagy kedvesebben fogalmazva a szívbeli divatszurkolók, akik ugyanolyan lelkesen húzzák magukra egyik nap Brazília, a következő nap Németország, a harmadikon Argentína mezét. A kérdés olyannyira bosszantja a hagyományos viszonyokhoz szokott, konzervatív futballköröket, hogy az újonnan felbukkanó vendégrajongók miatt berzenkedő angolok panaszát Gianni Infantino, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöke is szóba hozta szombati sajtótájékoztatóján. Egyéb, hangzatosabb kijelentései miatt némiképp elsikkadt a svájci-olasz futballvezér üzenete, amely alapján a lelátón demokrácia van, szabad a választás. Konkrét példákra fordítva: egy indiai is lehet brazil, egy bangladesi is lehet uruguayi, egy pakisztáni is lehet holland, ha csak az aznapra választott szurkolói jelmezét nézzük.
A katari tábor katonás rendje
Ha már különös lelátói gyakorlatról van szó, érdemes rátérni a vasárnapi Katar–Ecuador mérkőzés egyik legszembetűnőbb furcsaságára: a katari B-középre. Amit az első félidőben a hazai kapu mögött felsorakozó, szektornyi bordó mezes – nincs jobb szó – szurkolókatona elővezetett, fegyelmezettebb és szigorúbb volt egy vezényszóra lépdelő hadtest masírozásánál. Egyenruha, egyentaps, egyenugrálás, egyenrigmus, egyenöröm. Jóindulatúan mondhatjuk, a megkoreografált lelátói egység mintapéldája volt ez, a mesterséges katari futballkultúra-építés módszereit ismerve azonban gyanakodhatunk, valóban spontán szakadnak-e ki a szinte szünet nélkül tapsikoló katariakból a pozitív érzelmek. Rosszindulattal pedig azt is megkérdezhetnénk, persze csak magunkban: ti ezért mennyit kaptok? Ellenpéldaként ott az al-hori futballstadionban valós futballszurkolóként viselkedő ecuadoriak mintája: ha volt miért, lelkesedtek, ha gólt rúgtak, ünnepeltek, ha nem történt semmi, csendben figyeltek. Ahogyan az az elmúlt bő százötven évben szokásban volt labdarúgó-mérkőzéseken.
Vasárnap először tapasztalhattam meg, milyen légkondicionált stadionban tartózkodni.
Tulajdonképpen egyszerűen meg lehet fogalmazni a lényeget: semmi különös. Az oldalvonal mellett látható lyukak, vagyis a fúvóberendezések vizuálisan sajátos körítést kínálnak, a hőmérsékletben kifejezhető hatást pedig a stabil 22-23 Celsius-fok mutatja, ám a valós változást ezen a szeles, amúgy sem kifejezetten forró délutánon kevéssé lehetett tapasztalni.
Viszont a katariaknak ezen a napon nem csupán a légkondicionáló-eszközök fújták a hátszelet, a félautomatává tett VAR-rendszer is őket segítette, amikor kezdés után nem sokkal az elsőre szabályosnak tetsző ecuadori gólt les miatt váratlanul érvénytelenné vált (itt jegyezzük meg, hogy a világbajnoki nyitó mérkőzés negyedik számú játékvezetője Kovács István nagykárolyi magyar bíró volt). Szóval amikor a katariakat kimentette a bajból a láthatatlan erő, megfordulhatott a fejünkben, hogy Tamim bin Hamad Al-Tani katari emír megtisztelő jelenlétében talán még a lesvonal is képes finoman elkanyarodni. Ilyesmiről azonban természetesen szó sem lehetett, a döntés tiszta volt, ahogyan az is, hogy ezen a napon a csillagokat is levásárolhatják az égről a katariak, akkor sem fogják megverni Ecuador válogatottját. Enner Valencia két gólja már a szünet előtt biztossá tette a forgatókönyvet, a 2–0-s végeredmény teljesen igazságos; Katart kíméletlenül szembesítette azzal, hogy a Copa Américával, Arany-kupával, európai potyameccsekkel kikövezett, kerülőutas felkészülés még akkor sem hozza el az igazi versenyképességet, ha minden légkondicionáló-készülék jó irányban áll.Az emír és a FIFA-elnök egy kottából olvasott
A mérkőzés előtt, a Morgan Freeman vendégszereplésével gazdagított – az ország és a világbajnokság történetét egyaránt látványosan bemutató – megnyitóünnepség részeként a katari emír is üdvözölte a jelenlévőket: „Katarból, az arab világból köszöntök mindenkit a labdarúgó-világbajnokság alkalmával. Milyen szép, hogy az emberek ilyenkor félretehetik azt, ami elválasztja őket egymástól. Együtt ünnepelhetik különbözőségüket és mindazt, ami összehozza őket.”
Elégedett mosollyal nyugtázhatta, hogy a sokéves háttérmunka meghozta látványos gyümölcsét. Az egység érzetét hangsúlyozó mondatait pedig nem sokkal később szinte szó szerint megismételte Gianni Infantino FIFA-elnök is. Ilyen a FIFA és Katar közös, habos boldogsága, amelyből jó esetben jut néhány pamacs a hétköznapi futballvilágnak is.
Már ha kér belőle.
A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN IDE KATTINTVA OLVASHAT!
VILÁGBAJNOKSÁG, KATAR
CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ
A-CSOPORT
Katar–Ecuador 0–2 (0–2)
Al-Hor, Al-Bajt Stadion, 60 000 néző. Vezette: Orsato (olasz)
Katar: al-Sib – al-Ravi, Huhu, Ab. Hasszan – Pedro Miguel, Budiaf, Hatem, H. Ahmed – al-Hajdosz (Vaad, 72.), Ali (M. Muntari, 72.), Afif. Szövetségi kapitány: Félix Sánchez
Ecuador: Galíndez – Á. Preciado, Félix Torres, Hincapié, Estupinán – Plata, S. Méndez, M. Caicedo (Franco, 90.), R. Ibarra (Sarmiento, 68.) – E. Valencia (Cifuentes, 78.), E. Estrada (K. Rodríguez, 90.). Szövetségi kapitány: Gustavo Alfaro
Gólszerző: E. Valencia (16., 31. – az elsőt 11-esből)