Sallói Dániel: Kanada büszke lehet, de Marokkó ellen jöhet a nagy dobás!

– Említette, hogy éppen autóban ül. Merre tart?     
– Edzés után kint maradtam az edzőközpontban meccset nézni – felelte lapunknak adott interjújában Sallói Dániel, aki 2026 februárjában került a Kansas Citytől a Toronto FC-hez. – Ha megy egy jó meccs, nem akarok lemaradni róla, ilyenkor inkább leülök, megnézem, és csak azt követően indulok haza.

– Ennyire messze esik a lakásuk az edzőközponttól?     
– Ha már ilyen szép helyre költöztünk, mindenképpen a belvárosban szerettem volna lakni. Nagyjából negyven perc alatt érek az edzőbázisra, ez itteni léptékkel egyáltalán nem számít soknak. De megéri az utazás, hiszen a központban egy felhőkarcolóban lakunk.

– Hányadik emeleten van a lakás?     
– Az ötvennyolcadikon. Valószínűleg életemben soha többé nem lakhatok ilyen magasan, úgyhogy ki kell élvezni. A panoráma elképesztő, este különösen szép. Az ember néha csak megáll az ablaknál, és nézi a város rezgését. Azért is választottuk a belvárost, mert szerettük volna élvezni, amit Toronto ad, a nyüzsgést, a magas épületeket, a városi hangulatot.

– Különösen pezseg a város most, a világbajnokság idején? Élik, élvezik a helyiek a meccseket?     
– Az elmúlt hetekben különleges élmény volt Torontóban élni. Kanadai klubban játszom, látom a kanadai válogatott sikerét, és azt, hogy a helyiek mennyire átérzik a világbajnokság fontosságát, mennyire együtt lélegeznek a torna eseményeivel. Számtalan jó meccs volt a stadionban, Torontóban a Horvátország–Panama csoportmeccsre, valamint az egyenes kieséses szakaszban a portugál–horvát találkozóra mentem ki. Mindkettő egészen elképesztő hangulatban zajlott.

– Kansas Cityben is járt, ahol ugyancsak testközelből kóstolhatott bele a hangulatba. Életre szóló élményt kapott?     
– Kansas Cityben a szurkolói zónában jártam, ahol éppen az argentin drukkerek gyülekeztek. Sok sporteseményen jártam életem során, de most szembesültem vele, hogy a világbajnokság teljesen más! Nemcsak a futball miatt, hanem ami körülveszi a tornát. Ahogyan utaznak a szurkolók a helyszínek között, ahogy a városban megjelennek, ahogy a stadion körül fesztiválhangulat alakul ki. Sokkolt, mennyire intenzív ez az egész. Jó volt látni, milyen érzelmeket mozgat meg a futball. A vb-n ez a legjobb, az emberek elutaznak a világ másik felére, hogy a csapatuk mellett legyenek, és közben megmutatják a kultúrájukat is.

– Két torontói klubtársa, Jonathan Osorio és Richie Laryea is tagja a kanadai válogatottnak. Lát esélyt az újabb bravúrra a tornán rendkívül energikusan futballozó marokkóiak ellen?     
– Kanada már most büszke lehet magára! Ami ezután jön, az ajándék, de közben egy ilyen mérkőzésen mindig ott a lehetőség, hogy még nagyobbat dobjon az eddigi produkción a válogatott. Marokkó rendkívül erős, ám a kanadai játékosok is energikusak, gyorsak, és az önbizalmuk is rendben. Szurkolok a csapattársaimnak, ha az ember együtt edz valakivel nap mint nap, egészen más érzés nézni őt a világbajnokságon.

– Kanada számára már most sikeres ez a világbajnokság?     
– Nehéz megmondani, meddig kell eljutnia a házigazdának ahhoz, hogy sikeresnek értékelje a vb-t, de Kanada esetében szerintem már az önmagában hatalmas, hogy a szurkolók átélhették, nemcsak részt vesznek a tornán, hanem tényezők is lehetnek, hogy igenis továbbjutottak a csoportból, és az egyenes kieséses szakaszban is sikert értek el.

– Milyen hatása lehet ennek a kanadai futballra?     
– Ezek azok az élmények, amelyek generációkat befolyásolnak. Egy gyerek látja a televízióban vagy a stadionban, hogy a saját országa világbajnoki meccset nyer, továbbjut, nagy csapatok ellen játszik, onnantól másképp gondol a futballra. Ezt nem lehet mesterségesen generálni. Kell hozzá a pillanat, a siker, a közös érzés, hogy „ez velünk történik”. Szerintem Kanada most ezt kapta meg.

– Évek óta Amerikában él, az MLS-ben futballozik. Ha összejönne egy Kanada–Egyesült Államok meccs, kinek szurkolna?     
– Nem kérdés, Amerikának. Kanadában vendég vagyok, most már amerikai állampolgárként természetes, hogy az USA-nak drukkolnék.

– Gyerekként önnek mit jelentett a világbajnokság?     
– A vb szerintem minden futballista életében különleges. Gyerekként az ember leül a tévé elé, és ha elkezdődik, nincs mese, nézni kell. Mindegy, ki játszik, mindegy, melyik nap van, csak menjen a meccs. Emlékszem erre az érzésre, és szerintem ez soha nem múlik el. Édesapámmal épp a napokban beszéltem erről. Most is ugyanígy érzek, csak már profi játékosként.

– A világbajnokság közben a Toronto FC-nél is elindult újra a munka. Jó visszatérni a pályára?     
– Legutóbb május végén játszottunk meccset, a következőt pedig július közepén, úgyhogy elég hosszú szünetet tartottunk a torna miatt. Most már nagyjából két hete edzünk, készülünk a folytatásra. Furcsa időszak ez, mert a világbajnokság miatt az ember fejben néha még nézőként működik, közben meg vissza kell kapcsolni a klubritmusba. De jó újra edzeni, együtt lenni a csapattal.

– Ha már szóba került a szünet. Párjával most a nyáron volt az esküvőjük, hogy sikerült a buli?     
– Olyan volt, akár a filmekben… Mallorcán tartottuk.

–  Miért éppen ott?     
– Victoriával sokat gondolkodtunk rajta, mi lenne a legjobb helyszín. Ha Magyarországon tartottuk volna, az ittenieknek kell repülnie, ha Amerikában, akkor meg az európaiaknak. Végül semleges helyszín, Mallorca mellett döntöttünk. Magyarországról könnyen elérhető, az amerikaiak pedig örömmel összekötötték az eseményt egy európai vakációval. Remekül sikerült, a násznép már a vasárnapi esküvőt megelőző szerdán kezdett szállingózni, szóval volt idő mindenkivel beszélgetni, nyugodtan társalogni. Néhány hete vagyunk házasok, néha csak kiállunk a lakás teraszára, és szótlanul csodáljuk a látványt, és élvezzük egymás társaságát.