Pedri: Még mindig aranyesélyesek vagyunk

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
2026.07.01. 21:46
null
Pedri és Lamine Yamal között a spanyol válogatottban is nagy az összhang (Fotó: Imago Images)
Az osztrákok elleni összecsapásra készülő Pedri a Mundo Deportivónak elmondta, a spanyol válogatottnak van miben javulnia, valamint azt is elárulta, Lamine Yamalon alig érződik, hogy sérülésből tért vissza.

– Kemény összecsapást játszottak Uruguay ellen. Hogy vannak, milyen állapotban készülnek az Ausztria elleni mérkőzésre?
Köszönjük, jól vagyunk, és gőzerővel készülünk a kieséses szakaszra – mondta a Mundo Deportivónak adott interjújában Pedri, az Ausztria elleni összecsapásra készülő spanyol válogatott, valamint az FC Barcelona 23 éves középpályása. – Sokat kell még javulnunk ahhoz, hogy valóban a legjobb formánkat nyújtsuk. Az Uruguay elleni mérkőzés tényleg kemény volt, sok durva belépővel, számítottunk rá, hogy ilyen lesz.

– Ön hogy érzi magát? 
A nyitott stadionok miatt meggyűlik a bajunk a meleggel és a magaslati levegővel, az edzéseken szinte állandóan rákvörös vagyok. De élvezem a futballt, és remélem, a döntőig menetelünk. 

– Mennyit segít, hogy hátravontabb poszton játszhat az aranylabdás Rodri mellett? 
Örülök neki, mert ebben a szerepkörben jobban érzem magam. De a döntés a szövetségi kapitányé. Ha ő azt kéri, hogy előrébb futballozzak, ott próbálom a maximumot nyújtani. 

– Rodri sok kritikát kapott az eddigi játéka miatt. Ön közvetlenül mellette futballozva hogyan látja eddigi teljesítményét?
A keretünkben egyelőre csak neki van Aranylabdája, és nem ajándékba kapta. Nem látom annyira rossznak a helyzetet, mint amilyennek a külső szemlélők lefestik. A kritikák alapján azt is gondolhatnánk, mind a három mérkőzésünket elveszítettük és senki sincs jó formában. Mi is tudjuk, hogy javulnunk kell, és mindent meg is teszünk, hogy így legyen. 

– A világbajnokság előtt a torna egyik legnagyobb esélyesének tartották Spanyolországot. Mit gondol, továbbra is favoritok?
Igen. A mentalitásunk nem változott, a célunk, hogy ott legyünk a döntőben. Mostantól nem hibázhatunk, és mindenképpen fejlődnünk kell ahhoz, hogy megnyerjük a következő mérkőzéseket. 

– Az ágrajzot böngészve Argentína is lehet az ellenfél a döntőben. Örülne, ha a vb-győzelemért a Lionel Messi vezette címvédővel csapnának össze?
Persze, mert ez azt jelentené, hogy mindketten ott vagyunk a döntőben. Nagyszerű lenne, bár ez esetben nyilván azt szeretném, hogy Lionel Messiék veszítsenek. 

– Az Európa-bajnokságot elsősorban a szélsőiknek köszönhetően nyerték meg. Most viszont Yeremi Pino és Nico Williams sérült, Lamine Yamal pedig a torna előtt épült fel, és még mindig nincs tökéletes állapotban. Milyen hatással lehet ez a csapatra? 
Az Európa-bajnokságon Nico Williams és Lamine Yamal széthúzta a pályát, és ezzel nagy terület nyílt előttünk középen. Most több sérültünk van, de ez része a futballnak. Álex Baena nem az a fajta klasszikus szélső, aki bejátssza az egész területet, inkább befelé szereti vinni a labdát. Ugyanakkor ő is kiváló futballista, mi pedig alkalmazkodunk a változásokhoz. 

– Lamine Yamal milyen állapotban van? 
Nagyon lelkes, alig látszik rajta, hogy sérülés után tért vissza. Jó ezt látni, mert sokan ilyenkor veszítenek az önbizalmukból, és nem mernek annyi kockázatot vállalni. Ő tizennyolc éves kora ellenére nagyon érett. Csak az érdekli, hogy futballozhasson, élvezze a játékot és az életét, amely egyik pillanatról a másikra teljesen megváltozott. Imádja a rangos mérkőzéseket, és egyáltalán nem ijed meg a fontos találkozóktól. 

– Milyen érzés, hogy sokan már önt tartják a példaképüknek? 
Rengeteg erőt és motivációt ad, amikor látom, hogy a szurkolók a nevemmel ellátott mezben mennek a stadionba és ott a nevemet skandálják. 

– A két évvel ezelőtti Eb-n a negyeddöntőben megsérült, így a két legfontosabb mérkőzést hagyta ki. Most bizonyára az is motiválja, hogy pályára léphessen a torna utolsó szakaszában. 
Az Eb végét nem úgy éltem át, ahogy terveztem, de ez is része a futballnak. Bízom benne, hogy a mostani világbajnokság ugyanúgy alakul, azzal a különbséggel, hogy a végén is bevethető leszek.

– Köztudott, hogy nemcsak játszani szeret, hanem egyenesen rajong a futballért. Középpályásként melyik posztriválisa nyűgözi le leginkább? 
Igyekszem a mostani vébén is követni a mérkőzéseket, de általában a La Liga- és a Premier League-találkozókat figyelem. Ha egyetlen középpályást kellene kiemelnem: Vitinha. Kiválóan olvassa a játékot, alig veszít labdát, és nem mindig látszik, de rengeteget fut. Igazi topjátékos. 

– Még Luis Enrique nevezte el önt Pedri Potternek. Elárulja, melyik a kedvenc trükkje?
A labda elrejtése.

Forrás: Mundo Deportivo

VILÁGBAJNOKSÁG, EGYESÜLT ÁLLAMOK, KANADA, MEXIKÓ
A LEGJOBB 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT
Csütörtök, 21.00: Spanyolország–Ausztria, Los Angeles (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n és a Nemzeti Sportrádióban!

A SPANYOL VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: 1 David Raya (Arsenal – Anglia), 13 Joan García (FC Barcelona), 23 Unai Simón (Athletic Bilbao)
Védők: 3 Alejandro Grimaldo (Bayer Leverkusen – Németország),  14 Aymeric Laporte (Athletic Bilbao), 4 Eric García (FC Barcelona), 24 Marc Cucurella (Chelsea FC – Anglia), 2 Marc Pubill (Atlético Madrid), 5 Marcos Llorente (Atlético Madrid), 22 Pau Cubarsí (FC Barcelona), 12 Pedro Porro (Tottenham Hotspur – Anglia)
Középpályások: 15 Álex Baena (Atlético Madrid), 8 Fabián Ruiz (Paris Saint-Germain – Franciaország), 9 Gavi (FC Barcelona), 18 Martín Zubimendi (Arsenal – Anglia), 6 Mikel Merino (Arsenal – Anglia), 20 Pedri (FC Barcelona), 16 Rodri (Manchester City – Anglia)
Támadók: 26 Borja Iglesias (Celta Vigo), 10 Dani Olmo (FC Barcelona), 7 Ferran Torres (FC Barcelona), 19 Lamine Yamal (FC Barcelona), 21 Mikel Oyarzabal (Real Sociedad), 17 Nico Williams (Athletic Bilbao), 11 Yéremy Pino (Crystal Palace – Anglia), 25 Víctor Munoz (Osasuna)
Szövetségi kapitány: Luis de la Fuente

 

Legfrissebb hírek

Dzeko az egyik oldalon, Pulisic a másikon – íme, az Egyesült Államok–Bosznia-Hercegovina kezdőcsapatai

Foci vb 2026
19 perce

Dráma Seattle-ben: Belgium a sírból állt fel a rendes játékidőben, majd a 125. percben Tielemans tizenegyesével kiejtette Szenegált

Foci vb 2026
21 perce

Belgium bejutott a nyolcaddöntőbe!

Foci vb 2026
21 perce

Már Belgium vezet!

Foci vb 2026
28 perce

Három perc alatt felállva hosszabbításra mentettek a belgák – videó

Foci vb 2026
46 perce

Nincs döntés 90 perc alatt, jön a hosszabbítás Seattle-ben

Foci vb 2026
1 órája

Mi folyik itt?! Három perc alatt ledolgozta kétgólos hátrányát Belgium!

Foci vb 2026
1 órája

A bosnyák drukkerek már melegítenek az USA elleni meccsre

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik