Elkészült az NB II sorsolása, a DVTK Nagykanizsán kezd

F. B.F. B.
2026.06.30. 16:59
null
A Nagykanizsa újoncként szerepel az NB II-ben (Fotó: Kovács Péter)
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) kisorsolta a labdarúgó NB II 2026–2027-es idényének menetrendjét.

Az MLSZ felhívta rá a figyelmet, hogy az NB II 16 csapatos mezőnyében 10 olyan klub található, amely korábban szerepelt az NB I-ben. Az élvonaltól két kelet-magyarországi csapat búcsúzott (DVTK, Kazincbarcika), míg az NB III mindkét feljutója (Nagykanizsa, Gyirmót) a nyugati országrészből érkezett, így a mezőnyben hét kelet-magyarországi és hét nyugat-magyarországi klub mellett két fővárosi együttes szerepel.

Az elmúlt évekhez képest változás, hogy ezúttal már csak a bajnok jut fel biztosan az élvonalba, míg a második helyezett az NB I 11. csapata ellen játszik osztályozót. Az utolsó két helyezett változatlanul kiesik az NB III-ba.

Az 1. fordulóban mindkét feljutó hazai pályán szerepel, az FC Nagykanizsa ráadásul a DVTK-t fogadja, míg a Gyirmót FC Győr vendége az Aqvital FC Csákvár lesz.

NB II, 2026–2027

AZ ELSŐ HÁROM FORDULÓ MENETRENDJE

1. FORDULÓ
Július 26., vasárnap
Gyirmót FC Győr–Aqvital FC Csákvár
Videoton FC Fehérvár–HR-Rent Kozármisleny
BVSC-Zugló–Kolorcity Kazincbarcika SC
Tiszakécskei LC–Szeged-Csanád Grosics Akadémia
FC Ajka–Kecskeméti TE
Soroksár SC–Mezőkövesd Zsóry FC
Szentlőrinc–Karcagi SC
FC Nagykanizsa–DVTK 

2. FORDULÓ
Augusztus 2., vasárnap
Aqvital FC Csákvár–FC Nagykanizsa
DVTK–Szentlőrinc
Karcagi SC–Soroksár SC
Mezőkövesd Zsóry–FC Ajka
Kecskeméti TE–Tiszakécskei LC
Szeged-Csanád GA–BVSC
Kolorcity Kazincbarcika SC–Videoton FC Fehérvár
HR-Rent Kozármisleny–Gyirmót FC Győr

3. FORDULÓ
Augusztus 9., vasárnap
Gyirmót FC Győr–Kolorcity Kazincbarcika SC
Tiszakécskei LC–Mezőkövesd Zsóry
BVSC–Kecskeméti TE
Videoton FC Fehérvár–Szeged-Csanád GA
FC Ajka–Karcagi SC
Soroksár SC–DVTK
Szentlőrinc–FC Nagykanizsa
Aqvital FC Csákvár–HR-Rent Kozármisleny

A további fordulók menetrendjét itt ismerhetik meg!
 

 

Legfrissebb hírek

NB II: Szentlőrinc–Aqvital FC Csákvár

Labdarúgó NB II
1 órája

NB II: Karcagi SC–Tiszakécskei LC

Labdarúgó NB II
1 órája

Videoton: akadnak nyugtalanító tények, nem árt az óvatosság a brit befektetővel

Labdarúgó NB II
10 órája

A KTE a ráadásban lőtt góllal verte meg a Vidit, csak döntetlenre volt képes a DVTK – ez történt szombaton az NB II-ben

Labdarúgó NB II
23 órája

Szegeden is nyert az újonc Gyirmót

Labdarúgó NB II
23 órája

Három pontot ért az idény első kövesdi gólja

Labdarúgó NB II
23 órája

Potya gól után döntetlenre kapaszkodott vissza a DVTK

Labdarúgó NB II
23 órája

Kazincbarcikán zsinórban a negyedik vereségét szenvedte el a Kozármisleny, lemondott a vezetőedzője

Labdarúgó NB II
23 órája