Georges Leekens: Most csoda történt velünk, de ebben nem lehet újra bízni

– Amikor a lefújás előtt néhány perccel Szenegál két góllal vezetett, mire gondolt? Netán arra, hogy innen már nincs visszaút?
– Abban a pillanatban reménytelennek tűnt a helyzet – mondta a lapunknak adott exkluzív interjúban Georges Leekens, aki első kapitányi időszakában kijuttatta Belgiumot az 1998-as franciaországi világbajnokságra. – Szenegál nagyon jó csapat, elképesztően dinamikusan játszott. Szervezett, gyors, erős, bátran futballozó válogatott, és egyáltalán nem volt bennem olyan érzés, hogy innen lehet még visszaút… Mégis lett! Ilyen szerencséje egy csapatnak csak egyszer van egy tornán. Erre nem lehet alapozni. Most minden belgának el kell mennie a templomba, gyújtania egy gyertyát, és megköszönni a segítséget odafentről. Ez a mérkőzés rengeteg kérdést felvetett bennem.

– Éspedig?
– Meg kell nézni, mi vezetett odáig, hogy ekkora bajba kerüljön a csapat. Hol voltak a hibák? Miért tűnt úgy hosszú ideig, hogy Szenegál jobban akarja a továbbjutást? Miért nem működött a belga játék? A továbbjutás óriási fegyvertény, de ez a mérkőzés egyben figyelmeztetés is. És ezt komolyan kell venni.

– Belgium mégis győzött, és ez sok mindent elárul a csapat karakteréről is, nem?
– A minőségi játékosok jelenléte döntő pillanatban aranyat ér. A keretben több olyan futballista is van, aki egyetlen megmozdulással képes megváltoztatni egy-egy mérkőzést. Romelu Lukaku, Kevin De Bruyne, Thibaut Courtois – ők nem véletlenül tartoznak hosszú ideje a világ élvonalához. Romelu Lukaku ezúttal is gólt szerzett, megérezve, hová kell érkeznie. Kevin De Bruyne akkor is veszélyes, ha nem élete legjobb mérkőzését játssza. Thibaut Courtois pedig olyan kapus, aki egyetlen védéssel életben tartja a csapatot.

– Annak idején Kevin De Bruyne önnél mutatkozott be a válogatottban, Romelu Lukaku szintén a kapitánysága idején szerezte az első válogatott góljait. Eszébe jut egy ilyen este után, hogy ön volt az, aki mély vízbe dobta őket?
– Sok fiatalnak adtam akkor lehetőséget, és bevallom, a játékosok olyanok számomra, mintha a saját gyerekeim lennének. Láttam őket felnőni, láttam, ahogy elindulnak a válogatottal egy úton, és hogy milyen elképesztő karriert futnak be. Ez az edzői munka legszebb része. Amikor a Szenegál elleni meccset lefújták, hátradőltem, és nem szégyellem, némileg elérzékenyültem. Látom őket a világbajnokságon harcolni, szenvedni, aztán valahogy mégis talpon maradni – az emberben óhatatlanul előtörnek az emlékek. Tudom, honnan indultak, mennyit kellett tanulniuk. Egy edző nemcsak taktikát ad, hanem bizalmat is. Ha egy fiatal játékos érzi, hogy hisznek benne, szárnyakat kaphat.

– Hogy tetszik eddig a világbajnokság?
– A vb nekem még mindig különleges esemény, beállítom az órát hajnalra, és felkelek meccset nézni. Kifejezetten jó iramú mérkőzések vannak, fordulatok, dráma, olyan csaták, amelyek után az ember még sokáig nem tud elaludni.

– Nem tervezte, hogy elutazik az Egyesült Államokba, hogy a helyszínen nézzen meg néhány mérkőzést?
– Tervben volt, csakhogy korábban dolgoztam Iránban, és ebben a világban az ember sosem tudhatja, ebből lehet-e kellemetlensége a beutazásnál. Nem akartam bizonytalanságot, nem akartam ott állni valahol egy repülőtéren, hogy akkor most beengednek vagy sem. Inkább idehaza maradtam.

– Ha már Irán… Legutóbb a Traktor SC kispadján ült, de miért ért véget az a munka?
– Finoman fogalmazva is forró volt a helyzet. Nemcsak a politikai légkör volt ingoványos, hanem a klubon belül is történtek olyan dolgok, amelyek nagyon megnehezítették a munkát. Pedig a hangulat fantasztikus volt: a hazai mérkőzéseinken nyolcvanezren zsúfolódtak össze a lelátón, és a környező hegyek oldaláról is figyelték a meccset.

– A magyar válogatott kispadján sem ült sokáig. Ez mennyire maradt fájó pont?
– Jó lett volna hosszabb ideig kapitánynak lenni, de az edzők élete ilyen. Talán abban hibáztam, hogy túl sok játékost próbáltam ki, de mindig azt kérdezem: mire valók a felkészülési találkozók, ha nem erre? Négy mérkőzés után nehéz bármit is felépíteni. Leginkább azt sajnálom, hogy Magyarország nincs ott a világbajnokságon.

– Milyennek látja a jelenkori magyar válogatottat?
– Szoboszlai Dominik olyan futballista, aki vb-szinten is különbséget jelenthet. Nemcsak a rúgótechnikája kiváló, hanem van kisugárzása, felelősséget vállal, vezérként viselkedik. Egy szövetségi kapitánynak szüksége van ilyen futballistákra, mert a pályán nem lehet mindent az oldalvonal mellől irányítani. Kell valaki, aki a pályán vezeti a csapatot. Rajta kívül a védelem bal oldalán Kerkez Milost látom ilyennek, elöl pedig Varga Barnabást, akinek a játékát lenyűgözve figyeltem az elmúlt két évben. Különleges csatár. A képességei alapján erős európai bajnokságban is megállta volna a helyét, szerintem kár, hogy az AEK Athént választotta.

– Belgium a legjobb tizenhat között a társ­házigazda Egyesült Államokkal találkozik. Mire számít?
– Az Egyesült Államok rendkívül kellemetlen ellenfél, fizikailag erős, hazai környezetben játszik, óriási energiával futballozik majd. A belga együttesnek nem szabad megint arra várnia, hogy az utolsó percekben történik valami. Ezen a nagy tornán egy csoda belefér, de kettőben már nem lehet bízni.

– Mi lehet a belga továbbjutás kulcsa?
– Józanabb futball, nagyobb koncentráció, s hogy a kulcsjátékosok ismét villanjanak. Belgium futballjában megvan a minőség, de most már minden hiba drágább lesz.