Negyvenéves átkot megtörve történelmet írhat az angolok ellen a mexikói válogatott

Négy győzelem, 8–0-s gólkülönbség – első pillantásra olyan mérleg, amelynek láttán Mexikóvárosban már csak azt kellene eldönteni, melyik teret zárják le az ünneplő tömeg előtt. Csakhogy a mexikói válogatott történetében a legnehezebb lépés mindig a negyeddöntő előtti. Az ország negyven éve vár arra, hogy a csapat ismét eljusson a világbajnokság legjobb nyolc csapata közé, és a korábbi nemzedékek újra meg újra ugyanennek az akadálynak ütköztek neki. A mezőny bővítése plusz egy fordulót jelent a vb-programban, ám a lényegen ez sem változtat: Mexikó számára nem a nyolcaddöntő elérése a történelmi siker, hanem e meccs megnyerése. 

NAGY MECCSEK MEGNYERÉSÉRE IS KÉPES A HÁZIGAZDA

Az Ecuador elleni 2–0 megmutatta, mire képes Javier Aguirre szövetségi kapitány együttese, és felvezette azt a mérkőzést, amelyen ezt a világ egyik legerősebb válogatottjával szemben kell megismételnie. Bizakodásra adhat okot, hogy Guillermo Fontes Salazar, a mexikói leányválogatottak mellett dolgozó videóelemző szerint az ecuadoriak ellen az elmúlt évek legjobb mexikói teljesítményét láthattuk.

„Legalább három-négy éve nem tapasztaltam ennyire határozott fellépést a nemzeti csapattól – mondta a Nemzeti Sportnak a szakember, aki jelenleg az U20-as válogatott felkészülését segíti. – Támadásban és védekezésben is lenyűgöző volt a szervezettség és rugalmasság, a vonalak között végig szűk maradt a távolság. Megkockáztatom, hogy Mexikó labdás játéka az elmúlt tíz év legjobbja volt: a futballisták kimozgatták az ecuadori védőket, majd eredményesen támadták a mögöttük nyíló területeket. Korábban bennem is felvetődött, elég jó-e ez a csapat az ilyen meccsek megnyeréséhez, ám megmutatta, hogy képes rá. Ettől még a valódi cél nem változott: be kell jutni a negyeddöntőbe.”

Ecuador legyőzésével hosszú sorozat szakadt meg, Mexikó negyven esztendeje nem nyert kieséses vb-párharcot, a lélektani mérföldkő azonban továbbra is a negyeddöntő – amelybe Anglia legyőzésével vezet az út.

„Ez lehet Mexikó legfontosabb mérkőzése az elmúlt negyven évben, sőt talán a mexikói futball történetében is. Hazai pályán játszunk nagy múltú ellenféllel szemben, ennél jobb helyzetet elképzelni is nehéz ahhoz, hogy végre elűzzük a démonainkat. Az Azték Stadion hatása különleges, Mexikó rendkívül ritkán veszít meccset benne. Ecuador ellen is érezhető volt, amint a közönség nyomást gyakorol az ellenfélre, a csapat átviszi az energiát a pályára. Nem gondolom, hogy Mexikó jobb Angliánál, semleges helyszínen egyértelműen az angolok lennének a favoritok, Mexikóvárosban viszont a jó forma, a közönség és a körülmények miatt szerintem ötven-ötven százalék az esély. Az elvárás megnőtt, de a hazai légkör inkább motiváció, semmint bénító teher.”

Az Azték Stadion legendája azonban önmagában nem szerel le egy angol támadót, a ritkább levegő pedig nem végez emberfogást Jude Bellinghaméken. Szakértőnk szerint a magaslat jelentősége a modern futballban csökkent, de nem szűnt meg.

„A magasság ma kevésbé meghatározó tényező, mint régen, mert rengeteget fejlődött a játékosok erőnléti felkészítése és az utazások megtervezése. Az európai csapatok tökéletesen felkészülnek, ettől még a mexikóvárosi magaslat kezelése a szervezetnek kihívást jelent. Több erőnléti edző szerint a két nappal korábbi érkezés rosszabb is lehet az egy nappal korábbinál, mert ennyi idő nem elég az alkalmazkodáshoz. Angliának tehát a levegővel és a közönség folyamatos nyomásával is meg kell küzdenie. Ezek külön-külön talán nem döntenek, együtt azonban igenis számíthatnak.”

A hibátlan mérleg ellenére Mexikó játéka nem volt tökéletes. Ecuador ellen viszont már több ideig birtokolta a labdát, területet nyert és mélységet adott a támadásainak.

„A torna elején csapatunk nem mindig tudott hosszú labdabirtoklási szakaszokat kialakítani és gyors kombinációkkal eljutni a támadóharmadba. A vb nyitó meccsén Dél-Afrika mélyen védekezett és ellentámadásokra épített, ezért Mexikónak kezdeményeznie kellett. Dél-Korea ellen sok gond volt a direktebb játékkal és a mélységi futásokkal, az ellenfél kapusának hibája nélkül alighanem gól nélküli döntetlennel ért volna véget a meccs. Ecuador ellen már sokkal jobban mozgatta a csapat a labdát, hosszabb támadásokat vezetett és jó kombinációkkal jutott át a vonalakon, miközben a védekezés minden pillanatban fegyelmezett volt. A szélső Roberto Alvarado labda nélkül visszalépett a védősorba, így a csapat öt emberrel védekezett, nagyon kis távolságokkal – ez az egyik fő oka annak, hogy Mexikó még nem kapott gólt. Anglia ellen viszont labdaszerzés után is pontosnak kell lennie, mert a támadó felfogásban futballozó vetélytárs mögött megnyílhatnak területek a kontrához.”

ÓRIÁSI KIHÍVÁS LESZ HARRY KANE FÉKEN TARTÁSA

Mindamellett a stabil védekezésben is akad támadható pont. Guillermo Fontes Salazar szerint a legnagyobb veszély mexikói labdavesztéskor alakulhat ki.

„A tizenhatoson belüli védekezés nagy kihívás lesz, hiszen Harry Kane világklasszis center, Jude Bellingham pedig remekül kitűnően mélységből a kapu elé. Mexikó eddig jól kezelte a szélről és a mélyebb területekről érkező beadásokat, engem mégis az aggaszt leginkább, mi történik, ha az ellenfél térfelén veszítjük el a labdát. A belső védőink nem elég gyorsak az ilyen helyzetekhez, amikor ötven-hatvan métert kell a saját kapujuk felé futniuk, Angliának ellenben megvannak a szélsői és a második hullámból érkező középpályásai ahhoz, hogy ezt megbüntesse. Javier Aguirre ezért általában csak az egyik szélső hátvédet engedi fel: a balhátvéd Jesús Gallardo előrelép, Julián Quinones befelé húzódik, a jobb oldalon pedig Jorge Sánchez vagy Israel Reyes biztosít – ez teremti meg az egyensúlyt és a labdavesztések elleni biztonságot. Ugyanakkor ezen a meccsen a legkisebb figyelmetlenség is sokba kerülhet.”

Az elemző elsősorban türelemjátéknak képzeli el az Anglia elleni találkozót, amelyben Mexikónak nem a területért, hanem a veszélyes területek lezárásáért kell harcolnia. A négy mérkőzésen látott fegyelmezett futballnak ez lehet a legkeményebb próbája, hiszen az angolok egyetlen rossz helyezkedést vagy későn felismert passzsávot is könyörtelenül kihasználhatnak. A mexikóiaknak ezért nem látványosnak, hanem kellemetlennek kell lenniük – és mindenekelőtt meg kell akadályozniuk, hogy a mérkőzés az ellenfél által kedvelt ritmusba gyorsuljon.

„Az első tíz-tizenöt percben lehet értelme a magas letámadásnak, ennél hosszabb ideig azonban nem látom reálisnak. A mérkőzés nagy részében középmagas vagy mély blokkban kellene védekezni, ebben volt eddig a legerősebb a csapat. Nem probléma, ha Anglia többet birtokolja a labdát, ha nem tör be veszélyesen a tizenhatoson belülre és nem alakít ki jó lövőhelyzetet. A belső passzsávokat le kell zárni, a labda védők mögé ívelésénél pedig tökéletes koncentrációra lesz szükség. Mexikónak le kell lassítania az angolok tempóját, mert a csapongó játék az ellenfélnek kedvezne. Átmenetekkel teli mérkőzésen az angol gyorsaság és egyéni képességfölény túl sok területet eredményezne, amit jó lenne elkerülni. Egységesnek és türelmesnek kell maradni akkor is, ha hosszabb időszakokra le kell mondani a labdáról.”

Labdaszerzés után Raúl Jiménez lehet az első kapaszkodó: megtartja az előreadott labdát, időt nyer társainak, majd a kapu előtt is felbukkan. A 35 éves középcsatár szerepe különösen felértékelődhet egy olyan mérkőzésen, amelyen Mexikónak várhatóan kevés hosszabb támadása lesz, ezért minden labdaszerzésből a lehető legtöbbet kell kihoznia.

Negyven év elteltével tér vissza az angol válogatott az Azték Stadionba, ám szurkolótábora már alig emlékeztet az akkori félelmetes hírű brigádra – írja az El País. Az 1986-os mexikói tornán a kopaszra nyírt, pólóinges angol huligánok Monterreyben és Mexikóvárosban is verekedésekbe keveredtek, az Argentína elleni negyeddöntőre ezért kétezerötszáz rendfenntartót küldtek biztosítani, ami huszonöt százalékkal meghaladta a többi mérkőzésre kivezényeltek számát. Azóta szigorú stadionkitiltásokkal, kamerarendszerekkel és büntetésekkel szorították vissza az erőszakot. A mostani világbajnokság előtt 1984 kockázatosnak minősített drukker útlevelét vonták be ideiglenesen, ezért nem utazhattak el a tornára. Az angol rendőrség az Egyesült Államokban tapasztalt szurkolói viselkedést példásnak nevezte: erőszakról nem érkezett jelentés, az öt letartóztatásból is csak kettő kapcsolódott vb-mérkőzéshez. A brit külügy ugyanakkor mobiltelefon-lopásokra és italok „pancsolására” figyelmeztette a Mexikóvárosba érkezőket, az angol válogatott pedig titokban tartja szállodája helyét, nehogy a mexikói drukkerek éjszakai szerenáddal zavarják meg a pihenését. A régi utcai csaták helyett most inkább Liam Gallagher és a Maná énekese üzenget egymásnak – az angol tábor hangját pedig a Wonderwall, a Sweet Caroline és a Three Lions adja.

„Raúl Jiménez a mexikói támadójáték egyik legfontosabb láncszeme, mert meg tudja tartani a labdát és szabályozni az akciók ritmusát. Visszalép a középpályára, megjátszhatóvá válik, és időt hagy a csapatnak a felzárkózásra. Közben a középhátvédekkel is felveszi a harcot, jól fejel, le tud fordulni az őrzőjéről és távolabbról is veszélyes. Rendkívül intelligensen mozog a pályán, pontosan érzi, mikor kell lassítania vagy továbbvinnie a támadást. Julián Quinones más típusú fegyver: rávezeti az ellenfélre a labdát, megveri az emberét, és befelé húzódva létszámfölényt teremthet középen. Roberto Alvarado a beadásaival és az egy az egy elleni játékával segíthet, miközben védekezésben is fegyelmezett, Érik Lira pedig védekező középpályásként a tempó diktálásában, a labdakérésekben és a labdakihozatalt segítő helyezkedésben végez kiváló munkát.”

A kezdőcsapat legizgalmasabb kérdése Gilberto Mora szerepeltetése, az angolok ellen ugyanis a kreativitásnál többet érhet az erő. Javier Aguirre döntése, amely szerint beveti-e a szupertehetségnek tartott középpályást vagy a cserék közé nevezi, sokat elárul majd arról, bevállalós vagy éppen óvatos tervvel készül.

„Tizenhét éves létére kiválóan érti, hol nyílnak meg a területek, hogyan lehet előrejuttatni a labdát és miként teremthet játékkapcsolatot a társakkal. Csehország és Ecuador ellen kezdőként remekelt: helyzeteket alakított ki és passzokkal bontotta meg a vonalakat. Az Anglia elleni meccs intenzitása azonban problémát jelenthet neki, alacsony termete miatt a párharcokkal meggyűlhet a baja. Ha Javier Aguirre védekező felfogást és középmagas, netán mély blokkot tervez, talán nem Gilberto Mora a legjobb megoldás. Luis Romo erősebb a párharcokban, Érik Lira is sokat hozzátesz a védekezéshez, valamint Edson Álvarez szerepeltetése is logikus lehet. Jude Bellinghammel és Declan Rice-szal szemben rengeteg ütközés várható. Javier Aguirrének arról kell döntenie, a kreativitást vagy a védekező biztonságot helyezi-e előtérbe.”

Az elemző a játékosok nagyszerű teljesítményét a szövetségi kapitány felkészültségével magyarázza.

„Nagyon elégedett vagyok a munkájával. Pontosan úgy kontrollálta a mérkőzéseket, ahogyan szerette volna, és mindenekelőtt megszervezte a védekezést. Korábbi világbajnokságain fájdalmas vereségeket szenvedett, de tanult a kétezerkettes és a kétezertízes tornából is: óvatosabban kezeli az ellenfeleket, valamint a meccsek szakaszait. Négy egymást követő vb-mérkőzést megnyerni, nyolc gólt szerezni és egyet sem kapni önmagában sokatmondó. Ismerem a stáb néhány tagját, és tudom, mennyi munkát fektettek a felkészülésbe. A játéktervekben visszaköszön a rugalmasság: a csapat érzi, mikor kell támadóbban játszania, mikor kell növelnie az intenzitást, illetve mikor kell mélyebbre húzódnia. A szövetségi kapitány és stábja eddig kiváló munkát végzett, most az a kérdés, a legfontosabb estén is sikerül-e mindezt megismételnie.”

A FUTBALL HOZZA CSAK IGAZÁN ÖSSZE AZ ORSZÁGOT!

A szakmai közeg már jó tornáról beszél, Guillermo Fontes Salazar szerint azonban a nyolcaddöntő inkább kötelesség, a negyeddöntő lenne a történelmi áttörés.

„A futballban dolgozók úgy látják, Mexikó eddig teljesítette azt, amit általában szokott: eljutott a tizenhat közé. A válogatott ebben következetes, a katari torna kivételével hosszú időn át rendszeresen továbbjutott a csoportjából. A kieséses mérkőzések megnyerése azonban mindig problémát okozott, és Ecuador előtt ezerkilencszáznyolcvanhatban, Bulgária ellen sikerült ilyen meccsen győzni. Egyelőre jó világbajnokságról beszélhetünk, de az igazi feladat még hátravan. A negyeddöntő jelentené azt, hogy Mexikó valóban teljesítette a történelmi célját, utána lehetne álmodni elődöntőről vagy döntőről. Ha nem sikerül, az összkép akkor is pozitív marad, mégis hiányozna az utolsó pipa a listáról. Bízom benne, hogy a válogatott történelmet ír, mert a játékosok, a szakmai stáb, a szövetség és az emberek is megérdemelnék a sikert. Mexikóban imádjuk a futballt, szinte semmi más nem tudja úgy összehozni az országot, mint ez a játék.”

Mexikó nemcsak a pályán döntögeti a csúcsokat a világbajnokságon. A FIFA adatai szerint az Ecuador elleni mérkőzést 35.1 millióan látták az országban, ezzel ez lett a 21. század legnézettebb futballmeccse a mexikói televíziózásban. A nemzeti csapat minden találkozóval magasabbra tette a lécet: a Dél-Afrika elleni nyitány 23.4, a Dél-Korea elleni meccs 25.5, a Csehország elleni pedig 30.4 millió nézőt érdekelt. Az Ecuador elleni találkozó az Egyesült Államokban is 29.3 millió nézőt ültetett a képernyők elé. A lelkesedés az utcákon is tapasztalható: a győzelmek után egyre nagyobb a tömeg a mexikóvárosi Ángel de la Independencia környékén, a legutóbbi mérkőzés után 1.4 millióan ünnepeltek a belvárosban.