Ligue 1: Xabi Alonso nem megy, Luis Enriquét nevezheti ki a PSG

S. Á.S. Á.
Vágólapra másolva!
2023.06.19. 08:52
null
A PSG-nek a hírek szerint már csak néhány apróságban kell megállapodnia Luis Enriquével (Fotó: Getty Images)
Egybehangzó francia és spanyol lapértesülések szerint a PSG hamarosan kinevezheti Luis Enriquét, és már csak néhány apróságban kell megállapodnia a spanyol szakemberrel.

 

Továbbra is edzőt keres a Paris Saint-Germain. Még nem tudni, hogy Christophe Galtier menesztése után ki veszi át a csapat irányítását, de az új szakvezető nem lesz könnyű helyzetben. Lionel Messi és Sergio Ramos már távozott, és egyelőre erősen kérdéses, hogy Kylian Mbappé marad-e. Egybehangzó sajtóhírek szerint az már biztos, hogy Julian Nagelsmann-nal nem tudott megegyezni a klub, és valószínűleg Xabi Alonsót sem sikerül Párizsba csábítani, pedig állítólag ő volt az egyik fő jelölt a posztra.

A baszk edző jelenleg a Leverkusent irányítja, és eddig kimondottan jól teljesít. Tavaly októberben nevezték ki, az Európa-ligában a Ferencvárost is búcsúztatva az elődöntőig menetelt a csapattal, a Bundesligában pedig a hatodik helyen végzett. A 41 éves trénert az utóbbi hónapokban a Real Madriddal, a Bayern Münchennel és a Tottenhammel is összeboronálták, de nagy valószínűséggel Németországban marad.

„Xabi Alonso távozása egyáltalán nem téma – idézte a Kicker Simon Rolfest, a Leverkusen igazgatóját. – Beszéltem vele erről személyesen is, és egyértelmű volt az álláspontja. Egyelőre maradni akar a klubban, és nem gondolkodik a váltáson.”

A szerződése 2024-ig szól, és májusban ő is megerősítette, hogy a jövő nyárig mindenképpen marad. Kérdés, utána hogy dönt. Egyes források szerint ő lehet majd Carlo Ancelotti utódja a Real Madridnál, és hosszú távon neki is az a célja, hogy átvegye a királyiak irányítását.

Ami pedig a PSG-t illeti, nagy valószínűséggel így is spanyol edző ülhet le a kispadra: a L’Équipe úgy tudja, a franciák napokon belül bejelenthetik Luis Enrique kinevezését. A francia lap szerint már csak néhány részletben kell megállapodni az 53 éves szakvezetővel, aki 2015-ben triplázott a Barcelonával, legutóbb pedig a spanyol válogatottat irányította.

A 2022-es világbajnokság után azonban távozott a nemzeti csapattól, amely már a nyolcaddöntőben búcsúzott Marokkó ellen. A párizsi klub vezetősége elsősorban a tapasztalata miatt tartja őt ideális jelöltnek, valamint úgy gondolják, hogy a köztudottan szigorú edző képes rendet tenni az utóbbi években kissé szétesett öltözőben.

Legfrissebb hírek

Ez a forduló sem maradt Doué-gól nélkül, a PSG legyőzte Loic Nego csapatát

Francia labdarúgás
6 órája

A 86. percben jött a győztes gól, a Rennes nyerte meg a breton derbit

Francia labdarúgás
2025.04.18. 22:49

Dupla Tízes: elmaradt a csoda – mentálisan gyengébb Real Madrid vagy feltörhetetlen Arsenal? 

Bajnokok Ligája
2025.04.17. 15:40

Az Optánál a legesélytelenebb, a fogadóirodáknál a favorit a Barcelona a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.04.17. 13:35

BL-legek: a Barcelona profitál a legtöbbet az öngólokból; Luis Enrique a PSG sikerkovácsa

Bajnokok Ligája
2025.04.16. 10:37

Videó: Jamie Carragher odaszúrt Marcus Rashfordnak az Aston Villa–PSG előtt felcsendülő Európa-liga-himnusz kapcsán

Bajnokok Ligája
2025.04.16. 08:09

„Donnarummának elképesztő védései voltak” – a harmadik angol gólt szerző Ezri Konsa a PSG remeklő kapusáról

Bajnokok Ligája
2025.04.16. 00:16

Nagyot küzdött az Aston Villa, ám nem tudta megfordítani a PSG elleni BL-párharcot

Bajnokok Ligája
2025.04.15. 22:52
Ezek is érdekelhetik