PSG: hamarosan bejelenthetik Luis Enrique érkezését

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.06.29. 15:03
null
A PSG hamarosan bejelentheti Luis Enrique érkezését (Fotó: Getty Images)
A francia élvonalban címvédő Paris Saint-Germain hamarosan bejelentheti új vezetőedzőjét, Christophe Galtier utódját, a spanyol Luis Enriquét, aki mellett hamarosan aláír a párizsiakhoz a Bayern Münchentől érkező védő, Lucas Hernandez is.

 

A Le Parisien írta meg, hogy a szerdát és a csütörtököt a francia fővárosban tölti a legutóbb a spanyol válogatottat irányító 53 éves Luis Enrique, s bár hivatalos bejelentés még nem várható, de a lap szerint a mostani látogatás során tisztázták a szerződés bizonyos részleteit, így a stáb összetételét, valamint az átigazolási időszak céljait is.

Bár a PSG-t jelenleg (és tavaly nyár óta) irányító Christophe Galtier-nek 2024 nyaráig érvényes szerződése van, de a lap úgy tudja, hogy a klub vezetősége azt tervezi, hogy még csütörtökön befejezi a tárgyalásokat a francia szakemberrel, akivel állítólag néhány százezer eurónyi prémiumról nem egyeztek meg.

Ezzel párhuzamosan a L’Équipe már arról írt, hogy a 2018-ban világbajnoki címet nyerő Lucas Hernandez is hamarosan aláír a PSG-hez, ugyanis a hírek szerint a párizsiak a védővel és a Bayern Münchennel is megállapodtak az elmúlt napokban, s a francia klub 40 millió euróért veszi meg a védelem közepén és bal oldalán is bevethető Hernandezt, aki három évre szóló szerződést ír alá.

A L’Équipe megjegyzi, hogy Thomas Tuchelék már meg is találták Hernandez utódját, hiszen a Napoli dél-koreai védője, Kim Min Dzse hamarosan aláírhat Münchenben.

Legfrissebb hírek

Kikapott a Szeged a PSG-től a férfi kézi BL-ben, bravúr kell a negyeddöntőhöz

Kézilabda
16 órája

Nem akármilyen örömhírrel szolgált Bánhidi Bence a PSG elleni rangadó előtt

Kézilabda
Tegnap, 12:31

Bodó Richárd: Ez a PSG már nem az, amelyik rendre a négyes döntőért játszott

Kézilabda
Tegnap, 8:10

Dupla csapás a Bayern Münchenre, Alphonso Davies és Dayot Upamecano is hosszú időre kidőlt

Német labdarúgás
2025.03.26. 10:31

Hayes-Davis utolsó másodperces triplája döntött – bejutott a férfi kosár Euroliga rájátszásába a Fenerbahce

Kosárlabda
2025.03.25. 23:17

Franck Ribéry elárulta, majdnem amputálták a lábát

Francia labdarúgás
2025.03.23. 09:52

Engedély nélkül vett részt a Beckenbauer-kupán, felbontották a BL-győztes játékos szerződését

Minden más foci
2025.03.20. 17:21

Visszavonult a 13-szoros francia válogatott támadó

Francia labdarúgás
2025.03.18. 08:03
Ezek is érdekelhetik