Fájdalmas vereségről írnak az örmények, akik már az írek ellen készülnek

R. D. P.R. D. P.
2025.10.12. 09:27
null
Az örmények nyolcasa, Eduard Szpercjan végigjátszotta a mérkőzést (Fotó: Kovács Péter)
Az örmény sportsajtó szerint rendkívül fájdalmas a vereség, amelyet a nemzet labdarúgó-válogatottja Magyarországtól szenvedett el szombaton a Puskás Arénában.

„Szívszorító” – ezt a jelzőt használta a szombati mérkőzést követően az ArmSport.am, amely kiemelte a két magyar gólszerzőt, Lukács Dánielt és Gruber Zsombort.

A News.am leginkább Jegise Melikjan szövetségi kapitány véleményével foglalkozott. A szakember megérdemeltnek nevezte Magyarország sikerét, noha csalódottságát is kifejezte. „Így is sok pozitívum van, amelyből építkezhetünk” – idézte Melikjan szavait az említett forrás.

„Az első kapott gól után két helyzetet is kialakítottunk, az egyenlítés azonban Tigran Barszegjan csapatkapitány lábában maradt” – fogalmazott az InterFootball.am a tudósításában.

Abban egyetértettek az örmény lapok, hogy nincs idő rágódni a vereség miatt, hanem minden erővel a keddi, írek elleni összecsapásra kell készülni.

EURÓPAI VILÁGBAJNOKI SELEJTEZŐ
F-CSOPORT, 3. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–ÖRMÉNYORSZÁG 2–0 (0–0)
Budapest, Puskás Aréna, 57 825 néző. Vezette: Chris Kavanagh (Dan Cook, Ian Hussin) – angolok
MAGYARORSZÁG: Tóth Balázs – Nego, W. Orbán, Szalai A., Kerkez (Dárdai M., 90.) – Schäfer, Styles (Vitális, 75.) – Bolla (Osváth, 75.), Tóth A. (Nagy Zs., 63.), Szoboszlai D. – Lukács D. (Gruber, 63.). Szövetségi kapitány: Marco Rossi
ÖRMÉNYORSZÁG: Avagjan – G. Harutjunjan (Miranjan, 86.), Sz. Muradjan, Pilojan – Hovhanniszjan, Ivu (K. Muradjan, 79.), Szpercjan, Tiknizjan – Bicsahcsjan (Szerobjan, 59.), Barszegjan (Ranos, 79.), Zelarajan (Sagojan, 59.). Szövetségi kapitány: Jegise Melikjan
Gólszerző: Lukács D. (56.), Gruber (90+4.)

A csoport másik mérkőzésén: Portugália–Írország 1–0

ONLINE KÖZVETÍTÉS ITT!

     
F-CSOPORT

M

Gy

D

V

L–KGkP
1. Portugália

3

3

9–2+79
2. MAGYARORSZÁG

3

1

1

1

6–5+14
3. Örményország

3

1

2

2–8–63
4. Írország

3

1

2

3–5–21

 

 

Legfrissebb hírek

Nagyszombatban játszik Ukrajnával a magyar válogatott – hivatalos

Magyar válogatott
1 órája

Dicstelen szereplésről írt a szerb sajtó a Ferencváros elleni Európa-liga-búcsú után – lapszemle

Európa-liga
2026.07.17. 07:12

Így győztük le Brazíliát a Goodison Parkban az 1966-os világbajnokságon

Népsport
2026.07.15. 12:05

Nem várt összeomlásról írtak a francia lapok az elődöntős kudarc után

Foci vb 2026
2026.07.15. 09:12

Kolosszális Rodri, felejthetetlen spanyol show – lapszemle az első vb-elődöntő után

Foci vb 2026
2026.07.15. 09:09

„Cristiano Ronaldo könnyek között vett búcsút a világbajnokságtól” – lapszemle a portugálok búcsúja után

Foci vb 2026
2026.07.07. 11:45

Az öt legjobb, aki nem nyert vb-t – Kocsis Sándor is szerepel a listán!

Foci vb 2026
2026.07.02. 08:43

„Nincsenek már szavak” – az argentin sajtó Messit ünnepli a rekorddöntés után

Foci vb 2026
2026.06.23. 12:54