33 éjszaka – Malonyai Péter jegyzete

Teljesen igaza van Carlo Ancelottinak, a világbajnokságot nem az első meccsen kell megnyerni. Carletto vagy Don Carlo (ahogy tetszik) ezzel utasította vissza a brazil csapatot vehemensen támadó kritikusokat. Kétségtelen, a Marokkó elleni produkció messze volt attól, amivel az első globális világbajnokságon (tévé), 1970-ben belopta magát a futballkedvelők szívébe a selecao, s ez nem magyarázható azzal, hogy ma már a futball nem játék (valódi és átvitt értelemben egyaránt).

Arról nem beszélve, hogy elsőként azonnal az a csapat volt az ellenfél, amelyik négy esztendeje negyedik lett, míg a brazilok a nyolc között búcsúztak. Ezt csak azért, mert a nagy tornák végeredménye sohasem a drukkerszív szerint alakul, ha így lenne, mi 1934 és 1986 között csak a részvétel jogán kilencszeres világbajnokok lennénk, miközben még akkor sem lettünk, amikor illett volna (1954). Ami pedig a brazilokat illeti, ők legutóbb 2002-ben nyertek, azaz több mint két évtized telt el, mindössze egy negyedik helyre futotta azóta tőlük, az is rendezőként (2014), megspékelve a gyászos elődöntővel (Németország: 1–7).

Ezzel csak azt akarom mondani, hogy a múlt semmire sem garancia (mi aztán igazán tudjuk), leginkább tanulni kell belőle, de ha valamikor, mostanában igazán jelen idejű műfaj a sport, hát még a labdarúgás. Így aztán várjunk azzal, hogy elparentálunk egy-egy csapatot, a brazilokat különösen. Ha már említettem Ancelotti kapitány olasz és spanyol becenevét, jó tudni, hogy Diva Whispererként (Suttogó Díva) is emlegetik, a kifejezést leginkább arra használják, aki képes kezelni és hatékonyan együttműködni a túlzottan nagy egóval, különc viselkedéssel vagy szeszélyes természettel megáldott sztárokat. 

A várakozás persze nagy, a brazil államfő, Luiz Inácio Lula da Silva hozza a szokásost. Videóüzenetben közölte, hogy a játékosoknak minden meccsen a népre gondolva kell küzdeniük, miközben Brazíliának szüksége van a hatodik világbajnoki címre. A világpolitikai helyzetet nézve nem csupán Brazíliának, de egyelőre maradjunk annyiban, hogy még harminchármat alszunk, csak a döntőig.
Magyarán, hosszú még a torna, a férfiak átlagéletkorát tekintve annak is örülhetek majd, ha megérem a végét. 

(Ennyi túlzás talán belefér.) 

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!