Sorozatban negyedszer juthat a nyolc közé Franciaország

MOHAI DOMINIKMOHAI DOMINIK
2026.07.04. 14:22
A négy muskétás (jobbról): Ousmane Dembélé, Michael Olise, Kylian Mbappé és Bradley Barcola (Fotó: Getty Images)
Az egyik legsikeresebb futballválogatott a történelem során Franciaország, és magyar idő szerint szombat este Paraguay ellen minden esélye megvan, hogy újabb lépést tegyen a világbajnoki döntő felé.

ELTÖKÉLT SZÁNDÉKA a francia válogatottnak, hogy a katari finálét feledtetve Észak-Amerikában újra aranyérmes legyen. A csoportkör után a legjobb harminckettő között sem igazán kellett megizzadnia a csapatnak, és az eddigi négy mérkőzés alatt minden támadó formába lendült: Ousmane Dembélének már van mesterhármasa, összesen négygólos, Michael Olise ugyan kapuba még nem talált, de öt gólpasszával vezeti a vonatkozó rangsort, Kylian Mbappé pedig hatgólos a nyolcaddöntő előtt, és üldözi Lionel Messit a vb-k örök góllövőlistáján. Újabban Bradley Barcola egészíti ki a félelmetes támadókat, kifejezetten hasznosan, legalábbis PSG-s csapattársánál, Désiré Douénál egyelőre meggyőzőbben. 

„Tudjuk, hogy következő ellenfelünk, Paraguay sokat védekezik – nyilatkozta a mérkőzést megelőzően a két gólnál és egy gólpassznál járó Barcola. – A labdával is jól bánik, láttuk Németország ellen. Kitűnően felkészültek és győztek, ami nem véletlen. Szerintem élvezetes meccset játszunk. Hozzászoktam a Ligue 1-ben az ilyen stílusú csapatokhoz. Vissza kell lépnünk majd a labdáért, újra és újra el kell indítani az akciókat, ha megrekednek valahol. A hatalmas hőség minket vet vissza inkább, de ehhez is alkalmazkodtunk már az elmúlt hetekben. Sokat iszunk.”

Jules Koundé szerint a paraguayi kontrák okozhatnak fejfájást a világbajnokság egyik legnagyobb esélyesének. A védő a spanyol sztár, Lamine Yamal szavaira is reagált, aki azt mondta, a francia csapat semmivel sem jobb, mint a spanyol: „Paraguay nagyon makacs együttes, játékosai képesek az ellentámadások során helyzeteket kialakítani. A fizikai fölényünket kamatoztatnunk kell, hogy a párharcokat megnyerjük. Jól ismerem Lamine Yamalt, remek játékos, ambiciózus, akinek ami a szívén, az a száján. Semmit sem jelent esélyesnek lenni egy tornán. Nem igazán zavar, amit mond, mosolygok rajta.”

Két arany (1998, 2018), két ezüst (2006, 2022) és két bronz (1958, 1986) – Franciaország a futballtörténelem egyik legsikeresebb csapata, ám most történhet meg vele először, hogy egymás után négyszer a legjobb nyolc közé jut a világbajnokságon, ráadásul mindannyiszor Didier Deschamps vezetésével. 2014-ben Brazíliában Németország állította meg a negyeddöntőben, 2018-ban Oroszországban aranyérmet, 2022-ben Katarban ezüstérmet szerzett a csapat. Brazília 1994 óta folyamatosan legalább a legjobb nyolc közé jut, Németország elképesztő sorozata 1954-től 2014-ig tartott, de a világbajnokok közül Olaszországnak, Argentínának, Uruguaynak, Spanyolországnak és Angliának sem sikerült még hasonló bravúr.

 

VILÁGBAJNOKSÁG, EGYESÜLT ÁLLAMOK, KANADA, MEXIKÓ
NYOLCADDÖNTŐ – a szombati program
19.00: Kanada–Marokkó, Houston (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n és a Nemzeti Sportrádióban!
23.00: Paraguay–Franciaország, Philadelphia (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n és a Nemzeti Sportrádióban!

 

Legfrissebb hírek

Hugo Sánchez szerint Mexikó legyőzi Angliát a nyolcaddöntőben

Foci vb 2026
11 perce

Ha július 4. és futball-vb, akkor Aranycsapat, Bergkamp, Bebeto, Grosso és Neymar

Foci vb 2026
44 perce

Budapest Cukrászda: magyar ízek tízezer kilométerre az otthontól

Foci vb 2026
45 perce

Hatalmas hőségben jön a Paraguay–Franciaország vb-nyolcaddöntő

Foci vb 2026
1 órája

Hugo Sánchez üzent Angliának: Mexikó készen áll a csodára!

Foci vb 2026
1 órája

Megszűnt az európai fölény – íme, az NS erősorrendje a nyolcaddöntők előtt

Foci vb 2026
2 órája

Laros Duarte 1966 óta az első, aki a magyar NB I-ből pályára lépett egyenes kieséses vb-meccsen

Foci vb 2026
3 órája

Sallói Dániel: Kanada büszke lehet, de Marokkó ellen jöhet a nagy dobás!

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik