Átigazolás: Fradi után Franciaország, majd Azerbajdzsán – megegyezhettek Blaziccsal

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2023.06.19. 10:56
null
Blazic tavaly 2025-ig írt alá Franciaországban, de mivel csapata kiesett az élvonalból, távozhat – a Neftci szerződtetheti (Forrás:<a href="https://msport.az/neftci-oten-movsumu-liqa-1-de-oynamis-futbolcu-ile-razilasdi" target="_blank"> msport.az</a>)
Franciaországban már a hónap elején téma volt, hogy a szlovén válogatott védő, Miha Blazic egy év után távozhat a Ligue 2-be kiesett Angers SCO-tól, az azeri sajtó pedig tudni véli, hogy megegyezett a kilencszeres bajnok Neftcivel. 

 

 

A ouest-france.fr már június elején arról írt, hogy miután az Angers SCO kiesett a Ligue 1-ből a másodosztályba, több játékosa – köztük az egy éve a Ferencvárostól érkezett szlovén válogatott Miha Blazic is – ingyen távozhat a nyáron.

Az msport.az pedig azt írta vasárnap, hogy Blazic szóban már meg is egyezett az azerbajdzsáni élvonalban a 2022–2023-as idényben 3. helyen záró, kilencszeres bajnok Neftcivel az átigazolásáról. A klub hivatalosan ezt még nem erősítette meg.

A 30 éves, 25-szörös szlovén válogatott Blazic 2017 és 2022 között 187 tétmeccsen játszott a Ferencvárosban, 13 gólt szerzett. A szerződése lejártával tavaly nyáron igazolt a francia élvonalbeli Angers SCO-ba, melynél 24 bajnokin két gólt szerzett a Ligue 1-ben, de csapata utolsó helyen végzett a 20 csapatos bajnokságban, így kiesett.

 

Legfrissebb hírek

Tőzsér Dániel: Csak azt bántam meg, hogy nem értem oda a lányom születésére

Labdarúgó NB I
16 órája

Robbie Keane: Élveznem kell a Fradinál töltött időt, aztán ki tudja, mit hoz a jövő

Labdarúgó NB I
22 órája

Jurek Gábor: Nagy meccs vár ránk a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
23 órája

Ivan Petrjak többet keresett Fehérváron, mint az FTC-nél

Minden más foci
2025.03.26. 17:17

Idénycsúcsot hoz a DVTK–Ferencváros mérkőzés

Labdarúgó NB I
2025.03.26. 15:21

A Lokomotiv Moszkva nem vásárolja meg Szevikjant az FTC-től – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 10:32

Naby Keita megszerezte első gólját a Ferencvárosban – videó

Labdarúgó NB I
2025.03.19. 12:57

A bajnoki címre esélyes csapatok közül a Paks a Puskás Akadémiával és a Ferencvárossal is otthon játszik

Labdarúgó NB I
2025.03.17. 16:35
Ezek is érdekelhetik