A Premier League kommentátora bízik egy brazil–angol negyeddöntőben, és Argentína címvédését sem zárja ki

„Lényegében most kezdődik a világbajnokság, főleg ha azt nézzük, hogy sokáig harminckét csapatos vb-ket láthattunk az elmúlt két-három évtizedben – kezdte Márkus Ádám a Premier League egyik állandó kommentátora. – Most pedig ugye ennyien maradtak, sőt már kiestek többek között a németek vagy a hollandok. Nagyon izgalmas, baromi feszült volt mindegyik mérkőzés idáig. Minimálisak a különbségek, és nemcsak a tizenegyespárbajoknál, hanem már előtte is. Úgyhogy szerintem a fesztiválhangulatból most érkezünk meg valóban az igazi véres mérkőzésekhez.”
Az NSO Tv videójából az is kiderül, Márkus Ádám mely csapatokat várja a legjobb négy közé, az is, hogy kit nem, de elárulta, hogy mennyire adja számára vissza a televíziós közvetítés a világbajnokság hangulatát.






