Panaszt nyújt be Irán a FIFA-nál a vb-n őket érő igazságtalanságok miatt

K. T.K. T.
2026.06.19. 11:39
null
A csökkentett látszámú iráni stáb, a bal szélen Amir Galenui szövetségi kapitánnyal (Fotó: Getty Images)
Megint nem utazhat el mexikói bázisáról időben az Egyesült Államokba az iráni válogatott. Az ázsiai ország labdarúgó-válogatottja már az első körben, Új-Zéland ellen sem érkezhetett meg időben a találkozó helyszínére, majd a meccs után azonnal el kellett hagynia az USA-t, ezúttal pedig a Belgium elleni találkozóra nem utazhat az előzetesen eltervezett időpontban.

Irán hivatalos panaszt kíván benyújtani a FIFA-hoz „a szervezők által bevezetett korlátozások” miatt, miután közölték a világbajnokságon részt vevő delegáció vezetőivel, hogy csak 24 órával a vasárnapi, Belgium elleni, roppant fontos mérkőzés előtt érkezhetnek Los Angelesbe, a meccs helyszínére.

Irán már az első, Új-Zéland elleni találkozó előtt is hasonló helyzetbe került, majd a mérkőzést követően azonnal vissza kellett utaznia mexikói főhadiszállására. 

„Nincs itt a szövetségünk, nincsenek itt a vezetőink és a médiánk sem, ahogy a FIFA és a szervezők kezelnek bennünket, azzal a legelnyomottabb csapattá tesznek minket a világbajnokságon” – idézte akkor a The Guardian az irániak szövetségi kapitányát, Amir Galenuit.

Irán kénytelen panaszt tenni a FIFA-nál, miután tájékoztatták arról, hogy – akárcsak az Új-Zéland elleni 2–2-es döntetlen előtt – ezúttal sem érkezhet meg két nappal a belgák elleni mérkőzést megelőzően az Egyesült Államokba. 

A pénteken kiadott közleményében a szövetség azt írja: „Az Iráni Labdarúgó-szövetség úgy véli, hogy az ilyen korlátozások ellentétesek azzal az elvvel, hogy minden résztvevő csapat számára egyenlő feltételeket biztosítsanak, és negatívan befolyásolhatják a csapatok felkészülését. Következésképpen a szövetség hivatalosan is kifejezi elégedetlenségét, és hivatalos panaszt nyújt be a FIFA-hoz a megfelelő csatornákon keresztül. Ezen korlátozások ellenére Irán válogatottja folytatja felkészülési programját, és továbbra is teljes mértékben a Belgium elleni mérkőzésre összpontosít.”

Foci vb 2026
2026.06.16. 09:07

„Elnyomott csapat lettünk, katasztrófa, ahogy a FIFA kezel minket” – kiakadtak az irániak

A szövetségi kapitány és Taremi is felháborodását fejezte ki, Infantinóval is találkoztak, viszont a szurkolók melléjük álltak.

 

Legfrissebb hírek

Infantino-terv: Michel Platini szerint a FIFA elnöke megbukott

Minden más foci
12 órája

Infantino egyre nagyobb bajban, az UEFA büntetőeljárást indítana vele szemben

Minden más foci
2026.08.27. 19:15

Infantino-terv: az olasz szövetség megvonta a támogatást a FIFA-elnöktől

Olasz labdarúgás
2026.08.26. 17:08

Infantino-terv: az UEFA visszavonhatja a FIFA-tornák bojkottjára vonatkozó fenyegetését

Minden más foci
2026.08.26. 15:47

„Elég volt!” – fakadt ki a klasszis Infantino ellen; CR árulkodó arckifejezése

Minden más foci
2026.08.25. 10:53

Kiosztotta a büntetéseket a FIFA a vb-döntőn balhézó argentinoknak

Foci vb 2026
2026.08.21. 16:45

Szülőhazájában lett szövetségi kapitány Patrick Vieira

Minden más foci
2026.08.18. 16:04

Csányi Sándor súlyosnak és elfogadhatatlannak tartja az Infantino-tervet

Minden más foci
2026.08.18. 15:00