A legjobb ukrán futballisták - videók

Szerhij Sztaniszlavovics RebrovSzerhij Sztaniszlavovics Rebrov

Az 1974-ben született, fénykorában villámgyors és gólerős támadó stabil válogatottként, nyolcszoros bajnokként, ötszörös kupagyőztesként, kétszeres év játékosaként, hazája bajnokságának gólrekordereként és a Bajnokok Ligája aktuális gólkirályaként igazolt 2000 nyarán 18 millió euróért a Dinamo Kijevtől a Tottenhamhez, hogy ott három idény alatt teljesen leépítse nemzetközi renoméját. Gondolom, sokan emlékeznek még a kedves olvasók közül Szerhij Rebrovra, merthogy róla van szó, aki Andrij Sevcsenkóval mágikus csatárduót alkotott az ukrán fővárosban. Londonban nagyon nem ment neki: első idényében még meg-megvillant, a másodikban már csak egy gólt ért el a bajnokikon.

Másfél szezonra kölcsön is adták a Fenerbahcének, majd szerződése lejártával 2004-ben a West Hamhez írt alá, ahol továbbra sem találta egykori önmagát. Nem úgy otthon, a Dinamónál, amelynek berkeiben középpályásként ukrán Ezüstcipővel és Aranylabdával nyitott. A válogatottba is visszatért, szerepelt a 2006-os világbajnokságon, ahol egy gólt is vágott. A 2007–08-as idényben viszont már sokszor kritizálták. Bánatában 700 ezer euró ellenében a Rubin Kazanyhoz igazolt, innen vonult vissza 2009 nyarán. A nemzeti tizenegyben 77-szer vetették be, ezt számtalan gólpassz mellett 15 találattal hálálta meg. Varga Sándor menedzser egykori pártfogoltja nem futotta be azt a karriert, amelyet az ezredforduló körül jósoltak számára, de így sem lehet elégedetlen: több mint 30 „komolyabb" aranyérmet, egyéni elismerést söpörhetett be, tétmérkőzéseinek több mint egyharmadán gólt szerzett. Visszavonulása után felcsapott a Dinamo Kijev tartalékjainál segédedzőnek, ma a válogatottnál tölt be hasonló szerepkört.

Alekszandr Vologyimirovics Sovkovszkij

A nyúlánk kapus alighanem minden idők legjobb ukrán kapusa, de az egészen biztos, hogy nála több címet senki sem söpört be odahaza a kesztyűs emberek közül! Kisebb egyletek után került a Dinamo Kijev akadémiájára az ideális kapustermettel megáldott Sovkovszkij, aki üstökösként robban be az ukrán futballba, hiszen 18 évesen pályára léphetett a felnőttek között, de nem ám csak bajnokin: a Bajnokok Ligájában és a válogatottban is! Reflexeinek köszönhetően csakhamar kapuslegendává vált, nem mellékesen vérbeli tizenegyesölővé is. Karrierjét rengeteget kisebb-nagyobb sérülés és érthetetlen formahanyatlás karcolta, többször is kiszorult a válogatottból és a Kijevből. Némileg meglepő módon soha nem akadt komolyabb külföldi kérője, cserébe nála többször senki sem volt ukrán válogatott klubcsapatából. 2010 tavaszán olyan hírek kaptak szárnyra, miszerint lemond a válogatottságról, de később cáfolta ezeket. A 2006-os világbajnokságon is láthattuk őt védeni, ahol „Szasa" a spanyolok ellen kapott két érdekes gólt, majd nagy bravúrokat mutatott be. A csoportkör után a svájciak elleni tizenegyespárbajban két labdát is megfogott, de az olaszok elleni negyeddöntőben egy igen nagyot bakizott, ráadásul a legfontosabb, az első találatnál. Szintén sokba került az a hibája, amelyet a szlovének elleni Európa-bajnoki pótselejtezőn mutatott be 1999-ben. Kapussors, akár csak az, hogy sérülése miatt lemaradt a hazai kontinenstornáról. A németországi megatornán a svájciak elleni mérkőzésen világbajnoki rekordot állított fel, egyetlen olyan kapus sincs ugyanis rajta kívül, aki világbajnokságon vívott büntetőpárbajban egyetlen gólt se kapott volna.

Oleg Romanovics Luzsnij

Az ukrán futball, a Dinamo Kijev és az Arsenal egyik legismertebb szürke eminenciása az 1968-ban született jobbhátvéd, aki 1989 és 1999 között futballozott a kijevi óriásklubban, megalapozva annak fénykorát. Innen igazolt az Arsenalba 2.75 millió mai euróért, ahol 2003-ig játszott Arsene Wenger kezei alatt a megbízható, stabil, de koránt sem übertechnikás bekk. A Wolverhamptonban vezetett le, majd kipróbálta magát játékos-edzőként a litván FK Ventánál. Anyagi jellegű nézeteltérések miatt nem sokáig húzta itt, hanem hazatért a Dinamóhoz, ahol az edzői stábban kapott helyet. Kétszer a nagyok élére is beugrott edzőváltáskor. Pár alkalommal fellépett a szovjet válogatottban (az 1990-es vb-ről sérülése miatt maradt csak le), majd az ukránok mellett döntött: a kék-sárga mezt 52-szer húzhatta magára hivatalos mérkőzésen. Az „ágyúsoktól" a 2003-es FA-kupa-döntőn búcsúszott, klasszis teljesítménnyel hajlott kora ellenére is. 2000-ben beválasztották az évszázad ukrán álomcsapatába.

Oleg Blohin

Az 1952-ben született Oleg Vologyimirovics Blohin ugyan nem lépett pályára az ukrán válogatottban, önhibáján kívül, de szövetségi kapitányként kivezette Andrij Sevcsenkóékat a 2006-os világbajnokságra. Játékosként a zseniális képességű támadó 1969 és 1988 között a Dinamo Kijevben profiskodott, és számtalan bajnoki és kupaarany mellett nyert Kupagyőztesek Európa-kupáját is. 1975-ben aranylabdás lett, és rekordként háromszor választották meg a Szovjetunióban az év labdarúgójának, Ukrajnában pedig kilencszer. Ötszörös szovjet aranycipősként a liga gól- és szereplési rekordere lett, ezt duplázást a válogatottban is megismételte. Ezeket a csúcsokat a történelem mai állása szerint lehetetlen megdönteni. „Vörös nyíl" a szovjetekkel részt vett az 1982-es és az 1986-os vébén is. Érdemei elismeréseképpen harminchat évesen légiósnak állhatott: egy-egy idényt lehúzott a Vorwärts Steyrben és az Arisz Limasszolban.

Játékosként gyakran edzett együtt Valerij Borzovval, olimpiai bajnok sprinterrel (ezért is futott az ék 10.80-as százat), a lövéseket pedig bekötött szemmel is gyakorolta, hogy jobban érezze a kaput. A maga korában nem unikumként csatárként és irányítóként is zseniális volt. A Ferencvárost szinte egymaga végezte ki az 1975-ös KEK-döntőben: lőtt egy gól egy csodás cselsorozat végén, és kiosztott két asszisztot is. Az európai Szuperkupa-fináléban a Bayern München világbajnok védőnégyesének négy tagját is kicselezte, Franz Beckenbauerestől, mielőtt Sepp Maier hálójába emelt.

1990-ben vonult vissza, és edzőnek állt: az Olympiakosz, a PAOK, az Ionikosz és az AEK Athén után 2003-ban leült az ukrán válogatott kispadjára, és elvezette a sárga-kékeket a vb negyeddöntőjébe. A sikertelen Európa-bajnoki kvalifikáció után viszont vette kalapját. Később az FK Moszkvánál is megfordult, majd a Csernomorec Odessza sportigazgatója lett. A félig hazai rendezésű Európa-bajnokság előtt elvállalta újra a nemzeti csapat irányítását, mondhatni közkívánatra.

A korábban az ukrán parlamentbe is beválasztott Blohin 50. születésnapján a szovjet és a világválogatott csapott össze Kijevben. A szovjetek kezdőjét a Daszajev – Szulakvelidze, Csivadze, Higyijatullin, Gyemjanenko – Glagyilin, Burjak, Oganeszjan, Cserenkov – Belanov, Blohin tizenegy alkotta, az ellenfélét Bell – Amoroso, Kaltz, Herget, Six – Mancini, Altan, Szaravakosz, Raducanu – Rocheteau, W. van de Kerkhof. Blohin a mikrofonok előtt nem mindig volt százas: a 2006-os vb negyeddöntője előtti sajtótájékoztatón Giovanni Trapattoniról beszélt, mint az ellen mesteréről (összekeverte Marcello Lippivel), de ennél is rosszabb volt, amikor a fiatalok tehetséggondozásáról elmélkedett. „A fiatalok inkább Sevcsenkótól vagy Blohintól tanuljanak, és ne valami Zumba-Bumbától, aki nemrég jött le a fáról, és most két banánért focizik az ukrán bajnokságban." Ismerős?

Oleg Anatoljevics Szalenko

Az 1994-es világbajnokságon a viharvert veterán, Roger Milla az oroszok elleni historikus mérkőzésen volt eredményes, azon, amelyen egy bizonyos Oleg Szalenko ötöt vágott az afrikaiaknak. Mivel a nagy Oleg előtte a svédek ellen is betalált, hat góllal zárta a tornát, így Hriszto Sztoicskovval egyetemben társgólkirály lett a Logronés akkori profija. Mi sem természetesebb, hogy még azon melegében klubot váltott, ám sem a Valencia, sem később a Glasgow Rangers, az Istanbulspor, a Córdoba és a Pogon Szczecin színeiben nem váltotta meg a világot. Annak ellenére sem „lelte meg góllövő cipőjét" (hogy eme végletekig elkoptatott kitételt se nélkülözzük), hogy állítólag jó barátságot ápolt a célzóvízzel. Igaz, nem lehetett könnyű feldolgoznia, hogy karrierjének érdemi része sérülései miatt 27 éves korában lezárult (később még visszatért ugyan, de összesen hat bajnokit vívott). Nemzeti csapat(ok)beli karrierje egyedülálló: egykori szovjet U21-es válogatottként az ukrán nemzeti tizenegyben 1992-ben Magyarország ellen is fellépett, majd váltott, de a mesterötös után soha többé nem húzhatta magára az orosz címeres mezt!

2010-ben azért került be a világsajtóba, mert eladta világbajnoki aranycipőjét. „Nagyon jó ajánlatot kaptam érte az Arab Emírségekből. Volt egy kisvállalkozásom, de a gazdasági válság után tönkrement, nekem pedig rendeznem kellett néhány adóságomat” – magyarázta tettét az 1969-ben született Szalenko, aki jelenleg az ukrán szövetségnél edzősködik.

Szerhij Gennadijevics Scserbakov

Az 1971-ben született Szerhij Scserbakov nem kér helyet minden idők egyik legjobb ukrán labdarúgói között, de minden lehetősége meglett volna erre, hiszen már 17 évesen pályára lépett a támadó a Sahtar Doneck színeiben, majd – még szovjet színekben – az 1991-es U20-as világbajnokság gólkirálya lett, négy találattal. Sir Bobby Robson el is csábította a Sportinghoz az ekkor már a válogatottban is bemutatkozott (a magyarok ellen esett át a tűzkeresztségen) támadót. Hamar beilleszkedett a csapatba Krasszimir Balakov, Luís Figo, Jorge Cadete, Paulo Sousa, Nuno Capucho és Andrzej Juskowiak mellé, egy kamuházasság révén megkapta a portugál állampolgárságot is. Éppen az angol mester kirúgása utáni kerti partiról tartott hazafelé lisszaboni házához, amikor súlyos autóbalesetet szenvedett, amelyet túlélt ugyan, de mivel három helyen is eltört gerincoszlopa, kerekesszékben kell leélnie egész életét. Huszonkét éves volt a baleset idején... Ma Moszkvában él, játékos-megfigyelőként dolgozik, és különböző alapítványoknál tevékenykedik. A portugál csapattól 200 ezer dolláros kártérítést kapott felbontott, még két évre szóló szerződéséért.