Örök kérdés marad: Diego Maradona vagy Lionel Messi?

Szinte kínálja magát Diego Maradona és Lionel Messi összehasonlítása, ám ez mégis nehéz kérdés, mert nem lehet pusztán gólokról, trófeákról vagy statisztikáról beszélni: két külön korszakról és két teljesen eltérő személyiségről van szó. Maradona a digitális kor előtti, durvább, a támadójátékot kevésbé védő futballban lett világ­sztár, amelyben a sport tudományos és orvosi háttere messze elmaradt a mai szinttől. Messi viszont a globalizált, adatvezérelt, brandek által uralt korszak totális sztárja az internet, a közösségi média és a modern edzésmódszerek világában.

Az egyéni statisztikák alapján egyértelmű,
ki van fölényben

A számszerű adatoknál Lionel Messi fölénye gyakorlatilag megkérdőjelezhetetlen, ami részben a hosszabb, sérülésmentesebb karriernek, részben a kedvező barcelonai környezetnek köszönhető. A klubstatisztikákat összevetve: neki csaknem 1000 tétmeccsen majdnem 800 gólja és több száz gólpassza van, míg Maradona 600-nál kevesebb klubmérkőzést játszva 311 gólt ért el. A különbség nemcsak volumenben, hanem az európai legmagasabb szinten eltöltött évek számában is jelentkezik, hiszen Messi csaknem két évtizedig volt világklasszisként jelen a Barcelonában, majd rövid ideig a PSG-ben, no meg idősen is válogatottja vezére maradt. A statisztikák a válogatottban is őt mutatják jobbnak: több meccs (207), több gól (125), több mérkőzésen mutatott kulcsszerep. Az előd mutatói a válogatottban mai szemmel szerénynek hatnak: 91 meccs, 34 gól. Statisztikái kevésbé mutatósak: rövidebb karrier, kevesebb mérkőzés, kevesebb gól. Ugyanakkor olyan emlékezetes megmozdulásokra volt képes, mint az 1986-os világbajnokság, amelyen gyakorlatilag egymaga emelte fel Argentínát a világ csúcsára. Még a modern statisztikai rendszerek is ki tudják mutatni, hogy az 1986-os „isteni Diegónál” jobban senki sem uralt egy személyben egyetlen világbajnokságot.

Klubpályafutás és trófeák:
két különböző univerzum

A klubpályafutás összevetésekor gyakorlatilag eltérő univerzumokról beszélünk: Messi az FC Barcelona aranykorának ikonja, Maradona pedig elsősorban a Napoli és kisebb részben az FC Barcelona, illetve a Boca Juniors kultikus figurája. Előbbi négyszeres Bajnokok Ligája-győztes, háromszoros klubvilágbajnok, tízszeres spanyol bajnok, számos spanyol Király-kupa, spanyol és francia Szuperkupa, valamint egyéb cím nyertese. Ezek a trófeák nemcsak mennyiségben jelentősek, hanem a modern klubfutball legértékesebbjei, ami miatt sokan nevezik őt a ­„GOAT-nak” (Greatest of All Times, vagyis minden idők legnagyobbja).

Maradona ezekkel az eredményekkel klubszinten nem tud versenyezni, ám a sikerei kulturális-társadalmi hatásában igen: nincs BEK/BL-győzelme, de kétszeres olasz bajnok és UEFA-kupa-győztes a Napolival, argentin bajnoki címek és spanyol, olasz kupasikerek mellett. A Napolihoz kötődő nagy győzelmei – az 1987-es és 1990-es scudetto, valamint az 1989-es UEFA-kupa – az olasz, sőt európai futball egyik legmegragadóbb mítoszát teremtették meg: történelmileg periférián lévő, szegény, lenézett régió örök vesztesnek hitt csapatát vitte fel a csúcsra, egy személyben megváltoztatva a város önképét. Egy középcsapatot emelt felfoghatatlan magasságba, a korszak egyértelműen legerősebb bajnokságának első helyére. Abban az évben, 1990-ben vezette bajnoki címig a Napolit, amikor a Milan lett a BEK-győztes, a Sampdoria a KEK-győztes, az UEFA-kupában pedig Juventus–Fiorentina döntőt rendeztek… A mai klubviszonyok között ez nagyjából olyan, mintha Messi, mondjuk, a Sunderlandbe szerződne, és kétszer Premier League-elsőségre, európai kupagyőzelemre vezetné. 

Ez a dimenzió nála teljesen másként jelenik meg: az FC Barcelona hagyományosan nagy klub, s ő inkább egy domináns korszak arcaként jelenik meg, mintsem a „semmiből felemelt” csapat megváltójaként. A trófeák puszta számát nézve egyértelműen megelőzi Maradonát, ami a modern, címcentrikus értékelésekben óhatatlanul felé billenti a mérleg nyelvét. Ugyanakkor Maradona Napoli-sikereinek narratívája – „szent”, „megváltó”, „Isten” – olyan kulturális és érzelmi rétegeket hordoz, amelyek nem mérhetők kupákban és gólok számában sem.

Az újságíróknál az ezüstérmes lett az első

A Nemzetközi Sportújságíró-szövetség (AIPS) történetében először hirdetett nemzetközi szavazást a labdarúgó-világbajnokság kiemelkedő játékosának megválasztására. A voksoláson 121 ország 472 sportújságírója vett részt, köztük az AIPS-tagok és a világbajnokságot követő AIPS World Cup Hotline program résztvevői. A szavazás végeredménye alapján Lionel Messi, az ezüstérmes argentin válogatott 39 éves csillaga lett a 2026-os torna legjobbja 1179 pontot szerezve, megelőzve a francia Kylian Mbappét (717) és az angol Jude Bellinghamet (470). Noha a nyolcszoros aranylabdás klasszis nem tudta ismét aranyig vezetni Argentínát – a döntőben a spanyolok 1–0-ra győztek –, teljesítményével meghatározó alakja volt a vb-nek. Nyolc mérkőzésen nyolc gólt szerzett és négy gólpasszt adott, tovább javította világbajnoki rekordjait: 34 mérkőzés, 23 győzelem, 17 kieséses találkozó, 12 gólpassz. Az idei viadalon Ezüstlabdát kapott. A második helyen végző Mbappé tíz góllal ismét gólkirály lett, összesen már 22 világbajnoki találatnál jár, ami rekordnak számít. A harmadik Bellingham hét góllal vezette bronzéremig Angliát, ő az első angol labdarúgó, aki egy vb-n ennyiszer volt eredményes. A húsz futballistát felvonultató szűkített listán negyedikként Erling Haaland végzett, míg az ötödik helyet a világbajnok spanyol válogatott fiatal sztárja, Lamine Yamal szerezte meg. A sportújságírók szavazásán más nyert, mint a FIFA hivatalos díjazásán. Ott a világbajnokság Aranylabdáját a győztes spanyol válogatott középpályása, Rodri vehette át, aki az AIPS voksolásán csupán a hatodik helyen végzett 285 ponttal.  A szavazás alkalmával az újságírók fejenként három futballistát rangsorolhattak: az első hely öt, a második három, a harmadik egy pontot ért. CS. ZS.

Ugyanaz a végállomás: 
a futballvilág trónja

Miután Messi 2022-ben megnyerte a világbajnokságot, a gyűjteményéből addig hiányzó utolsó, egyben legfontosabb címet is megszerezte, és teljes lett a pályafutása. Míg az első négy vb-jén, 2006 és 2018 között inkább kudarcot vallott (a 2014-ben elnyert vb-aranylabda ellenére is), hatodik tornáján, 2026-ban, 39 évesen is csaknem vb-gólkirály lett, és egy ideig vezette a vb-történelem örökös góllövőlistáját is, míg Kylian Mbappé meg nem előzte.

Argentína szempontjából a vita elsősorban világbajnokság-központú, hiszen a nemzeti mítosz döntően az 1978-as, 1986-os és 2022-es vb-címek köré épül. Miután az 1978-as, hazai rendezésű vb-re César Luis Menotti szövetségi kapitány még nem nevezte a 17 éves, sokak által már akkor a csapatba követelt ifjút, Maradona 1986-ban, Mexikóban vált nemzeti hőssé: a csoportmeccsek, az Anglia elleni legendás negyeddöntő két találata („Isten keze” és „az évszázad gólja”), valamint az elődöntőben és a döntőben mutatott dominancia egy generáció számára megkérdőjelezhetetlenül őt tette a legnagyobbá. Bár 1990-ben nem nyerte meg a tornát, Argentína újra döntőbe jutott vele, ami tovább erősítette azt az érzést, hogy a válogatott Maradona korszakában két egymást követő világbajnokságon volt az abszolút elitben.

Messit sokáig az „elátkozott döntők” szelleme kísérte: a 2014-es vb-finálé kudarca vagy a 2016-os vesztes Copa América-döntő sok argentinnal azt mondatta, klubszinten zseni, de a válogatottban (amelyet talán nem is érez annyira a magáénak, hiszen 12 éves kora óta Spanyolországban él és futballozik) nem tudja megismételni legendás elődje csodáját. Ez az álláspont 2021-ben a Copa América megnyerésével, majd 2022-ben a világbajnoki diadallal alapjaiban változott meg, amikor végre a legnagyobb trófeát is hazavitte Argentínának, a döntőben két gólt szerezve és az egész tornán kimagasló teljesítményt nyújtva. Ráadásul nem intett búcsút a címeres meznek a csúcson sem, hanem folytatta az örökségépítést, újabb rekordokat és csapatsikereket (Copa América-elsőség 2024-ben is) hajszolva. 

Egy 2020-as argentin felmérés azt mutatta, a nép szívében az első helyen még mindig Maradona van. Azóta azonban volt egy katari vb-diadal és Messi 2026-ban is ragyogó vb-szerepléssel rukkolt ki, talán sohasem lehetett benne ennyi tüzet és szenvedélyt látni, mint az elmúlt hetekben. Ha készül esetleg a közeljövőben hasonló felmérés, meglehet, már más eredményt kapunk. Az is elképzelhető, hogy párosuk az argentin néplélekben amolyan „kettős szentségként” jelenne meg: egyikük megmarad a nép lázadó, önsorsrontó gyermekének, kezelhetetlen zseninek, a bibliai tékozló fiú megtestesítőjének, másikuk pedig korszakon átívelő, csendes, szerény profinak. Maradona a tragikus hős, aki a mélyszegénységből indulva válik a nép bálványává, majd önpusztító életmódja, botrányai, drogproblémái és politikai gesztusai révén folyamatosan a társadalmi feszültségek tükre marad. A Napoli-korszak, a „Dios” kultusz, az élete végéig tartó ellentmondások olyan példátlan mítoszt építettek, amelyhez a modern, sterilizált, brandek által óvott futballvilágban aligha hasonlítható bárki. Messi ezzel szemben sokáig zárkózott, introvertált figuraként élt a nyilvánosságban: a Barcelona akadémiáján nevelkedő, hormonkezelésen áteső alacsony fiú, aki profi, családcentrikus, és botrányoktól mentes a pályafutása. A népszerűség és hatás dimenziójában Messi a globalizáció miatt sokkal szélesebb közönséghez jutott el: közösségi média-követőszámok, reklámkampányok és világszerte sugárzott meccsek tették globális ikonná.

Két egészen különböző út, amely ugyanoda vezetett: a futballvilág trónusára.

Egyértelműen kijelenteni, hogy melyikük a nagyobb, csak akkor lehet, ha definiálnánk, mit értünk nagyság alatt. Ha trófeákat és statisztikát, Messi áll nyerésre; ha mítoszt, érzelmet, drámát és kulturális hatást, akkor Maradona. A futballtörténelem szempontjából pedig talán az a legizgalmasabb, hogy ugyanazon ország két külön korszakában megszületett két olyan személyiség, akik külön-külön is elbírnák a „GOAT” címét, s a vita valójában Argentína futballkultúrájának gazdagságát mutatja.

Ördög és angyal – kis szégyenfolttal

Míg a futballtudást tekintve Diego Maradona és Lionel Messi hasonlít egymásra, a privát életben nem is különbözhetnének jobban egymástól. Maradona sajnálatos módon maga volt a két lábon járó botrány, Messi a jófiú, akivel soha semmilyen skandalum nem történt – egyetlen kivétellel. 2013-ban indítottak eljárást ő és édesapja, Jorge Messi ellen adócsalás vádjával. A nyomozóhatóság megállapítása szerint 2007 és 2009 között Messi 4.1 millió euró (mai árfolyamon 1.5 milliárd forint) adót „felejtett el” befizetni az államkasszába. 2016-ban a futballista és édesapja egyaránt 21 hónap börtönbüntetést kapott, Jorge büntetését később a madridi Legfelsőbb bíróság 15 hónapra csökkentette. A spanyol törvények szerint a büntetlen előéletű elkövetőkre kiszabott két évnél alacsonyabb büntetést felfüggesztik, így a futballistának és az édesapjának nem kellett börtönbe vonulnia, persze a két-, illetve másfél millió eurós pénzbüntetést be kellett fizetniük – Messinek, mondjuk, az akkori több mint 20 millió eurós éves fizetésével volt miből törleszteni. Az enyhébb büntetési tétel kiszabásához az is hozzájárult, hogy közvetlenül az ügy kirobbanása után önkéntesen befizetett ötmillió eurót. Ha csak ennyi lett volna Maradona számláján! Az Isteni Diego a nyolcvanas évek közepétől egészen 2004-ig kokainfüggőségben szenvedett, amelynek kialakulását sokan a nápolyi időszakával azonosítják, pedig már azelőtt is kipróbálta a kábítószert. Drogproblémái miatt 1991-ben és 1994-ben is eltiltották a labdarúgástól. Dél-Olaszországban elég közel került a maffiához, még ha nem is ő kereste a társaságukat. Családi élete ugyancsak zűrösen alakult. Míg Messi gyerekkori szerelmét, Antonela Roccuzzót vette feleségül 2017-ben – az esküvőnek megadták a módját, mást ne mondjunk, az eseményt 450 rendőr biztosította… –, és ma is boldogan élnek együtt három fiúgyermekükkel, Maradona egy – először tagadott – házasságon kívüli gyermeket is összehozott. Két lánya édesanyjától tizenöt év házasság után vált el, persze nőügyek addig is színezték nem éppen unalmas magánéletét. G. D.